Project Evilbane: először PC-n, aztán Xbox Series-en is jön a co-op akció-RPG [VIDEO]

A dél-koreai Netmarble és annak belső stúdiója (Netmarble Monster) igyekszik terjeszkedni a Microsoft konzolján.

 

A Project Evilbane egy négyjátékos kooperatív akció-RPG. Ez egy dinamikus és akciódús, stratégiai alapú élmény, amelyet egyedül vagy barátainkkal együtt is megélhetünk. Váltsunk szabadon a távolsági és közelharci fegyverek között, és minden helyzethez igazítsuk képességeinket, hogy megalkossuk saját, egyedi harcosunkat. A gondos koordinációt igénylő kihívásokkal teli bossharcoktól a különféle stratégiai küldetésekig döntéseink és csapatmunkánk fogják meghatározni a győzelmet.

Az Archdemon felemelkedése által megrázott világban megkezdődik azoknak az útja, akik bosszút esküdtek. Miközben az emberek, démonok és árulók végtelenül ütköznek egymással egy sötét fantasy világban, a harcosok kardot ragadnak, hogy megmentsék a káoszba süllyedt királyságot. Túléljük a közeledő sötétséget, vagy visszahozzuk a fényt? Csak mi és társaink tudhatjuk a választ erre a kérdésre.

 

Minimum rendszerigény

 

  • Operációs rendszer: Windows 10 x64 (verziószámot nem említenek)
  • Processzor: Intel Core i5-9400F / AMD Ryzen 7 1800X
  • Memória: 8 GB RAM
  • Videókártya: Nvidia GeForce GTX 1060 (6 GB VRAM) / AMD Radeon RX 580 (6 GB VRAM)
  • DirectX: DX12
  • Szélessávú internetkapcsolat

 

Ajánlott rendszerigény

 

  • Operációs rendszer: Windows 10 x64 (verziószámot nem említenek)
  • Processzor: Intel Core i7-10700K / AMD Ryzen 7 3700X
  • Memória: 8 GB RAM
  • Videókártya: Nvidia GeForce RTX 3060 / AMD Radeon RX 5700 XT
  • DirectX: DX12
  • Szélessávú internetkapcsolat

Szabad tárhelyet egyik lista sem közöl, de ez érthető, mert a játék megjelenése még kissé messze van. A bejelentés szerint a Project Evilbane 2026 második felében (tehát július és december között) fog megjelenni PC-n a Steamen és a Microsoft Store-on. Később az Xbox Series is meg fogja kapni a játékot, de ez valamikor 2027-ben lesz. Az Egyesült Államokban, Kanadában, Brazíliában, az Egyesült Királyságban, Németországban és Franciaországban az Xbox Insider programon keresztül lehet csatlakozni a pre-alfa játékteszthez.

Forrás: Gematsu, Steam

Spread the love
Avatar photo
theGeek is here since 2019.