TESZT – A Keeperrel a Double Fine ismét bizonyítja, hogyan lehet a „furcsát” szerethetővé csiszolni: egy tudatosan egyszerű, mégis átütő bájú kaland, amelynek művészi érzékenysége észrevétlenül kúszik a bőröd alá – és ott is marad.

Nincs felütésként önigazolás: a Keeper önmagáért beszél. A Double Fine most is azt csinálja, amihez a legjobban ért – egy kompakt, könnyen átélhető, mégis finoman rétegzett élményt ad, amely nem a mechanikák tömegével, hanem a hangulattal, a ritmussal és az apró gesztusokkal dolgozik. Rögtön az első percekben kiderül, hogy ez a játék nem akar mindent, csak azt a keveset csiszolja tökéletesre, amit vállal: egy allegóriába csomagolt utazást egy különös világítótoronnyal és a tetején fészkelő társával.

„Fura”? Inkább következetesen különleges

Már az első képkockákon érződik a Double Fine kézjegye: nem harsány, inkább gondosan visszafogott, mégis karakteres. A paletta nem ordít, hanem suttog – egymásba oldódó tónusok, szándékosan „szokatlan” árnyalatok rajzolják körbe a díszleteket. A dzsungelek és a rozsdamarta partvidék úgy feszül egymásnak, mintha két műfaj találkozna félúton: idill és rom egymást erősíti. A játék rövid – nagyjából négy és fél óra –, de a vizuális világ olyan sűrű, hogy szinte minden jelenetnél megállnál egy pillanatra „nézni”.

Technikailag is következetes a döntés: a 60 képkockás tempóhoz érdemes képfelskálázást bevetni (DLSS/FSR-féle megoldásokkal), enélkül inkább a filmszerű, alacsonyabb framerate dominál. Ez nem hiba, hanem preferencia: a látványterv és a kameramunka kifejezetten jól áll a „lassabb” futásnak, de aki a fluid mozgást keresi, annak a skálázás lesz a barátja.

A teremtmények és népek dizájnja egységes nyelvet beszél: a fura bálnák, az apró bennszülöttek, a torony teste köré tekert fém „szemöldökök” – mind ugyanabból a vizuális mondatból valók. Brindille, a társunk, nem egyszerű kísérő: mozdulatai, kiszámíthatatlan kíváncsisága tényleg életet lehel a szürreális világba. A hangzás is ezt a visszafogott gazdagságot követi: David Earl zenéje nem tolakodó dallamokra épít, hanem jelenethez szabott textúrákra, amelyek az ambienttől a nyersebb, gitárközeli hangképekig sok mindent érintenek – úgy, hogy közben egy pillanatra sem keresik a rivaldafényt.

Szavak nélkül is mesél – és okosan játszik a rendszerrel

A Keeper néma, mégsem hallgatag. A világítótorony fénye nemcsak dísz, hanem cselekvés: utakat nyit, burjánzást indít, fenyegetést szelídít. A történet mozaikokból áll össze, apró jelekből és mozgóképes betétekből, amelyek nem magyaráznak túl, csak irányt adnak. A középpontban a kitartás és a kötődés áll – két figura, akiknek nincs hangjuk, mégis annyi mindent elmondanak egymásnak a gesztusokkal, hogy a végére úgy érzed, ismered őket.

A legszellemesebb megoldás, hogy a világ hátterét részben a jutalmakon keresztül kapod meg. A gyűjthető szobrok és azok leírásai nem puszta pipálandó tételek, hanem szövegcserepek, amelyek új jelentést adnak egy-egy helyszínnek vagy eseménynek. Ritka, hogy egy játék az achievement-rendszert ilyen szerves történetmesélő elemként használja, itt mégis természetesnek hat: a felfedezés és a „megértés” kéz a kézben jár.

Kicsit rövid lett és veteránoknak túl könnyű, de így is kiváló

Spoilermentesen: a játékmenet két alappillérre épül. A torony fénye „kertészkedik” – hidakat, ösvényeket, tisztásokat „növeszt” –, míg Brindille a finomabb, ügyességet igénylő feladatokat intézi: áthelyez, aktivál, összekapcsol. A rejtvények nem bonyolultak, a tempó nem tör borsot az orrod alá; a játék inkább azt szeretné, hogy lásd és átérezz, ne azt, hogy percekig vakard a fejed. Még az időkezeléses ötletek (korszakváltás kapcsolókkal) is inkább díszítik, mintsem megterhelik a haladást.

Ez egyrészt hiányérzetet is okozhat: a négy és fél óra úgy suhan el, hogy a végén szívesen maradnál még a torony és a madár társaságában, és egy-két feladvány elbírt volna keményebb harapást. Másrészt épp emiatt ideális „közös játék”: nézni és navigálni, átadni a kontrollt egy-egy szakaszra, beszélgetni közben a látottakról – a Keeper erre kiváló. Aki a nagy kihívásra vadászik, csalódhat; aki a letisztult, érzelmes utazást keresi, pontosan azt kapja, amiért jött.

-Herpai Gergely BadSector-

Fejlesztő: Double Fine Productions
Kiadó: Xbox Game Studios
Műfaj: Kaland, puzzle (harmadik személy, hangulatalapú)
Megjelenési dátum: 2025. október 17.