A 2006-ban megjelent, amúgy egészen korrekt Grand Theft Auto-klón (ami ráadásul a film „mi lett volna, ha” folytatása is volt!) felettébb gyanúsnak tűnik.
Szóval van ez a Hong Kongban bejegyzett kiadó, aZ EC Digital Entertainment. A semmiből felbukkant cég bejelentette. Hogy újra ki fogja adni PC-n a nyílt világú akció-kalandot Tony Montanával a Steamen és az Epic Games Store-on. Az utóbbi oldalon 30 dollárért (12 ezer forintért) elérhetővé vált, de ez egy technikai hiba volt a backend konfiguráció során. Ezt visszavonta az EC Digital, ami a Steamen azt írta, hogy a Valve digitális platofrmján ideiglenes (placeholder) tartalmak voltak, és a hivatalos megjelenéskor már nem ezeket látjuk majd.
Az EC Digital szerint egy opcionális nagy felbontású módot kap a Scarface: The World is Your (ami PlayStation 2-re, Xboxra és PC-re is 2006-ban jött ki, majd a Nintendo Wii is megkapta 2007-ben). Csakhogy ez az új vizuális mód mesterséges intelligencia-alapú felskálázási technikát használt, hogy bizonyos vizuális elemek javuljanak, de ezt elvileg nem kötelező használni, és bármikor lehet oda-vissza váltani erről az eredeti grafikára. Már ez is felettébb gyanús, de a történetben van egy csavar…
A Twitteren @__silent__, aki a SilentPatch modot létrehozta a játékhoz PC-n, fefedezte, hogy az Epic Games Store-on bakiból publikált „remaster” ezt, illetve a Fusion Fix nevű modot tartalmazza előre telepítve. Bár nem kötelező a licenszelés miatt, de csak az egy moddert kereste fel az EC Digital (sikertelenülÖ. A Scarface licensztulajdonosa, a Universal Pictures eddig nem is tudott a projektről. Ezek után az EC Digital közleményét látva csak röhögni tudunk, de tényleg…
This release reportedly ships SilentPatch and Fusion Fix, and none of us were contacted about this in advance (which isn’t necessary as per the license, but would be nice).
I KNOW that the holder of the Scarface license wasn’t willing to re-release the game, so this is suspect. https://t.co/eDCWkKys4p
— Silent (@__silent_) October 22, 2025
„Üdvözlet mindenkinek! Szeretnénk őszintén megköszönni mindazoknak, akik felfigyeltek és érdeklődést mutattak a Scarface: The World Is Yours (2006) iránt. Nemrég sürgős megbeszéléseket folytattunk több féllel a projekt státuszáról. Alapos megfontolás után úgy döntöttünk, hogy a legmegfelelőbb lépés a bolti oldal ideiglenes elrejtése, és már megkezdtük a Valve-val való egyeztetést, hogy ez hamarosan megvalósuljon. A jelenlegi oldal eredetileg csak helyettesítőként szolgált, amíg a licenceléssel és a technikai kérdésekkel foglalkoztunk. Sajnos bizonyos verziók nem szándékos megjelenése más platformokon váratlan bonyodalmakat és aggodalmakat okozott. Ezért úgy véljük, hogy szükséges egy kis szünetet tartani és újraértékelni a helyzetet. Elnézést kérünk a közösségtől a zavarért és az aggodalmakért, amelyeket ez a helyzet okozhatott. Ha a helyzet megváltozik, és a jövőben újra piacra tudjuk dobni a játékot, azonnal értesítünk benneteket,” írta az EC Digital.
Szerintünk az egész egy hatalmas nagy kamu, úgyhogy, és itt most a filmet idézzük, b*sszák meg a kib*szott Diaz testvérek… ja és a két trailer, amit csináltak? Gagyin 16:9-re bezoomolt anyag a 2006-os eredetiből. LOL.
Forrás: Gematsu



