25 millió dollárt szórt el a Sony erre a meg nem jelent játékra is, amit a God of War alkotói fejlesztettek!

Egykor a PlayStation egyik legnagyobb melléfogásának bizonyult, hogy 25 millió dollárt adott a God of War alkotóinak egy új franchise fejlesztésére. Bár az elmúlt években ennél durvább bukások is történtek, akkoriban ez volt a Sony egyik legdrágább, idő előtt kukázott projektje.

 

Ha valakit a „God of War alkotójaként” emlegetnek, az nem kis cím, mégis most derült ki, hogy a Sony Santa Monica akár még ennél is tovább juthatott volna. A Kratos-sagát életre hívó stúdió ugyanis hosszú éveken át próbált egy teljesen új franchise-t felépíteni, amely végül több mint 25 millió dollár elégetése után került kidobásra. Ezt maga Shuhei Yoshida, a Sony globális stúdiórészlegének több mint egy évtizeden át szolgáló vezetője erősítette meg egy interjúban, aki annak idején a végső döntést is meghozta.

 

A 25 milliót felemésztő törölt játék

 

A történet a My Perfect Console interjújából került elő. Yoshida korábban már említett két projektet, amelyeket hatalmas befektetés után kaszáltak el, ezért a műsorvezetők rákérdeztek a részletekre. A japán vezető ekkor árulta el, hogy a szóban forgó játék a Santa Monica Studios műhelyében készült. Elmondása szerint „nem God of War volt, hanem egy teljesen új IP. Zseniális koncepcióval és érdekes játékrendszerekkel, és hát a stúdió művészei elképesztő minőséget tudnak letenni az asztalra.”

Bár rengeteg ígéret volt benne, a fejlesztés ennek ellenére nem állt össze. Yoshida szerint végül maguk a Santa Monica munkatársai kérték a projekt lezárását: „Évekig támogattuk őket, de miután elment 25 millió, odajöttek hozzám, és azt mondták, abba kell hagynunk. Nem emlékszem a pontos okokra. A csapat egyszerűen nem találta meg azt, ami ‘a játék’ lett volna. A koncepció ragyogó volt, de soha nem állt össze valódi játékmenetté.”

Yoshida hozzátette, hogy „rengeteg játékot kaszált már el”, de ezek többsége korai prototípus volt, amikor még minimális volt a ráfordítás. „Amikor egy projekt már halad, és még mindig hisszük, hogy lehet belőle valami, akkor 25 millió dollár után leállítani nagyon nehéz döntés. De úgy éreztem, a Santa Monica már maga is azt gondolta, hogy talán ideje kiszállni.”

A történet több évvel ezelőtt történt, bár pontos dátumot nem említ. Yoshida szerint egy játék leállítása 25 millió dollár után ma már „nem számít különlegesnek”. Az utóbbi években több hasonló súlyú törlés is történt, elég csak a Perfect Dark vagy a The Last of Us Online esetére gondolni. A második elkaszált projektről nem árult el részleteket, csak annyit, hogy egy európai stúdió dolgozott rajta.

Forrás: 3djuegos

Spread the love
Avatar photo
theGeek is here since 2019.