TESZT – Szeptember igencsak erős hónap lett a játékosok számára, hiszen már volt egy nagy dobás a Hollow Knight: Silksong személyében, és most ehhez hozzá lehet adni a roguelite műfajú Hades folytatását is, ami jelenleg még csak a Nintendo Switch két generációjára és PC-re érhető el. Nyugodtan kijelenthető róla, hogy a műfaj kedvelőinek ez minden szempontból egy kihagyhatatlan vétel.
Igaz, itt a Supergiant Games kissé más megközelítést alkalmazott, hiszen a játék hosszú ideig (16 hónapig) korai hozzáférésben volt.
Az első rész magasságán túl
A H2 minden tekintetben felül tudta múlni az elődjét, hiszen tartalmilag, történet szempontjából és a fejlődési rendszer tekintetében is messze túlszárnyalja azt. Főhősnőnk Melinoé, akit a Hecate nevű boszorkány (nem, egyik esetben sem lesznek magyarosított nevek) azzal a céllal nevelt fel, hogy kiiktassa Chronost, aki a Hades-famíliát elrabolta (így a szülők mellett Zagreus, a testvér is fogságba került). Melinoé így elindul Olympus csúcsára, bár talán nem olyan szinten áll, mint Zagreus, emiatt a narratívában nem tudunk annyira elmerülni, de ez nem lesz annyira feltűnő, hogy emiatt ne próbálkozzunk újra. Természetesen karakterünk nem marad egyedül, mert az út során bajtársak csatlakoznak hozzá, akik segítenek szünetet tartani a Titan elleni küzdelemben. Odysseus is ilyen szövetséges, aki egyszerre dörzsölt és látványos figura.
A szereplőgárda megosztó lehet, mert nem biztos, hogy mindenki szerint elérte az első rész szintjét, de az interakciók velük ennek ellenére élvezetesek, és a szinkronmunka is kiemelkedő. A kidolgozottság a karaktertervezésre és a portrékra is kiterjed, bár az első részhez képest a változások talán zavaróak lehetnek a visszatérő karakterek esetében. A karakterek Boonokat adnak, amelyek különféle módokon változtatják meg Melinoé (alapvetően mélyebb) képességeit. Az Omega támadások erősek, és az új fegyverek (Nocturnal Armok, mind saját Hidden Aspectekkel, amelyek a tulajdonságokat és a formákat is megváltoztatják) még tovább színesítik a harcrendszert, így igen sok kombináció alakulhat ki a kezünk között. Biztosan lesznek olyan fegyverek, amelyek eleinte nem nyerik el a tetszésünket, de idővel megváltozhat róluk a véleményünk. Például a Xinth elsőre úgy tűnhet, hogy csak ellentámadásokra jó, mert az előttünk lévő támadásoktól védve töltődik egy nagyobb támadás céljából, ám képes rakétákat is kilőni, ha az Omega támadást alkalmazzuk.
Rengeteget lehet kísérletezni a Boonokkal, és némi próbálgatás után biztosan megtaláljuk a játékstílusunkhoz leginkább illő buildet, amely ráadásul komoly sebzést is képes okozni. Emellett van egy másik újdonság is a H2-ben: immár sprintelni is lehet, amit meg kell szokni. Eleinte nem lesz kézre eső a sprint és a dash közötti váltás, ezért érdemes már a játék elején izommemória szintjén begyakorolni, hogy később ne okozzon problémát.
A halál csak egy bukkanó a kísérletezés útján
Szóval igen, lesz számtalan alkalom, amikor meghalunk – ez a műfaj velejárója. Meg kell tanulni, mikor kell félreugrani a támadás elől, mikor kell az Omega kombókat összefűzni, és el kell mélyedni valamelyest a H2 harci mélységeiben, mert bizony van neki ilyen. A harc talán nem tökéletes, de összességében kiemelkedő. A rengeteg Boon és fejlesztés miatt a változatosság is nagy, és az ellenféltípusokból is bőven akad. A főellenfelek? Egyszerűen fantasztikusak. Ezen a téren epikus a H2, és ehhez a pályatervezés is hozzájárul, hiszen a Supergiant Games játéka ezen a téren sem gyengélkedik.
A helyszínek változatosak és különbözőek, ahogy azt el is várhatjuk. Eleinte tágasabbak a terek és bőségesek a jutalmak, a végén viszont egyre inkább az ugrásokra kell hagyatkoznunk, hogy lecsapjunk az ellenfelekre. Kihívás terén sem hagy kívánnivalót maga után a játék, hiszen nem könnyű, de őszintén szólva ez el is várható tőle. Felmerülhet a kérdés, hogy frusztráló-e a Supergiant remekműve? Nem lehet rá teljes bizonyossággal igennel válaszolni. De nem is teljesen nem a válasz – a mérleg nyelve inkább a „nem” felé billen.
Zenei téren is kiemelkedőt nyújt a Hades folytatása, és önmagában, a játékon kívül is érdemes belehallgatni, mert ezen a téren is remek lett. Így a cikk végén látható pontszám nem véletlenül lett kerek és nem szögletes.
Új magaslatokban; év játéka esélyes
A Hollow Knight: Silksong után a Hades 2 is megérdemelten kap egy 9/10-es értékelést. Nagyobb, szebb, tartalmasabb és jobb lett minden szempontból, bár az élmény nem mondható tökéletesnek. Akinek tetszett az első rész, ne gondolkodjon, ne habozzon, hanem azonnal látogasson el a Nintendo eShopba vagy a Steamenre, és vegye meg most. Ez egy egyértelműen ajánlott vétel, a Supergiant Games pedig ismét egy kiváló játékot alkotott. És lehet, hogy ebbe a játékba már az első alkalommal beleölünk 18 órát, de az biztos, hogy 30-40 órát élvezetesen fogunk eltölteni vele.
-V-
Pro:
+ Kiemelkedő audiovizuális megvalósítás
+ Rendkívül mély és változatos harcrendszer
+ Nagyon sokféle build és taktikai lehetőség
Kontra:
– Néhány karakter változása zavaró lehet a visszatérőknek
– A sprint és a dash használatát meg kell tanulni
– Jelenleg nem érhető el PlayStation 5-re
Fejlesztő: Supergiant Games
Kiadó: Supergiant Games
Műfaj: Roguelite
Megjelenési dátum: 2025. szeptember 25.
Hades 2
Játékmenet - 8.3
Grafika - 9.6
Történet - 8.9
Zene/hangok - 9.6
Hangulat - 9
9.1
SZÉDÜLETES
A Hades 2 minden tekintetben méltó folytatása az elődjének, mélyebb harcrendszerrel, változatosabb tartalommal és még lenyűgözőbb világgal. Bár néhány apróság megnehezítheti a kezdetet, a játék hosszú távon hatalmas élményt nyújt. A Supergiant Games ismét bebizonyította, hogy mesterei a műfajnak.





