TESZT — A 2004-es első rész kellemes meglepetés volt; már itt, az elején kimondjuk: ennek a folytatásnak nem kellett volna megszületnie. Őszintén kíváncsiak lennénk, milyen irányba ment volna a Hardsuit Labs-féle koncepció — a The Chinese Room változata viszont egyszerűen nem méltó ehhez a névhez. Nyers állítás? Igen, de sajnos rászolgált.

Los Angeles helyett Seattle kapta a főszerepet, és a helyszíncserével együtt az esszencia is kicsúszott a játékból. Más IP-ként talán szelídebb lenne az ítélet, de Bloodlines-címkénél a léc magasabb.

Üres város, üres terek

Seattle nagyobb, papíron impozáns, a gyakorlatban viszont amikor az épületek túlnyomó részébe nem lehet belépni, a méret öncélúvá válik. A környezeti tervezésben vannak felvillanások — jó példa a Wake the Dead kávézó —, de minden jóra jut egy rossz: a Hole in the Wall például olyan élettelen, mintha egy olcsó, Unity-s asset-flipbe tévedtünk volna. Hangulatromboló ismétlődések is akadnak: egymás mellé másolt festmények, más épületekben újrahasznosított képek — ez 2007-es költségvetésű címeknél is kínos lenne. Az animációk látványosan ismétlődnek, az összkép időutazás-ízű. Pedig érték is van benne: a szereplők többnyire jól megírtak, előadásuk meggyőző; a főszereplők elég játékidőt kapnak, a mellékszereplőknél viszont érződik a spórolás. Niko például kevés teret kap, pedig mellékküldetésből jutna bőven — ezek viszont rendre ismétlődnek (tárgyvisszaszerzés, előző tulaj „kiiktatása”, különféle küldemények felkutatása).

Van románcrendszer is, de a Mass Effecthez képest fájóan lapos: kitartó „udvarlással” szinte bárki „lebeszélhető”, ami inkább komikus, mint izgalmas. A Cyberpunk 2077 mintájára itt is „benn ül valaki a fejünkben”: Fabien, aki humoros, drámai és excentrikus — csakhogy a Santa Monica Memories DLC mögé zártak belőle ezt-azt. A fókusz néha elcsúszik: Phyre helyett sokszor Fabien története ragadja el a reflektort, ami főhősnél nem túl szerencsés. A cselekmény több szálon fut, később áll össze, közben viszont rengeteg információt kell észben tartani — a kezdeti izgalom könnyen kifárad. Kapcsolódás az első részhez alig akad, pedig illett volna.

A Sötétség Világa, valóban sötéten

Az első rész harca nem volt erősség; itt valamivel jobb, de még mindig nem szórakoztató. Nincs célrögzítés, ami különösen frusztráló, ha valakit a mi oldalunkra állítunk, ők pedig ugyanarra tüzelnek, amire mi — több a káosz, mint a taktika. Védekezés (blokkolás) nincs, legfeljebb kitérés: papíron működhetne, de a kivitelezés pontatlan. Külön csavar, hogy az ellenfelek képesek védekezni, mi nem; erős támadással „betörhetők”, de közben az életerőnk fogy. A harcok szinttel skálázódnak, így folyamatosan nehezednek, miközben az Unreal Engine 5 alatt a teljesítmény nem mindig tartja az iramot. A bossharcok többnyire átlagosak, néhol furcsa megkötésekkel (például csak ökölharc), és mintha a lőfegyverekre támaszkodás is túl nagy teret kapna — vámpírjátéknál ez nehezen védhető.

Az igazsághoz tartozik: klánonként eltérő a játékstílus, a fejlődési rendszer pedig szépen idézi az asztali RPG-k hangulatát. Fejlesztéseket Resonance-pontokból veszünk, amelyeket különböző vértípusok elfogyasztásával szerzünk. A grafika rendben van, de nem kiemelkedő. Összességében az érzésünk az, hogy a Bloodlines 2 köszönő viszonyban sincs a Troika Games klasszikusával (amit ma is érdemes elővenni, életminőség-modokkal megfejelve).

Az év egyik csalódása

Bloodlines 2: 6/10. Nem botrányosan rossz, csak nem méltó a névhez. A The Chinese Room nem a 2004-es alapok legjobb részeit vitte tovább, hanem azokat, amelyek akkor sem működtek igazán: ingadozó teljesítmény, legfeljebb középszerű harc. Új IP-ként is csak egy közepes RPG lenne. Akinek az első rész tetszett, jobban jár, ha azzal játszik — ne ezzel.

-V-

Fejlesztő: The Chinese Room
Kiadó: Paradox Interactive
Megjelenés: 2025. október 21.
Műfaj: akció-RPG