Phil Spencer: az Xbox japán eredményei javulnak!

Az Xbox-vezér szerint az eddig hagyományosan sikertelen terüelten is javuló helyzetet tapasztal a Microsoft.

 

Bár az Xbox megítélése minden idők legalacsonyabb szintjén van, a márka jobban teljesít Japánban, amely régió híresen az egyik legrosszabb a Microsoft játékdivíziója számára. A Kojima Productions 10. évfordulóját ünneplő Beyond the Strand rendezvényen a japán Famitsu magazinnak nyilatkozva Phil Spencer, a Microsoft Gaming vezérigazgatója kommentálta az Xbox teljesítményét Japánban.

Az elmúlt évben az egész ökoszisztéma teljes játékideje körülbelül 20%-kal nőtt. Bár pontos számokat nem erősítettek meg, Spencer kijelentette, hogy a játékidő növekedése egyenletesen oszlik meg a konzolok, a PC-k és a felhő között, azonban a teljes játékidő növekedésének nagy része a japán PC-piac növekvő jelentőségének köszönhető. Az Xbox japán piaci részesedésének további növelése érdekében a Microsoft több tartalmat tervez biztosítani a japán játékosok számára. Spencer megerősítette, hogy a kiadó jelenleg különböző partnerekkel tárgyal, miközben továbbra is szoros kapcsolatot ápol olyan japán fejlesztőkkel mint a Capcom, a Square Enix, a SEGA, a Bandai Namco Entertainment és a Konami.

A cég hardveres jövőjéről beszélve Phil Spencer a Famitsunak ismét megerősítette, hogy új Xbox konzol készül, bár további részleteket nem árult el. A közelmúltban megjelent ROG Xbox Ally azonban jelzi a Microsoft stratégiáját, amelynek célja több eszköz összekapcsolása az Xbox platformon. Az Xbox megújult figyelme a japán piacra nem meglepő. A Microsoft igyekszik jobban kielégíteni a régió közönségét azzal, hogy egyik legismertebb franchise-ának, a Forza Horizon 6-nak a következő részét Japánba teszi, és japán stúdiók által fejlesztett játékokat ad ki.

Ilyen volt például a nagy várakozással kísért Ninja Gaiden 4, amely véget vetett a sorozat hosszú szünetének. Remélhetőleg a japán piacra irányuló figyelem visszahozza azokat a japán franchise-okat is, amelyek egy ideje szünetelnek. Ehhez még hozzá lehet csapni a Microsoft által felvásárolt ZeniMax Media (Bethesda) és az Activision Blizzard King IP-it…

Forrás: WCCFTech, Famitsu

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)