Outward 2: még messze van a hősi kaland! [VIDEO]

A Nine Dots Studio fantasy RPG-jének folytatása hivatalos megjelenési időszakot kapott, de a rajongók nem örülhetnek túl korán: az Outward 2 ugyanis csak 2026 nyarán érkezik, így a visszatérés Aurai világába még odébb van.

 

Az eredeti Outward, amely több mint hárommillió játékost vonzott, szembe ment a hagyományos nyílt világú RPG-k sémáival: itt nem hatalmi fantáziát, hanem valódi túlélőtörténetet kaptunk, amely előkészületeket, kitartást és taktikus gondolkodást követelt. Az Outward 2 erre az alapra építkezik, kibővítve és továbbfejlesztve azt, miközben megtartja a fejlesztők részéről azt a szándékot és elhivatottságot, amit a játékosoktól is elvár.

Nem legendás hősöket alakítunk. Három kezdési lehetőség és tizenegy háttértörténet közül választhatunk, amelyek meghatározzák karakterünk indulási helyét ebben a kegyetlen világban. Legyünk akár Elatt isten odaadó hívei, akik bányászként próbálnak boldogulni, vagy Simeon erődjének csavargói, Aurai világa még vereség esetén sem lesz kegyes. Ha kiütnek, nem ér véget az út: megrabolhatnak, egy idegen segíthet rajtunk, a városban térhetünk magunkhoz sebesülten – vagy akár rosszabb is történhet.

Az egész évet lefedő évszakos ciklus radikálisan átalakítja Aurai világát. A kereskedők és NPC-k időnként más helyre vándorolnak, a folyók télen befagynak, és új utak nyílnak. A négy eltérő régió saját biomákkal, évszakokkal és játékmenetbeli sajátosságokkal bír. A Gilded-hegység hóvihara vagy a Catharsis Gathes savas esője minden utat új kihívássá változtat.

 

Játékmenet, amely valóban formálja a játékost

 

Az Outward 2 játékmenetét minden döntésünk formálja. Az új Exercise rendszer lehetővé teszi, hogy játékstílusunk alapján fejlődjenek passzív képességeink – legyen szó a páncélzatunk anyagáról, súlyáról vagy a fegyverek kiválasztásáról. Az Aurai világában szétszórt edzők segítségével tanulhatunk túlélési technikákat, természetesen nem ingyen.

A mágiahasználat sem pusztán egy gombnyomás: rituálékon keresztül idézhetjük meg a varázslatokat. Például egy tűzkő fellövése körgyűrűt hozhat létre, amely megerősíti képességeinket halálos lángokkal. A harcrendszer jelentősen fejlődött: több eszköz, fegyverkombináció és sokkal folyékonyabb, irányíthatóbb animációk teszik még intenzívebbé a küzdelmeket – mindezt a játékosok visszajelzései alapján alakították ki.

A hátizsák továbbra is az élet záloga. Mindent jól kell elosztanunk: ételt, bájitalt, fegyvereket és sátorfelszerelést pakolhatunk be, de a hely korlátozott. Harc előtt érdemes lehet ledobni, hogy jobban mozoghassunk. Az új részben már öszvért is szerezhetünk, aki segít cipelni a felszerelést, de sebezhetősége újabb kockázatot jelent.

Aurai nem kegyelmez, így nem is tanácsos egyedül belevágni. Egy barátunkkal együttműködve, egymás gyengeségeit ellensúlyozva hatékonyabban vészelhetjük át a ránk váró megpróbáltatásokat.

„Az Outward 2-vel végre lehetőségünk van megvalósítani az eredeti elképzelésünket: egy hihető és földhözragadt kalandorélményt. Megtartottuk az alapokat, hűek maradtunk a víziónkhoz, és kijavítottuk, ami nem működött – harcrendszert, beleélést, karakterkészítést. 2015-ben, amikor a Kickstarteren elindultunk, az volt a célunk, hogy az igazi kalandorélet végső szimulációját hozzuk létre. Egy 11 fős elkötelezett csapattal túlszárnyaltuk az elvárásokat, és olyasmit hoztunk létre, amit sokkal nagyobb stúdiók sem tudtak volna. Az első részből sokat tanultunk a játékosoktól, visszajelzéseik alapján fejlesztettünk, és a DLC-kkel megadtuk nekik, amit akartak. Hűek maradtunk ahhoz a vízióhoz, amit ők is szerettek, miközben javítottunk az élményen. Jobb grafika, jobb beleélés, jobb harc,” – írta Guillaume Boucher-Vidal, a Nine Dots Studio vezérigazgatója és kreatív igazgatója.

Az Outward 2 2026 nyarán jelenik meg PC-re.

Forrás: Gematsu

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)