Baldur’s Gate 3: bővül az eszköztár, de a portrébug halhatatlan!

A Larian fejlesztői még mindig dolgoznak a hivatalos modding-eszköztáron, miközben a játék legendás portréhibája megint túljárt az eszükön. A kreatív modderek előtt újabb kapuk nyílnak, de a bug sosem hal meg!

 

A Baldur’s Gate 3 nyolcadik patch-e volt az utolsó nagy frissítés a Larian részéről, de ettől még bármikor kaphatunk egy váratlan hotfixet vagy modding-meglepetést. Az RPG második évfordulójának közösségi update-jében a stúdió néhány apróbb hibát javított, és elárulta: a hivatalos mod-eszköztár fejlesztése még nem ért véget. Larian szerint a cél, hogy a moddereket még nagyobb szabadság illeti meg, és hamarosan új részletek is érkeznek.

Az extra fejlesztést a rendkívül kreatív modding-szcéna inspirálta, amely minden új moddal magasabbra teszi a lécet. Létezik már egy olyan közösség is, amely a moddingeszközök moddolásával foglalkozik. Mindössze két nap telt el a hivatalos készlet debütálása után, amikor máris valaki feltörte a fejlesztői módot, felfedve a rejtett pályaszerkesztőt. Azóta is láthattunk újításokat a Larian részéről, de egyik sem volt olyan ütős, mint néhány külsős mod.

A nyolcadik patch részleges pályaszerkesztést hozott, így saját NPC-ket és objektumokat helyezhetünk el a világban, de ez korlátokkal jár. Az Larian hivatalosan nem támogatja a feltört eszköztárat, mégis születtek vad közösségi alkotások, egyedi kampányok, sőt, kivágott tartalmak visszaállítása is a moddereknek köszönhetően. Vannak persze szabályok, amelyek akadályozzák, hogy a hivatalos hubon belül túl nagy legyen a káosz és instabilitás, ráadásul a GYIK-ban részletesen leírják a licencelési és konzolos irányelveket is.

You can’t be serious…
byu/Equivalent_Lab_2510 inBG3

A játék egyik legkitartóbb bugja, a portréhiba ismét ellenállt a Larian próbálkozásának. Redditen megosztott képernyőképek bizonyítják, hogy egyes társak portréi mereven a kamerába bámulnak. Lae’zel, Shadowheart és néhány társ oldalra vagy lecsúszva jelenik meg, mintha egy kisgyerek vagy egy nagyszülő próbálna Facetime-olni. Július 31-én úgy tűnt, vége a problémának: „kijavítottuk (valószínűleg most tényleg) a furcsa karakterportrékat” – írta a stúdió. Azonban két Reddit-felhasználó is bizonyította, hogy náluk még mindig nem jó. Ami meghalt, az soha nem halhat meg – de mindenki szereti a portréhibát!

Forrás: PCGamer, PCGamer, Steam, Larian

Spread the love
Avatar photo
theGeek is here since 2019.