A Little Nightmares 3 megjelenése után a játékosok csalódottan reagáltak: a Steam értékelések szerint alig minden második vélemény pozitív, és a kritikusok sem kímélik a Supermassive Games új alkotását. A harmadik rész megpróbálta megőrizni a széria lelkét, de a közösség szerint ez inkább egy nyomasztó árnyék maradt a korábbi részekhez képest.
A mini-horror, amely mindig is a Little Nightmares sorozat védjegye volt, továbbra is képes borzongást kelteni – de ezúttal jóval kisebb hatással. A Tarsier Studios távozásával és a Supermassive Games érkezésével a harmadik résznek az első pillanattól kezdve identitásválsággal kellett szembenéznie. Az új online kooperatív módot ugyan sokan várták, de a kérdés adott volt: képes-e a formula megújulni úgy, hogy közben ne veszítse el a sorozat egyediségét?
A Little Nightmares 3 már a rajtnál elhasalt
Október 10-én megjelent a Little Nightmares 3, és a fogadtatás meglehetősen megosztó lett – a közösség és a szakmai sajtó körében egyaránt. A Metacritic átlagpontszáma platformtól függően 70-72 körül mozog, vagyis inkább „korrekt”, mint kiemelkedő. Bár a játék hűen hozza a sorozat hangulatát és látványvilágát, az újítások hiánya, a gyenge rejtvények és a sablonos üldözések sokaknál gyorsan kioltották a lelkesedést.
A játék túlságosan biztonsági pályán mozog: nem vállal kockázatot, és a helyi kooperatív mód hiánya sokak szerint komoly visszalépés. A közösségi visszajelzések is csalódottságról árulkodnak – a Steam statisztikák szerint több mint 2200 értékelés után mindössze 49% pozitív. A legtöbb panasz a rövid játékidőt (mindössze 4–5 óra), a technikai hibákat, a bugokat, az erőltetett újraindításokat és a zavaros mechanikákat említi, amelyek többször is a sikertelen próbálkozásokba sodorják a játékost.
Ehhez társul egy gyenge történet, felejthető karakterek és egy látványvilág, amely bár impozáns, mégsem képes megidézni azt a nyomasztó, fenyegető atmoszférát, ami a korábbi részeket jellemezte. Az MI-t különösen az egyjátékos mód miatt kritizálják: a társ irányítása gyakran pontatlan, a koordináció hiánya pedig megtöri az élményt. A rajongók azt is nehezményezik, hogy miközben a fő sztori alig tartalmaz mélységet, a fejlesztők már most bejelentettek két fizetős sztorikiegészítőt 2026-ra.
A Supermassive Games ugyan igyekezett megőrizni a Little Nightmares szívét és stílusát, de a közönség szerint a végeredmény csak egy hűvös árnyképe annak, amit a sorozat egyszer jelentett. A borzongás helyét most inkább csalódás és fásultság vette át – a játék végén pedig egy cliffhanger sem tudta megmenteni a helyzetet.
Forrás: 3djuegos



