Aliens Fireteam Elite 2: késni fog a játék, nem is keveset!

A sajtóközlemény nem is nevezi nevén a játékot, de a meghatározásból ki lehet találni, hogy a kiadó, az Enad Global 7 mire is gondolt pontosan…

 

2024 júliusában egy kiszivárgott prezentáció gyakorlatilag megerősítette az Aliens Fireteam Elite 2 létezését, amely a Cold Iron Studios által 2021-ben kiadott kooperatív külső nézetes lövöldözős játék folytatása lesz. A prezentáció számos részletet elárult a játékról. Például azt, hogy öt karaktertípus (Swift, Deadly, Silent, Commander, Ranger) lesz elérhető, mindegyik saját egyedi fegyverekkel és képességekkel, valamint az is kiderült, hogy lesz Annihilation mód is, amely állítólag a klasszikus horda módokból merít ihletet, de többféle találkozással és céllal.

Azt is kijelentették, hogy a stúdió célja a játék 2025-ös megjelenése, de ezt még nem erősítették meg. És nem is véletlenül: tegnap az Enad Global 7 (amely az első játék kiadója is volt) bejelentette, hogy további 6,5 millió dollárt fektet be a Cold Iron Studios által fejlesztett következő játékba, amelynek hivatalos megjelenési időpontja 2026 harmadik negyedéve (tehát július és szeptember között) lesz. A Cold Iron saját zsebből további 1,2 millió dollárt fektet be a projektbe.

A sajtóközleményben nem említik az Aliens Fireteam Elite 2 nevét. Az előző szivárgás, a fejlesztő és az a tény, hogy ez a készülő cím is egy egy nagy film IP-franchise alapján készült kooperatív akció-lövöldözős játék, alapján azonban joggal feltételezhető, hogy ebben a tekintetben nem lesznek meglepetések. Valószínűleg kivárják a 2026-os Summer Game Festet, és majd ott, júniusban fogják majd hivatalosan is lerántani a játékról a leplet.

Addigra már elvárható lesz, hogy a játékot csak nem fogják az előző konzolgenerációra kiadni, hiszen 2013-as konzolokról van szó (és a Nintendo Switch is 2017-ben jött ki), így talán a PlayStation 5, az Xbox Series és a Nintendo Switch 2 lesznek a célplatformok a PC mellett. De ez még csak találgatás.

Forrás: WCCFTech, Enad Global 7

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)