TECH HÍREK – A licenszmegállapodás értelmében a két cégnek bizonyos eladások után egy meghatározott százalékot kell fizetnie…
A Financial Times szerint az Nvidia és az AMD a Trump-kormányzattal kötött megállapodás részeként (amelynek célja az MI GPU-k Kínába történő értékesítésére vonatkozó engedélyek biztosítása) beleegyeztek abba, hogy értékesítési bevételeik 15%-át az amerikai kormánynak befizessék. Mindkét cég júliusban haladékot kapott a kormánytól, miután chipek értékesítésére vonatkozó engedélyeik feldolgozás alá léptek, és a Reuters pénteken közölte, hogy az Nvidia megkapta az engedélyeket. Az Nvidia és az AMD is bevételcsökkenést szenvedett el a kínai értékesítési korlátozások miatt, a FT szerint az érintett értékesítések az Nvidia H20 GPU-jait és az AMD MI308 MI-gyorsítóit érintik.
Pénteken kormányzati forrásokra hivatkozva közölte a sajtó, hogy az Egyesült Államok megkezdte az MI GPU exportengedélyek kiadását az Nvidia számára, azt követően jelentek meg, hogy az AMD vezérigazgatója egy interjúban elárulta, hogy cége még nem kapott jóváhagyást. Legutóbbi negyedéves jelentésében az AMD jelentős működési bevételcsökkenésről számolt be, amelyet a cég részben a kínai értékesítés visszaesésével magyarázott, és bár az Nvidia megkezdte az engedélyek kiadását, nem világos, hogy az AMD kérelmei is előreléptek-e.
A H20-at érintő értékesítési korlátozások előtt az Nvidia az első negyedévben 4,6 milliárd dollárt keresett a chipekkel, amelynek 12,5%-át Kína adta a vállalat akkori teljes értékesítéséből. A vállalat részvényei májusban emelkedtek, miután az Nvidia közölte, hogy a H20 korlátozások miatt elszenvedett értékesítési veszteség 1 milliárd dollárral kevesebb volt a vártnál. A termékek iránti globális kereslet és az elemzők optimista becslései az MI hosszú távú keresletéről idén rekordmagasságba emelték az Nvidia részvényeit, és a januári katasztrofális DeepSeek-eladási hullám után ismét a világ legértékesebb vállalatává tették.
Az FT szerint az Nvidia és az AMD megállapodott abban, hogy a kínai chipeladásaik bevételének 15%-át az amerikai kormánynak fizetik. A források nem tisztázzák, hogy a kormány hogyan fogja felhasználni a bevételt, mivel az amerikai kereskedelmi hiány csökkentése érdekében vámokat vet ki az Egyesült Államok legtöbb kereskedelmi partnerére. Az AMD nem reagált az FT kommentárkérésére, az Nvidia pedig (bár nem erősítette meg a sarcot) megjegyezte, hogy betartja az amerikai kormány által a világpiaci részvételre vonatkozóan megállapított szabályokat. Trump a kínai MI GPU-értékesítésből származó pénzt a kereskedelmi hiány csökkentésére, vagy az amerikai chipgyártás további ösztönzésére használhatja. Az Nvidia által az amerikai kormánynak fizetett 15%-os jutalék azt jelentheti, hogy a kormány 2025-ben több mint 2 milliárd dollár bevételt szerez a kínai chipek értékesítéséből. Az MI GPU-k forró témává váltak az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalásokon, a kínaiak pedig alig várják a korlátozások feloldását.
Peking érdeklődik a fejlett nagy sávszélességű memória (HBM) chipek beszerzése iránt, amelyek szintén az Egyesült Államok korlátozásainak hatálya alá tartoznak, mivel tervezésükben és gyártásukban amerikai technológia is szerepel. A HBM chipek az MI GPU-k kulcsfontosságú alkatrészei is, ami azt jelenti, hogy ha a Kínába történő értékesítésre nem engedélyezett jövőbeli chipek HBM memóriára támaszkodnak, akkor azok alapértelmezés szerint, új szabályok nélkül is korlátozás alá esnek.



