Egy nagyobb, népszerűbb játék hamarosan maga mögött hagyja a 2013-ban megjelent PlayStation 4-et, így lassan tényleg generációváltás történik.
Már beszámoltunk arról, hogy a MiHoYo játéka, a Genshin Impact be fogja fejezni a PlayStation 4 támogatását (és a PC-s rendszerigény is emelkedik), azaz a gacha játékot hamarosan már csak PlayStation 5-ön érhetjük el. Ez a lépés pedig egy dolgot felfest nekünk: azzal, hogy ha egy ekkora kaliberű játék dönt úgy, hogy az egyik legtöbb eladással rendelkező konzolt ejti, akkor a kurrens-gen hardverek, vagy legalábbis a PlayStation 5 felhasználói bázisa kellően nagy ahhoz, hogy elkezdjenek arra koncentrálni. Ezzel pedig látványra (felbontás, frame rate, vizuális effektek) erősödhet az addig cross-gen projekt, mert már nem lesz visszahúzó erőként ott a PlayStation 4 (ergo nem kell erre skálázni).
Miután a PlayStation 5-ből június 30-ával bezárólag 80,3 millió példányt szállítottak ki a boltokba, nem meglepő, hogy az élő szolgáltatású (live service) játékok fejlesztői végre készen állnak arra, hogy maguk mögött hagyják a korábbi konzolgenerációt. Azonban a jelenlegi konzolgeneráció végre megérdemelt sikere lehet, hogy csak rövid ideig tart, mivel számos pletyka kering a Sony és a Microsoft next-gen rendszereiről, amelyek a következő pár évben jöhetnek (feltehetőleg kicsivel több mint két év múlva, 2027-ben, ami logikusnak tűnik, ugyanis általában 7 évente szoktak az új konzolok megjelenni).
Ezeknek a pletykáknak megfelelően mind a PlayStation 6, mind az új Xbox egyfajta változást jelent majd mindkét gyártó számára, mivel a Sony állítólag 4K/120 FPS-es gépet kíván létrehozni alacsony költségek mellett, míg a Microsoft a Magnus APU által kínált rugalmasságot kívánja kihasználni, hogy szélesebb körben kínáljon rendszereket, amelyek nem feltétlenül versenyeznek a hagyományos konzolokkal, hanem a játékra alkalmas PC-kkel.
Így, ennyi kihívás közepette, úgy tűnik, hogy a játékok a jövőben jelentősen megváltoznak, és még a konzolgenerációk és a generációk közötti átmeneti időszakok fogalma is a múlté válhat.
Forrás: WCCFTech



