Hihetetlen, hogy 2025-ben említjük meg a Rock Band franchise-ot, ami inkább két évtizeddel ezelőtt volt népszerű.
A Rock Band és a Guitar Hero a PlayStation 2 korszakában, és még a PlayStation 3 első néhány évében is kifejezetten populáris volt. A 2010-es évek közepén azonban ez a hullám már lecsengett, de a Rock Band 4 azért megpróbálkozott vele, ugyanis 2015. október 6-án jelent meg PlayStation 4-re és Xbox One-ra. Mostanra kiderült, hogy a licenszmegállapodások mindössze tíz évre szóltak, így október 5-étől búcsút vehetünk a játéktól a PlayStation Store és a Microsoft Store kínálatában. A fejlesztő Harmonix az alábbi közleményt tette közzé.
„Üdvözlet mindenkinek! 2025. október 5-én, vasárnap a Rock Band 4 10 éves lesz. Micsoda utat tettünk meg! Ez a mérföldkő egy nagy változással jár: a fő zenei anyag eredeti licenszei lejárnak. Emiatt a Rock Band 4 eltűnik a PlayStation és az Xbox digitális áruházaiból. Ha már megvan a játék, akkor semmi sem változik – továbbra is teljes hozzáférésed lesz, és továbbra is letöltheted a játékot és a dalokat bármely új, kompatibilis eszközre. Ugyanez vonatkozik a letölthető tartalmakra is: a dalok 10 év elteltével eltűnnek, de minden, amit megvásároltál, megmaradnak a könyvtáradban.
Nagyon hálásak vagyunk a közösség által tanúsított lelkesedésért. A csapat számára különleges élmény volt, hogy Rivals kihívásokat, egy rendkívül gazdag letölthető tartalomkönyvtárat és a legjobb zenekari szimulátort biztosíthattuk nektek. Ha még néhány utolsó dalt be szeretnél szerezni, most itt az alkalom. Még egyszer köszönjük,” – írta a Rock Band csapata.
Nem érdemes új Rock Band-re számítani a stúdiótól, mivel a Harmonix 2021 óta az Epic Games tulajdonában áll, és az utóbbi években nem is sok játékot készítettek. Legutóbbi projektjük a Fortnite Festival volt, amely 2023-ban jelent meg PlayStation 5-re, Xbox Series-re, PC-re, PlayStation 4-re, Xbox One-ra és Nintendo Switch-re. Ez egy ritmusalapú játék volt, amely hasonló élményt nyújtott, mint a Rock Band, azzal a különbséggel, hogy nem igényelt kiegészítő hardvert.
Forrás: Gematsu



