TECH HÍREK – Egy napja, hogy hivatalosan is megjelent az iPhone őszi termékcsaládja, de már most hallani valamit az iPhone Air kapcsán!
Alig egy nappal a rajt után az iPhone Air máris panaszokkal szembesül az első vásárlóktól, akik szerint a kamera lencséjében kondenzáció képződik. A Twitteren ködös lencsékről készült fotók láthatók, ami felveti a kérdést, hogy az Apple ultravékony iPhone-ja képes-e ellenállni a valós körülményeknek. A probléma szórványosan jelentkezik. Egyes felhasználók hirtelen hőmérséklet-változás vagy párás környezet után ködös foltokat tapasztalnak a kamera lencséjében. Bár ez a probléma egyáltalán nem új az okostelefonoknál, egy prémium iPhone esetében meglepő, főleg mivel a vállalat nagy hangsúlyt fektetett a tartósságot célzó tervezési finomításokra.
Luke Miani az egyik első olyan illető volt, aki megosztott egy képet a Twitteren, és kijelentette, hogy vadonatúj, első napos iPhone Air készülékének kamerájában kondenzáció keletkezett. Egy másik Twitter-felhasználó, Dongle szintén megosztott néhány képet az ő iPhone Airjérl, és megjegyezte, hogy szerinte ez talán általános jelenség lehet az okostelefonban, ami nyugdíjazta az iPhone eddigi Plus termékcsaládját (idén már csak az alapmodell, a Pro és a Pro Max jelent meg az Air mellett!).
Brand new day 1 iPhone Air with condensation in the camera 😬 pic.twitter.com/raoJFGXDAu
— Luke Miani (@LukeMiani) September 19, 2025
So uh…my iPhone Air has condensation in the camera…maybe this is widespread pic.twitter.com/o1a7v08ZKE
— Dongle (@DongleBookPro) September 19, 2025
Még nem tudni, hogy a probléma elterjedt-e, de ha igen, az tovább erősítheti azokat a kritikákat, hogy az Apple túl messzire ment a vékony kialakítás elérése érdekében. Még ha az iPhone Air kamerájának lencséjén lévő kondenzáció magától el is tűnik, az ronthatja a korai vásárlók körében kialakult hírnevét. Néhány felhasználó máris spekulál, hogy a probléma a csökkentett tömítésből vagy a hőelvezetés különbségeiből ered-e, összehasonlítva az iPhone 17 Pro modellekkel, amelyek speciális hőkezelési megoldással rendelkeznek.
Ha az iPhone Air lencséjén kondenzáció keletkezett, célszerű a telefont hosszabb ideig szobahőmérsékleten tartani, hogy a vízcseppek természetes módon elpárologjanak. Az iPhone-t száraz környezetben tároljuk vagy használjuk, és óvakodjunk a hirtelen hőmérséklet-változásoktól, hogy a lencse ne párásodjon be újra. Az Apple korábban elismerte, hogy a kamera lencséjében kialakuló kondenzáció nem normális jelenség, és hosszú távú hardverkárosodáshoz vezethet…
Forrás: WCCFTech



