SOROZATKRITIKA – A halál árnyéka végigkíséri A csütörtöki nyomozóklub világát: nemcsak azért, mert a klub gyilkossági ügyeket boncolgat, hanem azért is, mert tagjai idős emberek, akik egy nyugdíjas közösségben élnek, ahol az elmúlás állandó kísérő. Chris Columbus adaptációja Richard Osman 2020-as bestselleréből született, és bár nem újítja meg a krimiműfajt, egy szerethető, szellemes és néhol megható történetet kínál. Helen Mirren, Pierce Brosnan és Ben Kingsley triója biztos kézzel vezeti a sztorit, amelynek bája gyakran felülírja a hibáit. Nem hibátlan darab, de bőven elég izgalmat és humort kínál ahhoz, hogy két órára lekösse a Netflix közönségét.

A főhősök olyan nyugdíjasok, akik nem hajlandók beletörődni a vég közeledtébe, és mindenáron bizonyítani akarják, hogy még bőven van bennük tűz. Columbus rendezése könnyed, kedélyes hangulatot áraszt, és bár a megvalósítás nem mentes a hiányosságoktól, a színészgárda ereje bőven ellensúlyozza a gyengeségeket. Helen Mirren, Pierce Brosnan és Ben Kingsley neve és játéka már önmagában garancia arra, hogy a néző figyelmét fenntartsák.

Új lakó, régi rejtély

Bár lánya, Joanna (Ingrid Oliver), aki fedezeti alapkezelőként dolgozik, tiltakozik ellene, Joyce Meadowcroft (Celia Imrie) beköltözik a Coopers Chase nyugdíjasházba, új barátokat keresve. Nem kell sok idő, hogy belebotoljon Elizabeth Bestbe (Mirren), Ron Ritchie-be (Brosnan) és Ibrahim Arifba (Kingsley), akik egy bűntényfal felett görnyednek, tele fényképekkel és bizonyítékokkal. A nyomok egy 1973-as hideg ügyhöz vezetnek: egy fehér ruhás nő rejtélyes halálához, akiről azt állították, hogy egy álarcos betolakodó végzett vele, miután kiesett az ablakon.

Joyce rezzenéstelen arca gyorsan elárulja, hogy valaha nővérként dolgozott, és amikor Elizabeth gyanúja beigazolódik, meghívja, hogy legyen a klub negyedik tagja. A társaságot eredetileg Elizabeth és legjobb barátnője, Penny, a rendőrnő alapította, aki most ágyhoz kötve, magatehetetlenül fekszik, miközben férje, John (Paul Freeman) nap mint nap felolvas neki. Penny és Elizabeth férje, Stephen (Jonathan Pryce) – akinek demenciája már véget vetett írói karrierjének, de jobb napjain még mindig kiváló sakkjátékos – folyamatosan emlékeztetik a csapatot arra, hogy az idő kegyetlenül múlik.

Miss Marple új köntösben

A sorozat nem fél szembenézni az öregkor fájdalmas és törékeny valóságával, ugyanakkor gyengédsége miatt szerethetővé válik. Helen Mirren Elizabethként magabiztos, ravasz és kissé fenyegető jelenség, egy modern Miss Marple, míg Brosnan és Kingsley szórakoztató színt visznek a történetbe: Ron egy örök lázadó munkásvezér, Ibrahim pedig pedáns pszichiáter, akinek makulátlan öltönye és csokornyakkendője mindent elárul személyiségéről. Joyce gyorsan beilleszkedik ebbe a furcsa társaságba, és épp jókor, hiszen a Coopers Chase falai között sötét események bontakoznak ki. Amikor Tony Curran (Geoff Bell) és Ian Ventham (David Tennant) tulajdonostársak a parkolóban összekapnak, hamarosan Tonyt brutálisan meggyilkolva találják.

Mivel Ian válása, pénzügyi gondjai és a Coopers Chase átalakítására irányuló tervei – amelyek még a temető felszámolását is magukban foglalták – egyaránt gyanúra adnak okot, ő az első számú gyanúsított. Ám a történet jóval bonyolultabb, és újabb halálesetek keverik a szálakat. A gyanú Ian jobbkezére, Bogdanra (Henry Lloyd-Hughes) és Ron híres bokszoló fiára, Jasonra (Tom Ellis) is rávetül. Columbus rendezése lendületes, de a Netflix tipikus sötét tónusú képi világa elnyomja a vizuális lehetőségeket, míg Katy Brand és Suzanne Heathcote forgatókönyve egyértelműen a sorozat Achilles-sarka marad.

Lapos párbeszédek, karizmatikus színészek

Bár a történetvezetés tele van csavarokkal, a megvalósítás sokszor túlzottan szitkomszerű, leginkább az egyszerű és erőtlen párbeszédek miatt. Brosnan és Kingsley hiába próbálnak energiát vinni játékaikba, a gyenge szöveg gyakran lehúzza őket. Richard E. Grant egy gyanús figuraként kapcsolódik be a történetbe, miközben a klub összefog Donna De Freitas rendőrrel (Naomi Ackie), akit Elizabeth üzleti alapon vont be az ügybe, bosszantva ezzel DCI Chris Hudsont (Daniel Mays).

Bár a feminista felhang némileg feldobja a sztorit, a sorozat végig biztonsági játékot játszik, és inkább a közönségbarát, konfliktuskerülő szórakoztatást választja. Két órás játékideje kissé elnyújtottnak tűnik, és a növekvő halálesetek sem fokozzák igazán a feszültséget. A brit színészvilág nagy nevei ugyan mind felvillannak, de a forgatókönyv gyengeségei miatt a produkció nem tudja kiaknázni a teljes potenciálját.

Kihagyott poénok, kihagyott lehetőségek

A humor alig-alig csillan meg, a rejtélyek pedig sokszor inkább díszletként szolgálnak, semmint valódi, ötletes feladványként. A Coopers Chase bezárásának fenyegetése is inkább háttérzaj, mint valódi tét. Ugyanakkor a sorozat még így is lefektet egy olyan alapot, amelyből a jövőben sokkal erősebb folytatásokat lehetne építeni. A streaming világában az emberek szinte falják a gyilkossági történeteket, így ha jobb írók veszik kézbe a sztorit, Helen Mirren, Pierce Brosnan, Ben Kingsley és a többiek még hosszú ideig ütős nyomozócsapatként térhetnek vissza.

-Herpai Gergely „BadSector”-