Harminc év telt el azóta, hogy a PlayStation megváltoztatta a videojáték-történelem menetét, de a kezdeti „házasság” a Nintendóval egészen más véget ért. Shuhei Yoshida, a Sony korábbi vezetője most elárulta: a legendásan elkaszált „Nintendo PlayStation” projekt kudarca volt az, ami valójában elindította a PlayStation szárnyalását – és szerinte a verseny azóta csak jót tett az iparnak.
Több mint harminc év telt el az első PlayStation megjelenése óta, de a játékipar egyik legnagyobb fordulópontját ma is sokan emlegetik. A hírhedt, soha meg nem jelent Nintendo PlayStation volt az a közös projekt, amelyben a Sony a „nagy N”-nel együttműködve akart egy új konzolt piacra dobni – ám végül a terv soha nem jutott el a boltokig. Bár néhány prototípus elkészült, a Nintendo végül a Philips-szel kötött megállapodást. Most azonban a Sony korábbi egyik vezetője, Shuhei Yoshida azt mondja: paradox módon ez a törés „szinte hasznos” volt a Sony számára.
Az elkaszált Nintendo PlayStation megváltoztatta az ipart
Yoshida a Games Industry-nek adott interjúban elárulta, hogy annak idején még a prototípusokat is kipróbálta, amelyek az SNES technológiáján alapultak. A rendszer „szinte gyártásra kész” volt, sőt, már fejlesztés alatt álltak játékok is – ám még mindig a 16-bites korszak korlátaihoz volt kötve. Ha az együttműködés nem szakad meg, a Sony csapata Yoshida szerint „egy Nintendo-rendszerbe zárva” maradt volna, és nem kapta volna meg azt a szabadságot, ami később a saját konzolarchitektúra megteremtéséhez vezetett.
Az 1991-es szakítás után Ken Kutaragi és a Sony mérnökei önálló útra léptek, és megalkották a saját PlayStation-t – egy olcsóbb, rugalmasabb konzolt, mint a Sega Saturn, amely évről évre bővülő játékkínálatot hozott. Yoshida szerint ezzel a döntéssel „a Nintendo megteremtette a legnagyobb riválisát”. Véleménye szerint ez a verseny valójában pozitív hatással volt az egész iparágra: „A verseny mindig egészséges” – mondta, hozzátéve, hogy évtizedekkel később már látszik, az Xbox, a Nintendo és a PlayStation teljesen külön irányba fejlődött.
Az átállás a kazettákról a CD-re új korszakot nyitott: 3D-s világokat és jóval nagyobb tárhelyet tett lehetővé, még ha technikai korlátok akkor is akadtak. Yoshida szerint ugyanakkor sajnálatos, hogy a kilencvenes évek elején kevés japán játék jutott el hivatalosan a nyugati piacra – szerinte ez ma már elképzelhetetlen lenne. Ha annak idején nem szakad meg a kapcsolat a Nintendóval, a PlayStation talán soha nem vált volna többé annál, mint egy mellékszereplő a Nintendo konzoljaiban.
Forrás: 3djuegos



