SOROZATKRITIKA – A Wednesday második évadának első négy epizódja kissé túlzottan kaotikusra sikeredett – ami már önmagában is sokatmondó egy olyan sorozat esetében, amelynek védjegye a káosz, a felfordulás és a természetfeletti csínyek sora. A második felvonás azonban végre rendet tesz: lezárja a felesleges mellékszálakat, és a történet valódi magjára fókuszál. Két családi szálat is ügyesen összefon, miközben egyszerre emeli a tétet – és a halottakat is. Bár Jenna Ortega továbbra is remekel mindenki kedvenc csellista gót lányaként, ezúttal egy zombi lopja el a reflektorfényt.

Ahogy a második felvonás előzetesében láthattuk, Wednesday a kómájából tér magához. Pihenésre persze nincs ideje: amint kinyitja a szemét, máris a nemrég elhunyt Larissa Weems (Gwendoline Christie), a Nevermore Akadémia korábbi igazgatójának szellemi irodájában találja magát. Weems technikailag Wednesday tizenharmadfokú unokatestvére kétszer eltávolítva, és mivel „szellemi vezetője” csak családtag lehet, így ő válik a szó szerinti angyallá a vállán. Folyton rendreutasítja Wednesdayt az önző és nagyképű döntései miatt, ugyanakkor bölcs tanácsokkal is ellátja. Wednesday biztos benne, hogy elég lesz megölnie Tylert (Hunter Doohan), mielőtt az végezne vele és Eniddel (Emma Myer), hogy visszafordítsa a látomást – ám hamar kiderül, hogy a fenyegetés sokkal nagyobb, mint amire számított.

Zombik és zaklatók

Meglepő fordulat, hogy nem Grandmama (Joanna Lumley) segít helyrehozni Wednesday és Morticia (Catherine Zeta-Jones) kapcsolatát – pedig elsőre úgy tűnt, ezért érkezett –, hanem Weems, Morticia régi riválisa, aki éveken át az árnyékában élt az akadémián. Ez csak egy a számos apró meglepetés közül, amellyel a második felvonás szolgál. Több olyan mellékszál, amelyet korábban feleslegesnek vagy unalmasnak tartottam, most új erőre kap, és az utolsó négy részben egészen izgalmas irányba fordul. Bár Pugsley (Isaac Ordonez) továbbra sem győzött meg, az a döntése, hogy kiássa egy régen elhunyt diák sírját, végül a szezon egyik legerősebb mozzanatává válik.

Slurp (Owen Painter) ugyanis váratlanul kulcsszereplővé válik, és mindenkit háttérbe szorít. Ahogy lassan visszanyeri emberi alakját, kiderül, hogy sokkal több, mint egykori házi kedvenc. Painter játéka félelmetes, mégis lehengerlően vagány és ravasz – mintha csak egy nyolcvanas-kilencvenes évekbeli tinihorror „rosszfiúja” lenne, vagy akár Dan Stevens figurája a The Guestben. Annyira lenyűgöző, hogy Ortega játékát is háttérbe szorítja, sőt, simán elbírt volna egy önálló epizódot is. Slurp egyszerűen ellopja a show-t.

Minden út valahová vezet

Nem minden mellékszál jut el látványos csúcspontig. Némelyik egy nagy drámai káoszban fonódik össze, amelynek azonban kevés köze van Wednesdayhez vagy a fő történetszálhoz. Steve Buscemi titokzatos igazgatója sajnos kihasználatlan marad, és ugyanez igaz Christopher Lloyd fej nélküli professzorára is. Ugyanakkor mókás jelenet, amikor a professzor támogatócsoportot vezet más „leszakadt” végtagoknak – amelyhez Thing is rendszeresen csatlakozik. Egyik alkalommal még Agnes (Evie Templeton), Wednesday láthatatlan képességekkel rendelkező zaklatója is felbukkan a gyűlésen, miután ismét elutasítottnak érzi magát.

Agnes egyértelműen a második évad egyik legjobb új karaktere. Hátborzongató, mégis szerethető kisugárzása és megszállott ragaszkodása a közömbös Wednesdayhez meglepően bájos dinamikát hoz. Féltékenysége Enidre egyszerre mulatságos és teljesen érthető. Barátságuk szép lassan bontakozik ki az évad során, és végül a sorozat egyik legerősebb és legőszintébb kapcsolatává válik.

Családi ügyek

Bár az évad végül erősen az Addams család köré épül, Gomez (Luis Guzman) és Pugsley alakítása továbbra sem meggyőző. Guzman és Catherine Zeta-Jones között nincs meg a szükséges kémia, Ordonezzel pedig alig érezhető bármiféle családi dinamika. Talán azért, mert Raul Julia legendás alakítása, vagy John Astin 60-as évekbeli tévés Gomez-figurája túl magasra tette a mércét. Grandmama hideg, elegáns, félig-meddig antagonistává formálása is furcsa döntés, hiszen eddig inkább bohókás és kedélyes karakterként élhetett a rajongók emlékezetében. Fred Armisen Uncle Festere viszont telitalálat: tökéletesen hozza a karakter szellemét, és több hangos nevetést is garantál.

Bár Gomez és Pugsley karakterfejlődése idén elmaradt, bízom benne, hogy a harmadik évadban végre többet kapunk, és a sorozat visszatér a klasszikus „creepy, kooky, altogether ooky” hangulathoz, amely évtizedek óta az Addams család védjegye. A széria továbbra is küszködik a fókusz hiányával és a fő cselekményt nem előrevivő zsákutcákkal, de minden esély megvan rá, hogy a következő évad valódi, kiérdemelt fordulatokat hozzon.

-Herpai Gergely „BadSector”-