A Sony is elismerte: nem halad úgy a live service terjeszkedés, ahogy kellene!

A PlayStation és az élő szolgáltatásos (live service) játékok eddig nem nagyon párosultak megfelelően, de ezen a Sony változtatni akar.

 

A Sony vezetői a cég negyedéves befektetői konferenciáján számos részletet osztottak meg a PlayStation stratégiájáról. Megerősítést kaptunk arról, hogy a hardverközpontú üzleti modellről átállnak egy olyan platformalapú üzleti modellre, amely a PlayStation konzolokon túli elkötelezettségre összpontosít. Azt is megtudtuk, hogy a Bungie Marathon rebootja március végéig biztosan meg fog jelenni.

A Bungie elveszíti függetlenségének nagy részét, mivel lassan beolvad a PlayStation Studiosba annak ellenére, hogy a felvásárlás után ennek ellenkezőjét mondták. A kérdezz-felelek során a live service gyakori téma volt, és Tao Lin, a Sony pénzügyi igazgatója elismerte, hogy a terv (amely eredetileg 10 live service játék 2026 márciusáig történő megjelenését tűzte ki célul) nem ment olyan simán, ahogy szerették volna. Ugyanakkor rámutatott, hogy nem minden olyan rossz, és ezek a tanulságok hasznosak lesznek a jövőbeli projektekben.

„Tavaly a Concordot töröltük, idén pedig a Marathont halasztottuk el, így kissé negatív hírek láttak napvilágot. De ha megnézzük az elmúlt öt évet, öt évvel ezelőtt a PlayStation Studios számára szinte nem is léteztek live service játékok. Most pedig itt van a Helldivers 2, az MLB The Show, a Gran Turismo 7 és a Bungie-tól a Destiny 2, így négy live service játékunk van, amelyek stabilan hozzájárulnak az eladásokhoz és a nyereséghez. 2025 első negyedévében a live service aránya kb. 40% volt. Az egész évre nézve ez valamivel alacsonyabb, valószínűleg 20-30% között mozog. Tehát az átalakulás nem teljesen zökkenőmentes, de hosszabb távlatból nézve, ha megnézzük az elmúlt öt év változásait, akkor egyértelműen látható, hogy változás történt. Természetesen tudjuk, hogy még mindig vannak problémák, sok probléma, ezért tanulnunk kell a hibákból, és gondoskodnunk kell arról, hogy olyan live service projekteket indítsunk, amelyek kevesebb pazarlást jelentenek és zökkenőmentesebbek,” mondta Tao.

A Helldivers 2 kétségkívül a PlayStation legnagyobb sikere a live service szegmensben, de nem is egy first-party stúdió fejlesztette. Ez önmagában is sokat elárul arról, hogy a Sony-nak még mennyi tanulnivalója van ahhoz, hogy sikeres legyen ebben a kategóriában, amiről azért el kell mondani, hogy telített, és az embereknek nincs korlátlan ideje mindenre.

A Marathon sorsa kétségkívül fordulópontot jelent majd – a Helldivers 2-höz hasonlóan szárnyalni fog, vagy a Concordhoz hasonlóan azonnal elbukik? Pár hónap múlva többet fogunk tudni.

Forrás: WCCFTech, Sony

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)