SOROZATKRITIKA – A Netflix új minisorozata, A bennem lakozó fenevad első ránézésre csak egy újabb true crime-lázra ráülő pszichothrillernek tűnik, amelyben egy hírhedt milliárdos és eltűnt felesége körül forog a bulvár. Néhány jelenet után viszont kiderül, hogy jóval többről van szó: egy gyászba fagyott írónő és egy ijesztően karizmatikus ingatlanmogul macska-egér játszmája bontakozik ki, ahol minden beszélgetésben eltolódik egy kicsit a hatalmi egyensúly. A sorozat végig azt kérdezi tőlünk, hol húzódik a határ empátia és önáltatás, igazságkeresés és önveszélyes vonzódás között, miközben lassan kiderül, hogy a valódi fenevad talán nemcsak a szomszéd házban lakik, hanem bennünk is.

A bennem lakozó fenevad egy nyolcrészes Netflix-minisorozat, amelyet Gabe Rotter (többek között az X-akták) jegyez alkotóként. A történet középpontjában Aggie Wiggs, egy korábban ünnepelt írónő áll, aki kisfia tragikus halála óta visszavonultan él, és képtelen új könyvet írni. Ekkor bukkan fel az életében Nile Jarvis, a rettegett hírű ingatlanmogul, akit annak idején felesége, Madison eltűnésével hoztak összefüggésbe, de akit a bíróság végül felmentett. Amikor Nile megveszi a szomszéd házat, Aggie új témára talál, és úgy dönt, megpróbálja megfejteni, ki is valójában ez az ember, akit a közvélemény egyszerre démonizál és bálványoz.

Amikor a gyász a legrosszabb emberhez sodor

Mindig jó dolog hallgatni a megérzéseidre. Pont ezt ismételgetnénk magunkban Aggie Wiggsnek, Claire Danes főhősének, miközben nézzük A bennem lakozó fenevad epizódjait. Aggie elismert szerző, akinek pályáját és magánéletét egyaránt kettétörte a fia halála, és aki azóta mintha csak félárnyékban létezne. Új könyvterve a hírhedt Nile Jarvisról szól, a vagyonos ingatlanmágnásról, akinek oroszlántermészetű apja uralja a családi birodalmat, és akit sokan egyszerre tartanak utálatos alaknak és potenciális szociopatának. Madison, az első feleség hivatalosan csak „eltűnt”, a nyomozás lezárult, Nile pedig papíron ártatlan, de a közvélemény szemében máig ő az első számú gyanúsított.

A gyász és a friss válás szorításában vergődő Aggie közben a saját életét sem tudja rendbe rakni. Volt feleségétől, Shelleytől (Natalie Morales) külön él, a következő könyv kézirata nem akar elkészülni, és súlyos írói blokk bénítja le minden próbálkozását. Ahogy belevág Nile történetének megírásába, szép lassan belesodródik a férfi összetett, mérgező világába, és minél közelebb kerül hozzá, annál ingatagabbá válik a meggyőződése, hogy Nile valóban megölte a feleségét. A bennem lakozó fenevad így egyszerre mesél a hatalommal és pénzzel felvértezett elit kiváltságairól, és egy megszállott igazságkeresésről, amelyben a főhős akár önmagát is hajlandó feláldozni a válaszokért.

Két profi színészi párbaja

Már az első epizódból egyértelmű, hogy A bennem lakozó fenevad két brutálisan erős alakításon áll vagy bukik, és szerencsére mind Claire Danes, mind Matthew Rhys a maximumot hozza. Danes Aggie-je sokszor idézi meg Kate Winslet Easttowni rejtélyek-beli figuráját: elgyötört, fáradt, sokszor szétesett, de ha munkáról van szó, nem enged el semmit. Gyásza feldolgozatlan, a fia halála miatti bűntudat lassan fojtogatja, közben két éve csúszik a következő könyv leadásával, és a számlák is egyre magasabbra tornyosulnak. Első könyve hatalmas siker volt – olyannyira, hogy Nile és új felesége, Nina (Brittany Snow) is rajongói az írónőnek. Amikor a férfi beköltözik a szomszéd házba, mintha valaki felkapcsolná Aggie fejében a villanyt: új témát, új megszállottságot, új lehetőséget lát abban, hogy ő írhatja meg a világ legkeresettebb szörnyetegének igaz történetét.

Danes Aggie-je elszánt, metszően éles és kegyetlenül őszinte. Nem fél Nile szemébe mondani mindazt, amit a bulvársajtó évek óta suttog róla, és nem veszi be a férfi mellébeszélését. Tökéletes ellenfele Rhys Nile-jának, mert sem a körülötte lebegő rossz hírektől, sem a pénzétől, sem a státuszától nem jön zavarba. A gyász még mindig ott lóg rajta, nem kifogástalan a megjelenése, de amikor interjút készít, olyan, mint egy vérszagot fogott vadászkutya. Pontosan tudja, milyen kérdést kell feltenni ahhoz, hogy a férfi megnyíljon, és az a mód, ahogy mozdulatlan tekintettel végigméri, világossá teszi: innen ő már nem fog hátrálni.

Matthew Rhys közben olyan Nile Jarvist hoz, akitől joggal fagy meg a vér a néző ereiben. Hideg, lekezelő, elkényeztetett – ő a gazdag seggfej megtestesülése. Tökéletes frizura, kifogástalan öltöny, új, gyönyörű feleség, csillogó ingatlanbirodalom: legalább annyira könnyű utálni, mint amennyire nehéz nem hagyni magunkat magával ragadni különös karizmájától. Rhys alakítása annyira fenyegető, hogy néha konkrétan összeugrik tőle a gyomrunk. Akkor is van benne valami mélyen nyugtalanító, ha semmilyen bizonyíték nincs arra, hogy megölte volna a feleségét. Elég egy ebédjelenet, ahol némán, pislogás nélkül bámul Aggie szemébe, vagy egy vacsora, ahol puszta kézzel, vadállati hévvel eszi a grillcsirkét – a jelenet simán rákontrázik Denethor legendás paradicsomnyomorgatására -, és máris egyetlen szó nélkül is azt üzeni: ez az ember ragadozó.

Gótikus hangulat kimaxolva

A bennem lakozó fenevad igazi erénye nemcsak az, hogy két kiemelkedő színészi játékot ad, hanem az is, hogy teljes vállszélességgel ráfekszik a gótikus hangulatú thriller műfajára. A sorozat szinte végig nyugtalanító, és van benne egy állandó, fojtott ismeretlenségérzet, amely a történetet körüllengi. Minden egyes igazságmorzsa, amelyet Aggie felszínre hoz, újabb kérdéseket szül. Bár a cselekmény sok szempontból egy klasszikus krimisorozat logikáját követi, a gótikus elemek – a néma, fenyegető alakok, a sötét, viharos éjszakák, a túl szép, túl tágas házak – olyan plusz réteget adnak hozzá, amely egyedivé teszi az egészet. Aggie és Nile otthona nem csupán díszlet, hanem a történet aktív szereplője, az elfojtott titkok és kimondatlan feszültségek tükre.

Ez a nyugtalanító atmoszféra tartja mozgásban a sorozatot. Akkor is érzi a néző, hogy valami nagyon nincs rendben, amikor még mindig sötétben tapogatózunk az igazságot illetően. Senki sem vitatja, hogy Nile-lal valami baj van: vérszomjas és könyörtelen az üzleti életben, az empátia pedig mintha hiányozna a szótárából. De lehet, hogy félreértettük, és csak a média csinált belőle szörnyeteget? Ez a kétség akkor erősödik fel igazán, amikor megismerjük Nile családját és volt anyósáék világát. Ahogy egyre több réteg lehull Madisonról – ki volt ő valójában, hogyan bánt a körülötte élőkkel -, a korábban egyértelműnek tűnő igazság is mind zavarosabbá válik.

Amikor megjelenik Nile apja, a mindenható Martin Jarvis (Jonathan Banks), a sorozat hirtelen fél fordulattal átvált egy mini-Utódlás-dinamika felé. Martin ipari nagyágyú, aki ugyanúgy halálos, ha hatalomról és kontrollról van szó, mint a fia. A Jarvis-klán befolyása az egész városra kiterjed, és ez csak tovább növeli a köréjük épülő mítoszt. Martin megszállottan kapaszkodik a saját örökségébe: későn újraházasodik, és két kicsi fiút nevel, miközben egy pillanatra sem enged Nile szorításán. Az elsőszülöttre rakott nyomás és az irreális elvárások azok az egyetlen pillanatok, amikor a mindig magabiztosnak tűnő Nile páncélján repedéseket látunk. Mindez plusz díszletként szolgál egy már így is izgalmas, több rétegű történethez.

„Ha sokáig nézel a mélységbe, a mélység is visszanéz rád” (Nietzsche)

Nem lenne igaz azt állítani, hogy A bennem lakozó fenevad központi rejtélye olyan szinten csavarja meg az embert, hogy napokig csak a fordulatokon fog pörögni. Madison Jarvis sorsában önmagában nincs akkora meglepetés, a sorozat igazi ereje abban rejlik, ahogyan az odavezető utat kibontja. Amikor Aggie munkához lát, egy részeg FBI-ügynök bukkan fel az éjszaka közepén a háza előtt: Brian Abbott (David Lyons), aki figyelmezteti, hogy ne bízzon Nile-ben, mert a férfi veszélyesebb, mint gondolná. Első találkozásukkor Brian hitelességét romokban hagyja az alkohol, de már ekkor egyértelmű, hogy fontos fonalát fogja meg a történetnek.

Ahogy Aggie közelebb kerül Brianhez, aki lassan bizalmas baráttá válik, kettejük élete egyre mélyebbre süllyed Nile hálójában és Madison halálának utórezgéseiben. Brian magánúton, saját démonjaival küzdve folytatja a nyomozást, miközben Aggie egyre jobban belegabalyodik Nile világába, és szinte családtagként mozog az otthonában. Minden új információval – köztük egy kifejezetten sokkoló felfedezéssel a harmadik felvonás környékén – a sorozat egyre feszültebbé válik. A végjátékban nemcsak Madison tényleges sorsára derül fény egy erős, visszatekintő jelenetsorban, hanem Aggie saját tragédiájának részleteire is, és arra, hogyan zárul le a kapcsolata Nile-lal. Az első perctől az utolsó képkockáig nehéz levenni a szemünket a képernyőről: legyen szó a színészek játékáról, a csavaros történetvezetésről vagy arról a fojtó, egyszerre taszító és vonzó hangulatról, amely miatt a sorozat kifejezetten binge-kompatibilis azoknak, akik imádják a sötét, karakterközpontú krimisorozatokat.

-Herpai Gergely BadSector-

A bennem lakozó fenevad nem a műfaj forradalmával, hanem aprólékosan felépített karakterdrámájával húz be, ahol a két sérült ember veszélyes vonzása tartja életben a feszültséget. Claire Danes és Matthew Rhys kettőse önmagában megéri az időt, de a gótikus atmoszféra és a bizonytalan igazságérzet az, ami igazán a bőrünk alá kúszik. Aki szereti a lassan építkező, pszichológiai mélységgel dolgozó krimisorozatokat könnyen azon kapja magát, hogy egyetlen hétvégén ledarálja az egész évadot.