TESZT – Lopakodni jó! Ez a stílus rendelkezik egyfajta izgalommal: végig ott van bennünk az a félsz, hogy az őr észrevesz minket, aztán ha erre kerülne a sor, védekezni kell az életünkért addig a pontig, amíg lehetőség adódik egy sikeres döfés bevitelére. Hmm… Ezt mintha már láttam volna valahol!
Olyan érzésem van, hogy a Styx: Master of Shadows két, nagyobb név nyomdokait próbálja követni, ez már másfél óra után is feltűnő volt számomra. Ez a két játék nem más, mint a 2012 őszén taroló Dishonored az Arkane Studios műhelyéből, illetve a 2014 elején az Eidos Montreal által készített Thief reboot. Mindkét játék komolyan gondolta az „észrevétlennek maradni arany” vonulatot, sőt, előbbi esetében a kevés öldöklés a jó befejezéssel jutalmazott.
Tény, hogy nem lehet annyira sokat elvárni a S:MoS-tól, mint a fent említett két címtől, bár ennek ellenére a kötelező penzumot teljesítette a Cyanide játéka.
Előzmény
Ha az Of Orcs And Men jutna eszünkbe a fejlesztők láttán, akkor a gondolat jogos: eme játék ugyanis pontosan annak az előzményeként taglalja az eseményeket. Itt ugyanis a Styx névre hallgató goblint irányíthatjuk, aki Akenash tornyába szeretne bejutni egyetlen céllal – ellopni a Világfa szívét. Abszolúte lényegre törő a történet kiindulópontja, de ha ezt megtetézzük azzal, hogy Styx az első goblin, az egy picit megkeveri a kártyákat még annak ellenére is, hogy a már-már klisésnek nevezhető „nem emlékszem a múltamra” csavart kapta a története.
Mozgékony
Hiába kétszáz éves főhősünk, Styx ennek ellenére is képes egy-két hajmeresztő dologra. Például egész magasra képes ugrani, akár a falon végrehajtva ezt a mozdulatot. (Mondjuk, itt azért megjegyezném, hogy egy kicsit körülményesnek tartom ezt a mozdulatsort, mert megesett velem az, hogy leestem, amire észrevettek az őrök, s mivel többségben voltak, meghaltam.) Ezen felül kiles a kulcslyukon, zárakat tör, homokot hajít a fáklyákra – ezeket amúgy is érdemes leoltani: a sötétség nekünk csak kedvez! -, zajtalanul lopakodik és késeket hajigál, illetve az ellenfeleit is hatástalanítja.
Esetleg egy Styx-klón segítségével elbújik a túlerő elől, bár magát a klónt is irányíthatjuk. Komplexnek hangzik? Pedig nem az. A trükkök egy adott része amber-t igényel, ez kb. a mana itteni megfelelője. Persze ne pazaroljuk el, mondjuk, láthatatlanságra, mert akkor gyorsan elfogy a készlet, aztán lehet, hogy pont egy folyosó kellős közepén történik ez meg… tessék ama skilleket venni a küldik előtt!
Küzdelem és gyilkosság
De mégis hogyan? Két opció közül választhatunk: vagy gyorsan és zajosan likvidáljuk – ekkor érdemes elrejteni a holttestet – hm, ismerős, nemde? -, vagy lassan, ám csendesen küldjük őt át a túlvilágra. Kockáztatni kell: vagy bevállalunk egy zajos gyilokot, amelyet a holttest és saját magunk elrejtése követ, vagy esetleg felmérjük a terepet, hogy biztosra mehessünk a végleges döntésben. Érdemes lehetőségeinkhez mérten először megfontolni, mit teszünk. Nem árt, sőt, ez tulajdonképpen elengedhetetlen a Hard és a Goblin nehézségi szinteken.
Azért valljuk be, itt nincs lehetőségünk arra, hogy mindenkit fél kézzel leüssünk. Persze, mi nem halunk meg két ütéstől, de egyrészt itt nincsen regenerálódó HP, másrészt pedig csak elszórtan vannak életerőt adó fiolák. Itt bizony nagyon komolyan be kell időzíteni azt, hogy mikor támadunk és mikor védekezünk.
Csak ne küzdjünk!
Miközben a grafikáért a már málhás szamárnak tekinthető Unreal Engine 3 felel (ezúttal erre nincs probléma), az audio viszont érdekes módon angolos. Mintha a stáb jelentős része Angliából jött volna. Üdítően hat a korrektül összerakott zene mellett. Ez amúgy követi is a történéseket, ami nem rossz. Viszont a harcrendszer szerintem az. Próbáljuk meg elkerülni a csatákat, csak akkor ugorjunk neki ama elfnek/embernek, ha más megoldás nincs. Ez húzza le amúgy a játékélményt, amely véleményem szerint egyfajta Dishonored lightnak felel meg. A fejlődés lehetősége, képességeink, illetve talán még a környezet is ama játék felé hajlik kis mértékben.
Mondjuk talán az AI-n is dolgozhattak volna egy picit. Miért volt arra példa, hogy egy égő fáklyával szemben állt 5 méterre egy őr, aki nem vett észre? Végszóként annyit mondanék, hogy akkor érdemes ennek nekiesni, ha olcsón tudjuk beszerezni. Ebben a műfajban a Thief jobb, és az a PS4-re is elérhető.
-V-
Pro:
+ A játék világa hangulatos
+ Styx karaktere
+ JEgy újabb stealth játék
Kontra:
– Dishonored light, sajnos rossz értelemben
– A harcrendszer
– Az AI: többen vannak, erősek, de buták!
Kiadó: Focus Home Interactive
Fejlesztő: Cyanide
Stílus: lopakodás, akció, kaland
Megjelenés: 2014 Október
Styx: Master of Shadows
Játékmenet - 6.5
Grafika - 8.3
Sztori - 7.2
Zene/audio - 7.5
Hangulat - 7.7
7.4
JÓ
Aránylag élvezetes lopakodós játék, a harcrendszeren és az AI-n dolgozhattak volna egy picit.