Shape of Dreams: a múlt hét váratlan meglepetése a Steamen!

Bár a Hollow Knight: Silksong és a Borderlands 4 uralja a közbeszédet és a közönség figyelmét, a Valve digitális platformján egy másik játék is berobbant a sikerlistára.

 

Az indie roguelike Shape of Dreams több mint 100 ezer példányban kelt el az első 24 órában a Steamen, ami rendkívül ígéretes kezdést jelent az új kooperatív játéknak, még annak ellenére is, hogy megjelenése két nagyágyú, a Hollow Knight: Silksong és a Borderlands 4 közé szorult. A játék több mint 30 ezer egyidejű játékossal rendelkezett, és feljutott a legkelendőbb játékok top 10-es listájára is, ahol jelenleg a 9. helyet foglalja el.

A sikeres rajtot követően a fejlesztő Lizard Smoothie kiadott egy hotfixet, amely a játékosok korai panaszaira reagált, főként a kiegyensúlyozottság és a fejlődési rendszer terén. Eunsop Shin, a stúdió társalapítója és vezérigazgatója így kommentálta a frissítést egy közleményben: „Sok rajongó a demó óta velünk van, és szeretnénk továbbra is olyan élményt nyújtani, amely méltó a lelkesedésükhöz és támogatásukhoz. Csapatunk további frissítéseket, fejlesztéseket és új tartalmakat is tervez a Shape of Dreams-hez. Kérjük, várjátok a jövőbeli bejelentéseinket!”

A Shape of Dreams támogatja az egyjátékos módot és a legfeljebb négyfős kooperatív játékot, miközben ötvözi a MOBA- és roguelike-mechanikákat. Halálos szörnyekkel teli álomvilágokon vezet az út, ahol emlékeket (képességeket) gyűjtünk és fejlesztünk, miközben egyre keményebb bossokkal kell szembenéznünk. A játék kezdetekor nyolc „utazó” érhető el, de mindegyiket külön kell feloldani. A több mint 100 emlék és esszencia kombinálási lehetősége rengeteg teret enged a karakter testreszabására. A hotfix után a normál nehézségi szint kielégítő kihívást jelent anélkül, hogy túlzottan megterhelő lenne, különösen többjátékos módban. A nyolc kezdő utazó kellően változatos ahhoz, hogy sokféle játékstílust kiszolgáljon.

A Shape of Dreams demója továbbra is elérhető a Steamen, a teljes játék pedig szeptember 24-éig 20% kedvezménnyel vásárolható meg: 24,5 euró helyett 19,6-ért (9800 forint helyett 7840).

Forrás: PCGamer, Steam, Steam hírek, Steam áruház

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)