Kiemelkedő díjat nyert el az Asus ROG Xbox Ally X!

KÉZIKONZOL HÍREK – Az Xbox brandinggel felvértezett Asus handheld PC egy eléggé patinás díjat zsebelt be a cégnek és a Microsoftnak.

 

Néhány hónappal ezelőtt a játékiparban nagy volt a felfordulás egy dedikált Xbox handheld megjelenése miatt. Ez azonban nem valósult meg (és a pletykák szerint a Microsoft elvetette a teljesen házon belül készített Xbox handheldet is), helyette egy nagyon jó alternatívát kaptunk a ROG Xbox Ally X formájában. Most a Time Magazine az ROG Xbox Ally X-et 2025 egyik legjobb találmányának nevezte. Ez azt jelenti, hogy a játékok egyre hordozhatóbbá válnak, a handheldek pedig minden eddiginél értelmesebbek és nagyszerű élményt nyújtanak.

Az ROG Xbox Ally X feljutott a Time Magazine listájára, néhány más, 2025-ben megjelent termék mellett. Helye a listán indokolt, tekintve, hogy ez az egyik legerősebb handheld PC, amelyet jelenleg meg lehet vásárolni, bár ára 1000 dollár (errefelé pedig 400 ezer forint alatt ne is álmodjuk róla). De ez sem zavarja a fogyasztókat, mivel a handheld legdrágább változatának előrendelései máris elfogytak, és a többi változat is jól fogy. Van egy alap ROG Xbox Ally is, de az X-es változatnak van néhány előnye.

Az ROG Xbox Ally X az új, továbbfejlesztett AMD Ryzen AI Z2 Extreme APU-t kapta, amely nagy teljesítményű, és a teljesítménynövekedés elég nyilvánvaló. A handheld PC nagyon jól teljesített a Doom: The Dark Agesben, ugyanis 1080p felbontáson és bekapcsolt sugárkövetéssel (ray tracing) több mint 70 FPS-t ért el. Így igen, az ára meglehetősen magas, de az ROG Xbox Ally X egy remek eszköz, és megérdemli helyét az év legjobb találmányai között. A piac azonban igazán érdekes lesz a pletykált PlayStation 6 handheld miatt, ugyanis erről is rengeteg pletyka kering.

Már csak az a kérdés, hogy mikor fog végül lépni a Valve. Lassan tényleg itt lenne az ideje a második generációs Steam Decknek

Forrás: Tech4gamers, Time

Spread the love
Avatar photo
theGeek is here since 2019.