SOROZATKRITIKA – A Netflix új japán sorozata, a Szamurájok harca: Az utolsó túlélő első ránézésre úgy hat, mintha valaki a Nyerd meg az életed receptjét öntötte volna át szamuráj-köntösbe. Néhány perc után viszont gyorsan kiderül, hogy jóval ambiciózusabb ennél: a Meidzsi-kor elejének széteső társadalma, a rangjától megfosztott szamurájok kétségbeesett kapaszkodása és egy piszkosul kemény haláljáték egyszerre rajzolódik ki a képernyőn. A mindössze hat részes széria úgy pakolja egymásra a világszínvonalú kaszkadőrmutatványokat és a látványos kardpárbajokat, hogy közben végig ott dohog mögötte egy tragikus történelmi háttér és egy tudatosan felépített, feszült rejtély.

Számomra a Szamurájok harca: Az utolsó túlélő egyértelműen az év egyik legerősebb akciósorozata: minden vágásnál érezni a harcjelenetek fizikai súlyát, a párbajok úgy vannak felrajzolva, hogy a kanapéról nézve is összerándul az ember gyomra, a látvány pedig egyszerre korhű és filmszerűen stilizált. Junichi Okada játékát külön ki kell emelnem, mert főszereplőként, producerként és akciókoreográfusként is olyan munkát tesz bele, ami simán elbírna egy nagyvásznas blockbustert is. Ami igazán megfogott, az az, hogy a sorozat nem pusztán egy véres játékot mutat, hanem egy hanyatló társadalmi osztály utolsó, kétségbeesett vergődését is nagyon emberközelre hozza.

Nem csak a Nyerd meg az életed szamurájos klónja

Nehéz lenne nem párhuzamot vonni a Nyerd meg az életed és a Szamurájok harca: Az utolsó túlélő között, hiszen itt is egy grandiózus haláljáték áll a középpontban, ahol elvileg csak egyvalaki maradhat talpon. A Shogo Imamura Ikusagami regényei alapján készült sorozatban közel háromszáz szamurájt dobnak be egy hosszú, gyilkos versenybe, amelyet egy titokzatos, befolyásos elit szervez, és a végén mesés pénzjutalom csillog a túlélőnek. Csábító lenne ennyivel elintézni, és szimplán szamurájos Nyerd meg az életed-ként árulni a szériát, de ez két okból is mellélövés lenne. Egyrészt a Netflix új akciódrámája már azelőtt fejlesztés alatt állt, hogy a Nyerd meg az életed berobbant volna, másrészt a két produkció alapvetően más hangsúlyokkal, más fénytörésben beszél ugyanarról az alaphelyzetről.

A Nyerd meg az életed azért lett nemzetközi jelenség, mert a feszes forgatókönyv, a remek színészi játék és az emlékezetes látványvilág mellé nagyon pontosan ráfogalmazta a modern, eladósodott kapitalizmus fullasztó hangulatát. A kifejezetten akcióorientált Szamurájok harca: Az utolsó túlélő ezzel szemben a Bosin-háború (1868–1869) utáni időszakba ránt vissza, abba a polgárháborús közegbe, amely elsöpörte a Tokugawa-sógunátust, és a valaha tisztelt szamurájokat egyik napról a másikra földönfutó, kisemmizett figurákká tette. A történet magjában egy sötét összeesküvés ketyeg, amely a látványos akció mellett is folyamatosan mozgatja a cselekményt, és összehasonlításoktól függetlenül is erős, önálló sorozattá teszi az egészet. A mindössze hat rész ugyan elbírna egy hosszabb, levegősebb évadot is, de az egyedi történelmi alaphelyzet és a világszínvonalú kaszkadőrmunka így is azonnal az akciószériák élmezőnyébe löki.

Véres zarándoklat a Tókaidó útvonalán

A történet szerint 292 elszegényedett, rangjától megfosztott szamuráj kap meghívást a Kodoku nevű, baljós hírű versenyre, amelyben hét ellenőrző pontot kell teljesíteniük a Tókaidó útvonalán, Tokió felé araszolva. A továbbjutás feltétele egyszerre egyszerű és dermesztő: címkéket kell gyűjteniük a többi résztvevőtől, vagyis minden sikeres lépés valaki más végével jár. A néző nagyon hamar sejti, milyen eszközökkel lehet ezeket a címkéket a leggyorsabban megszerezni, a sorozat pedig nem is próbál kesztyűs kézzel bánni sem a szereplőivel, sem a néző gyomrával.

A széria középpontjában Saga Szüdzsiró (Junichi Okada) áll, a legendás bérgyilkos, aki azért csatlakozik a versenyhez, hogy pénzt szerezzen kolerával küzdő felesége és gyermeke megmentéséhez. Útja során elhatározza, hogy megvédi a mezőny legfiatalabb tagját, Futaba Katsukit (Yumia Fujisaki), és fokozatosan egy kisebb, szedett-vetett, mégis hatékony csapat élére kerül. Szövetségesei között ott van tehetséges sógornője, Ironha Kinugasa (Kaya Kiyohara), a szinte láthatatlanul mozgó ninja, Kyojin Tsuge (Masahiro Higashide), valamint a mélyen vallásos íjász, Kocha Kamul (Shota Sometani). A csapat tagjainak nemcsak a saját életüket kell megvédeniük a versenyben, hanem lépésről lépésre fel kell göngyölíteniük a háttérben álló, félelmetesen befolyásos összeesküvés szálait is.

Mostanában a szamurájkorszakban játszódó sorozatok igazi aranykorukat élik, elég csak a A sógun friss adaptációjának világsikerére gondolni, amely összetett figurákkal, tragikus románccal és udvari intrikával vette be a nézők fejét. A Szamurájok harca: Az utolsó túlélő ugyanilyen érzékenyen reagál a modernizáció Japánt felforgató erőire, csak épp másik oldalról: nem a hatalmi elit dilemmáit, hanem a hétköznapi szamurájok küzdelmét mutatja, akik egy olyan korban próbálnak talpon maradni, ahol a karddal szerzett rang hirtelen semmit sem ér. A haláljátékot vezénylő titokzatos csoport már önmagában erős fogás lenne, de a sorozat igazi húzása az az akció, amellyel ezt a keretet megtölti. A történet szívében lüktető rejtély szépen lassan ad súlyt egy elsőre akár képtelennek tűnő alaphelyzetnek, amely így a végére szomorúan pontos társadalmi látleletté áll össze.

Karizmatikus főhős, emlékezetes mellékszereplők

Junichi Okada kiválóan hozza a nagy tiszteletnek örvendő, de a saját múltjától menekülő Szüdzsiró Sagát, akit egykor Kokushu, az Emberölő néven rettegett mindenki. Játéka egyszerre visszafogott és érzelmekkel tele: egy traumák által szétcincált harcost látunk, aki mégis újra kardot ragad, hogy megmentsen egy védtelen lányt és a saját családját. Okada nemcsak főszereplő, hanem az egyik producer és az akciójelenetek koreográfusa is, és a képernyőn pontosan látszik, hogy centire tudja, mitől működik egy jó, izommemóriára épülő közelharc.

Masahiro Higashide folyamatosan hozza a laza, játékos, mégis komoly harcos figuráját, és egészen más harcmodort, más energiát csempész a jelenetekbe, mint a főhős. Hideaki Ito szintén erős, fenyegető jelenlét, amikor a vérszomjas, kíméletlen Bukotsu Kanjiya szerepében lép színre, akinek a haláljáték inkább véres szórakozás, mint kényszerű túlélőstratégia. A sorozat tele van olyan mellékszereplőkkel, akik egy-egy jelenet erejéig is képesek magukra húzni a fókuszt, miközben a csapatjelenetekben is hitelesen, nagy összhanggal dolgoznak együtt. Az egész színészgárda képes arra, hogy a látványos akció mellett is árnyalt, emberi pillanatokat hozzon, így a széria egyszerre élvezi ki a zsánerműfaj kliséit, és lép ki közülük, amikor kell.

Összességében a Szamurájok harca: Az utolsó túlélő egyszerre működik karakterdrámaként, háborús tablóként és látványos akciósorozatként. A figurák nem pusztán cserélhető harcosok egy véres sakktáblán, hanem múltjuk, bűneik és motivációik miatt minden egyes összecsapásnak valódi tétet adnak. Amikor valaki elbukik, az nem csak egy újabb látványos halál a sok közül, hanem egy lezárult sors, amit a sorozat szerencsére nem söpör azonnal a szőnyeg alá.

Világszínvonalú kardpárbajok és adrenalinszintet robbantó akció

A Szamurájok harca: Az utolsó túlélő legnagyobb ütőkártyája kétségtelenül a párbajok minősége: olyan szintű kardozást látunk, amilyet talán Takashi Miike zseniális 13 orgyilkos című filmje óta nem nagyon. A sorozat az idei év egyik legjobb akciókoreográfiáját villantja meg, és a rajongók szerint legalább a hozzá hasonlóan kiemelkedő The Furious mellé simán oda lehet tenni. A jól elkülöníthető harcstílusok, a villámgyors kardvágások és a levegőben szinte meghajló nyilak együtt teszik felejthetetlenné a küzdelmeket, amelyek minden alkalommal új ötleteket és vizuális csavarokat hoznak.

A sorozat nagyon magasra teszi a lécet: minden összecsapás gondosan felépített, a díszletek, a kosztümök és a fényelés pedig egyszerre hangsúlyozzák a korszak nyers brutalitását és szépségét. A Szamurájok harca: Az utolsó túlélő könnyen lehetett volna egy öncélú, csak az alapötletre támaszkodó akcióorgia, de a készítők ennél jóval ambiciózusabbak voltak. A zaklatott történelmi háttér hitelesebbé teszi a premisszát, és azt az érzést kelti, hogy a játék akár valóban megtörténhetett volna egy olyan korban, amikor egy egész társadalmi réteg került a szakadék szélére.

A tehetséges szereplőgárda és a gyönyörű, részletgazdag látványvilág további rétegeket ad a történethez, így a sorozat messze túlmutat egy egyszerű túlélőjátékon. Junichi Okada főhősként és akciókoreográfusként is kiemelkedőt nyújt: karaktere egyszerre traumatizált, összetett és végtelenül elszánt, a mozdulatai pedig végig azt az érzetet keltik, hogy minden csapásnak súlya van. Az egyedi harcstílusok, a hősies pillanatok és az időről időre meglepő fordulatok még egy zsúfolt műfajban is képesek friss élményt adni.

Igaz, maradnak olyan mellékszálak, háttértörténetek és kontextusok, amelyek elbírtak volna egy hosszabb, részletesebb évadot is, de a sorozat még így is hibátlanul működik adrenalindús, kíméletlenül feszes akciószériaként. A Szamurájok harca: Az utolsó túlélő olyan szintre emeli a szamurájos akciót a televízióban, amelyet nagyon kevés élőszereplős sorozat ér el, és jó eséllyel sokáig hivatkozási pont marad a műfaj rajongói számára.

-Herpai Gergely BadSector-