Két év várakozás után valami olyasmi készülhet a Diablo 4 háza táján, amit már régóta követelnek a rajongók. Az új kiegészítő elhozhatja azt az osztályt, amelynek híre már most lázban tartja a közösséget.
Bár a Diablo 4 jelenleg is az egyik legteljesebb ARPG a piacon, a Blizzard nem dől hátra: szolgáltatásként tekint a játékra, amit újabb és újabb frissítésekkel bővít. A Sanctuary világa szezonról szezonra változik, de egy régóta hiányolt elem még mindig kimaradt – egy új játszható karakterosztály, amely új lendületet adhatna a játékmenetnek.
Talán nem kell már sokat várni a Paladinra
Azok számára, akik hosszú ideje könyörögnek a Paladin visszatéréséért, végre van reménysugár. Egy Blizzard szerverre feltöltött belső verzióban felbukkant egy sokatmondó fájlnév: 2.5Xpaladin.67961. Ezt a rajongók a DiabloNext segítségével szúrták ki, és bár hivatalos megerősítés még nincs, ez a jelzés több mint sejtelmes.
Aki ismeri a széria történetét, tudja, hogy a Paladin hivatalosan csak a Diablo II-ben szerepelt, míg a Diablo III-ban egy újragondolt változat, a Crusader váltotta fel. A Diablo IV kezdetben öt osztályt tartalmazott (Barbár, Tolvaj, Boszorkány, Druida és Nekromanta), majd a Vessel of Hatred kiegészítőben jött a Spiritborn. Most úgy tűnik, a Blizzard ismét bővíteni készül a palettát – akár már a 3.0-s verzióval a következő expanzió során.
A fájlnév ugyan 2.5-re utal, de könnyen lehet, hogy a végleges bejelentésre a 3.0-ás frissítéssel kerül sor. Egyes teóriák szerint már kiválasztott játékosok tesztelhetik is az új osztályt, bár erről hivatalosan nem tudni semmit. Ha valóban visszatérne a Paladin, akkor ismét elérhetővé válna a közelharc és a szent mágia hibridje, a pajzsos, aurákat használó és támogató képességekkel operáló játékmenet. Ez tökéletesen illeszkedne a végjátékos dungeonök, boss harcok és PvP módok kihívásaihoz is.
Természetesen mindez még csak feltételezés, és amíg a Blizzard nem erősíti meg hivatalosan, nem érdemes túlságosan beleélni magunkat – de azért a jelek biztatóak.
Forrás: 3djuegos



