FILMKRITIKA – 1912-ben kelt életre Tarzan és többi kakraterek is Edgar Rice Burroughs tollából és már 1918-ban némafilm készült kalandjaiból. Bár a Tarzan-filmek mindig is (jó értelemben vett) B-mozi akció-kalandfilmek voltak, az 1984-es Tarzan, a majmok ura volt az első “komolyabb” Tarzan-film, amelyben a francia filmsztár, az akkoriban karrierje csúcsán lévő Christopher Lambert alakította a legendás dzsungelhőst. Az film stílusában sok tekintetben emlékeztet az utóbbi négy Harry Potter-mozik rendezője: David Yates legújabb Tarzan-alkotására.

 

Már csak abból a szempontból is érdemes megnézni ezt a ’84-es Tarzan-filmet, mert tulajdonképpen A Tarzan legendája előtörténetének is tekinthető – még akkor is, ha a francia Christopher Lambert helyett immár a svéd Alexander Skarsgård alakítja a brit John Claytont, aki a film elejében Lord Greystoke-ként éli jómódú arisztokrata életét és esze ágában sincs visszatérni a dzsungelbe.

Arisztokratából ismét vadember

Így van, bármilyen furcsán is hangzik, a film első szakaszában Tarzan ágyékötő helyett úri elegenciával viseli kifogástalan öltönyét, és békésen tengeti életét azon a birtokon, amelyet a nagyapja, a hatodik Greystoke gróf hagyott rá.

Ez már mindjárt egy sokk a Johnny Weismüllerhez szokott Tarzan-fanoknak és akkor gyorsan folytatnánk is: Jane Parker amerikai leányzó, Kölyök sehol (lévén Jane első gyermeküket elvetélte) és vidám és csibész Csita majom sincs velük (mindkettőt az MGM stúdió forgatókönyvírói találták ki), – utóbbi helyett vérszomjas, tagbaszakadt gorillákkal találkozunk csak.

Akik nincsenek nagyon képben az eredeti Tarzan kánonban (és nem nézték meg a ‘84-es filmet sem) azok számára – kicsit sután összevágott – flashbackeken keresztül láthatjuk, mi történt John Clayton szüleivel és hogyan ragadták el a majmok a bölcsőben maradt kis Johnt. Viszont ettől még nem fog kiderülni számukra, hogyan lett Tarzanból brit arisztokrata, a film ugyanis ezt a részletet már nem osztja meg velük. Valahol érthető, hogy a 109 perces filmidőbe a készítők ezt már nem akarták beleerőltetni, de ha nem olvastam volna kamaszkoromban a könyvet, vagy nem láttam volna a ’84-es filmet, akkor biztosan hiányoltam volna.

Az új film azzal kezdődik, hogy Claytont arra kérik, hogy egy diplomáciai küldetés keretében térjen vissza a Kongóba, mint a brit parlament kiküldöttje. A film egyik legfrappánsabb válaszával utasítja vissza ezt: “Jártam már Afrikában és ott meleg van!”. George Washington Williams (Samuel L. Jackson) mégis meggyőzi, hogy visszatérjen, lévén egy olyan szót használ, amelyet a nemes lelkű Tarzan nem bír elviselni: “rabszolgakereskedelem”. Ezekután már csak a feleségének, Jane-nek kell meggyőznie, hogy magával vigye és kezdődhet is az utazás.

Azonban hamar kiderül, hogy az egész “meghívás” csak átverés és az ördögi Leon Rom (Christoph Waltz)  próbál így csapdát állítani magának Tarzannak (hogy miért, azt nem lövöm le.) Ahogy az a trailerekből is kiderült, Tarzan helyett Jane-t sikerül csak elkapnia, így Tarzan az egész film során azért alapvetően üldözi Romot, hogy kiszabadíthassa Jane-t.

Meglepően jó alakítások

Igaz, a történet egy kicsit naiv és egyszerű, ettől független a korszakot kiválóan bemutatták a készítők, különböző politikai és személyes ellentéteket szintén remekül ábrázolva – az egésznek pedig Kongó egzotikus gyarmatvilága adott teret. Alexander Skarsgård talán kicsit túlzottan finomarcú a szerephez, viszont oly mértékben felpumpálta magát hozzá, illetve olyan hitelesen veti le civilizált énjét, ahogy koszos lesz és lesérül, hogy egyértelműen elmondhatjuk: a 39 éves svéd színész megfelelő választás volt a szerepre. Igen, ez az arisztokrata/szuperhős szerepváltás talán némileg emlékeztet a Bruce Wayne/Batman-félére, de a történet eléggé meggyőzően tudja bemutatni Tarzan karakterének jellemfejlődését ahhoz, hogy ne legyen túl feltűnő ez a hasonlóság.

A Tarzan nemezisét alakító Christoph Waltz elképesztő magabiztossággal hozza ismét a jéghideg, sunyi rosszfiút. Igaz, ez most már megy neki rutinból és az is igaz, hogy úgy beskatulyázták, hogy innen már az életben nem fog tudni kikerülni. A Becstelen Brygantik és a SPECTRE után harmadszorra is pont ugyanazt a figurát hozza, így akik ezt a két filmet látták, talán kicsit húzzák majd a szájukat – ettől függetlenül Waltz utolérhetetlen ebben a karakterben.

Margot Robbie-ból – több-kevesebb sikerrel – megpróbáltak egy magabiztos – időnként kissé önfejű – Jane-t kihozni. Ez a mostani feminista trend, aminek egyesek (a feministák) örülnek, mások kevésbé, de ebben a filmben szerintem nem volt zavaró és legalább nem Lady Tarzan lett a filmből, ennek is örülni kell manapság. Viszont azt az erotikus jelenetet, amely során Margot lekevert egy akkorát Alexandernek, hogy a fal adta a másikat (a svéd színész állítólag megsérült) végül kivágták a filmből és Jane elsődleges nemi jegyei sem kaptak túlzott szerepet a filmben – mégcsak utalás szintjén sem. Gondolom, ez a korhatár miatt is lehetett…

Liánra, Tarzan!

Látványvilág tekintetében szerintem nem érheti panasz a filmet – még akkor sem, ha nincs egyetlen igazi élő állat sem a filmben, minden CGI. A legütösebben a hatalmas gorillákat sikerült megalkotni, de egész meggyőzőek voltak az oroszlának, vagy a hajnali erdőben megjelenő elefántcsorda ábrázolása is – talán a krokodilok kissé félresikerültek.

A 3D nekem – 3D-fannak – sajnos elég gyengének tűnt, Anikó viszont örült, hogy nem szédült bele, amikor Tarzan lendülésekor, vagy ugrásakor nem tolták túl a 3D-s effekteket. Kinek a pap, kinek a papné, mindenesetre én egy kicsit kihagyott ziccernek hagytam, hogy ennél a filmnél nem nyomták meg a 3D-t.

Edgar Rice Burroghs békében pihenhet

Most látom, hogy jönnek ki Metacritic-en az eléggé lehengerlő kritikák, pedig nekem bejött ez a Tarzan-film, szerintem jól áthozta a kamaszkoromban olvasott Tarzan könyv élményét. Igen, a sztori kissé naiv, igen találunk a filmben giccses, vagy túlzottan amerikai momentumokat, de Tarzan sohasem a magas kultúra letéteményese volt. A Tarzan legendája egy kellemes nyári látványmozi, egy jól eltalált Tarzan figurával, egy Christoph Waltz-al, aki hozza a formáját és egy helyenként illogikus, vagy giccses, de összeségében azért tisztességesen megírt sztorival. Végsősoron ennyit várunk egy Tarzan-filmtől, nem igaz?

-BadSector-