Darkwood II: anomáliadús élet a Szovjetunió összeomlása után [VIDEO]

Meglepetésszerűen bejelentették a Darkwood folytatását: a Pathologic 3-on is dolgozó Ice-Pick Lodge fejleszti, a kiadó pedig a Hooded Horse. A történet néhány évvel az első rész után játszódik, önálló cselekménnyel és új szereplőkkel, miközben a haldokló Aral-tó környéke egy mindent elnyelő, kísérteties „erdő-anomáliává” válik. A játékban új szárazföldi és vízi területeket fedezhetünk fel, félelmetes lényekkel, erőforrás-gyűjtéssel, csapdákkal és éjszakai túléléssel – küldetésjelzők és kapaszkodók nélkül. A Darkwood II egyelőre csak PC-re lett bejelentve (Steam, Microsoft Store), megjelenési dátum nélkül, és a bejelentés szerint Xbox Game Passon is elérhető lesz.

 

A Szovjetunió széthullása után a kiszáradó Aral-tó helyén egy anomália terjed: egy baljós erdő, amely falvakat, rozsdás hajótemetőket, ipartelepeket és olajfúrótornyokat kebelez be. A régiót kóbor bandák, motorosok és volt katonák tartják rettegésben, egy távoli szigeten pedig néma biolabor figyel. A nomádok éjjel-nappal úton vannak, és még a falak sem jelentenek menedéket.

Ahogy a „korrupció” lassan mindent átsző, felmerül a kérdés: érdemes-e embernek maradni, vagy jobb megadni magunkat? A választ csak az erdő „szíve” ismeri. A Darkwood II kietlen sivatagokon, sűrű mocsarakon és mély vizeken vezet végig; a helyiek az előrenyomuló erdő ellen küzdenek, miközben nekünk észre, leleményre és bátorságra lesz szükségünk a túléléshez.

Erőforrásokat kell felkutatni, rögtönzött fegyvereket barkácsolni, az éjszakára pedig barikádokkal és csapdákkal védett rejtekhelyet építeni. Eldönthetjük, hogy a pincében lapulunk, miközben felettünk nyikorognak az ajtók, vagy szembenézünk az éjszaka borzalmaival. Különös főzetekkel új képességeket is szerezhetünk – sajátos áron. Út közben bizarr múltú figurákkal találkozunk; döntéseink a sorsukat és a világot is formálják.

Forrás: Gematsu, GamesPress

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)