Asus ROG Xbox Ally: kitudódott, hogy mikortól lesz kapható a handheld PC?

KÉZIKONZOL HÍREK – Az Asus handheld PC-jéről eddig nem nagyon sejtettük, hogy mikor érkezik, de egy megbízható bennfentestől most ezt is megtudtuk.

 

A ROG Xbox Ally és Xbox Ally X, az Asus és a Microsoft együttműködéséből született két új handheld PC állítólag október 16-án érkezik a boltok polcaira. Erről számolt be Billbil-kun a Dealabsen. Ő megbízható forrásnak számít, mivel korábban több eszköz megjelenési dátumát és kiskereskedelmi árát is helyesen közölte. Nemrégiben a két készülék árát is közölte: az olcsóbb ROG Xbox Ally 600 euró, a drágább ROG Xbox Ally X pedig 900 euró lesz szerinte (azaz 240 ezer, 360 ezer forint lesz a magyar ár, és erre bátran rá lehet számolni 15-20 ezret).

Billbil-kun nemrégiben arról is beszámolt, hogy az Asus ROG Ally és az Asus ROG Ally X előrendelései Gamescomon kezdődnek, ami egybeesik a Microsoft hivatalos bejelentésével, miszerint az európai rendezvényen a játékosok először próbálhatják ki a két handheld PC-t. Ez az októberi megjelenési dátum egybeesik az eXtas1s és mások által korábban említett pletykákkal. Ők is korábban októbert nevezték meg az Asus hardverének megjelenési időszakaként, úgyhogy Billbil-kun volt az első, aki napra pontos megjelenési dátumot is meg tudott nevezni.

Tehát a jelenlegi helyzet szerint a Microsoft hivatalos állítása szerint a Gamescomon lesz lehetőségünk kipróbálni az Asus ROG Ally-t és a nagytesó Asus ROG Ally X-et. Billbil-kun, aki mára komoly hírnevet szerzett azzal, hogy a hivatalos bejelentés előtt pontos információkat közöl a játékipari termékek kiskereskedelmi forgalmazásáról, a Gamescomon kezdődő előrendeléseket, az ár bejelentését és a megjelenési dátumot, a kirakós utolsó darabját is megadta.

Ez a két készülék lesz az, ami felvezetheti a Microsoft tervét. Nem nagyon akar a jövőben talán a Microsoft saját gyártású hardverrel foglalkozni, hanem kilicenszelheti az Xbox brandet másoknak. Azt is hallottuk, hogy a saját fejlesztésű handheld projektet lefújta a Microsoft.

Forrás: WCCFTech, Dealabs

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)