Egy volt PlayStation-főnök szerint az Xbox a Sega sorsára juthat

„A Microsoft válaszút előtt áll,” állítja a PlayStation korábbi vezetője szerint az Xbox konzolok nem elég vonzóak ahhoz, hogy behozzák a lemaradást, és ez szerinte kísértetiesen emlékeztet a Sega történetére.

 

Shawn Layden, a PlayStation egykori feje a Microsoft jelenlegi helyzetét a Sega utolsó konzolja, a Dreamcast utáni időszakkal hasonlította össze, amikor a japán vállalat úgy döntött, kiszáll a hardverpiacról. Layden szerint az Xbox konzolok jelenleg nem elég meggyőzőek ahhoz, hogy ledolgozzák az eddigi hátrányt, és az amerikai cégnek érdemes lenne inkább játékkiadóként fókuszálnia a jövőben.

Nem titok, hogy a Microsoft nemrég nyitott a multiplatform irányba, és egyre több saját fejlesztésű címét adja ki más platformokra is. Ez pénzügyileg kifejezetten előnyös: szélesebb közönséget érnek el, növelik a játékok élettartamát, és új bevételi forrásokra tesznek szert. Ugyanakkor sok Xbox-rajongó úgy érzi, ezzel a márka elveszíti korábbi identitását, amit a kizárólagos címek és a zárt ökoszisztéma határozott meg.

 

Feladja az Xbox a hardvert?

 

Layden a GamesIndustry.biz-nek adott interjúban úgy fogalmazott, hogy „az Xbox hardveres kínálata nem elég meggyőző ahhoz, hogy visszaszerezze a lemaradást”. A helyzet szerinte hasonlít ahhoz, amit a Sega élt meg: „Emlékeztet a Dreamcastra, amit a Sega után már nem követett újabb konzolgeneráció. Végül belátták, hogy szoftveres cégként jobban járnak. A Microsoft most hasonló válaszút előtt áll.”

Layden szerint a jövőben akár az is elképzelhető, hogy a konzolok formátuma egységesül, és a verseny kizárólag a tartalom szintjén zajlik majd. Ez az elgondolás egybeesik azzal, amit a Microsoft is tapasztal: hogy a Sony – az elvileg „versenytárs” – tulajdonképpen több bevételt generál a redmondi cégnek, mint bármelyik másik partner, hála az együttműködésen alapuló értékesítésnek.

Mindezek ellenére semmi nem utal arra, hogy az Xbox feladná a hardveres vonalat. Épp ellenkezőleg: a Microsoft nemrég kötött megállapodást az AMD-vel új chipek fejlesztésére, amelyek a következő generációs konzol alapját képezik majd.

Shawn Layden véleménye szerint a Microsoft válaszút elé került: vagy az Xbox márkát átalakítva kizárólag kiadóként folytatja, vagy folytatja a hardvergyártást a bizonytalan jövő ellenére is. Egyelőre úgy tűnik, az utóbbit választják – de a múlt példái intőek.

Forrás: 3djuegos

Spread the love
Avatar photo
theGeek is here since 2019.