A DICE szerint a kisebbik Xboxnak köszönhetően a Battlefield franchise legújabb epizódja nemcsak jobb, hanem stabilabb is lett, még ha a fejlesztés során komoly kihívásokkal kellett is szembenézniük.
A Battlefield 6 Xbox Series S verziójának elkészítése nem volt egyszerű feladat, mivel a konzol technikai korlátai számos problémát okoztak. Christian Buhl technikai igazgató a Kotakunak adott interjúban elmondta, hogy a legnagyobb akadályt a memóriakapacitás jelentette, ami még a stúdió közepes teljesítményű PC-inek szintjét sem érte el. Ez a hiány több pályán is összeomlásokat eredményezett.
A problémák miatt a csapat a játék memóriahasználatának optimalizálására koncentrált, és az így elért fejlesztések a Battlefield 6 összes verzióján érezhetően javították a teljesítményt és a stabilitást. Buhl szerint a memóriagondokat egy-két hónap alatt sikerült megoldani, így a Series S-re vonatkozó konkrét optimalizálások nem vették igénybe hosszú időt.
Amíg a DICE végül előnyt tudott kovácsolni az Xbox Series S korlátaiból, addig más fejlesztők komoly akadályként tekintenek rájuk. A Saber Interactive például nem tudta elérni, hogy a hamarosan megjelenő Turok: Origins ezen a konzolon stabil 60 FPS-sel fusson.
A memóriahiány volt az egyik fő oka annak is, hogy a Black Myth: Wukong és a Baldur’s Gate 3 késve érkezett Xboxra. Utóbbi esetében a Microsoftnak módosítania kellett a paritáskikötését, és engednie kellett, hogy a Larian a játékot osztott képernyős co-op nélkül indítsa el a Series S-en, amelyet később egy patch segítségével pótoltak.
A Battlefield 6-ra már nem kell sokáig várni: az Electronic Arts október 10-én dobja piacra PlayStation 5-re, Xbox Series konzolokra és PC-re.



