Austin Butler, mint James Bond? A sztár egyértelműen válaszolt, hogy mit gondol erről!

MOZI HÍREK – „Blaszfémia lenne” – vallotta be a Dűne: Második rész és az Elvis sztárja, aki egyértelműen nem szeretne James Bond lenni. Austin Butler szerint a következő 007-esnek britnek kell lennie, bár a gonosztevő szerepét szívesen vállalná.

 

Néhány hete hivatalossá vált, hogy Denis Villeneuve rendezi az új James Bond-filmet. Ez rögtön találgatásokat indított a rajongók között, vajon a kanadai filmes egy korábbi színésztársát választja-e majd a világ legismertebb titkos ügynökének szerepére. Felmerült többek között Austin Butler neve is, aki maradandó alakítást nyújtott a Dűne: Második rész-ben Feyd-Rautha Harkonnenként, és akit az Elvis óta Hollywood egyik legfényesebb csillagaként emlegetnek. Butler azonban gyorsan eloszlatta a találgatásokat.

A színész nagyon szeretne ismét együtt dolgozni a Sicario, a Blade Runner 2049 és az Érkezés rendezőjével, de pontosan tudja, hogy nem ő a megfelelő választás 007-esnek: „Nem gondolom, hogy jó ötlet lenne. Amerikai vagyok, és bár tudnék brit akcentust utánozni, szerintem ez szentségtörés lenne” – mondta a Hits Radio UK-nek. Majd hozzátette: „Ezek a filmek rengeteget jelentettek számomra, de szerintem Bondnak angolnak kell lennie.” Ugyanakkor azt sem zárta ki, hogy a következő filmben gonosztevőt alakítson: „Az rendben lenne.”

 

Egy James Bond, ami kiterjed filmre és sorozatra

 

A Broccoli család visszavonulása után sokan tartanak attól, mit kezd majd az Amazon a James Bond-franchise-zal. A hírek szerint a techóriás spin-offokat és sorozatokat is tervez, valamint azt sem zárják ki, hogy nem brit színészt, esetleg egy nőt szerződtetnek a szerepre. Bár utóbbi inkább közösségi találgatás, semmint megerősített információ, minden jel arra mutat, hogy a következő Bond egy fiatal, brit férfi lesz, aki talán kevéssé ismert a nagyközönség előtt.

Ez logikus is lenne, hiszen Hollywoodban bőven akad más akcióhős-szerep, amelyet nem brit színészek játszhatnak el. Ilyen például Jason Bourne, aki ismét reflektorfénybe került, miután a Universal megszerezte a karakter örökös jogait. Talán Butler is ott találhatna otthonra, Matt Damon nyomdokaiba lépve – bár Jeremy Renner próbálkozása nem aratott sikert. James Bond azonban az akciómozi egyik legnagyobb ikonja, amely ugyan képes a folyamatos megújulásra, de hagyományainak megőrzése elengedhetetlen.

A netes pletykák szerint Aaron Taylor-Johnson továbbra is az egyik legesélyesebb név, de annyi idő telt el az első hírek óta, és annyi minden változott, hogy a 007-es jövője még mindig homályos. Annyi bizonyos, hogy a filmet Denis Villeneuve rendezi, a forgatókönyvet pedig Steven Knight, a nagy sikerű Peaky Blinders alkotója jegyzi – így minden adott ahhoz, hogy az új James Bond méltó legyen a legendás sorozathoz.

Forrás: 3djuegos

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)