FILMKRITIKA – Egyszerű, mégis okos forgatókönyv, remek látvány, elképesztő űrharcok és jól megformált karakterek a legfőbb erősségei a legújabb Star Trek filmnek, melynél ezúttal a Halálos iramban veterán rendezője, Justin Lin állt a kamerák mögött. Az igaz élményt számomra abban a tekintetben nyújtotta a film, hogy valahogy sikerült azt visszaadnia, amit az eredeti TV-sorozatnál, kamaszkoromban átéltem.

Amikor 13 éves voltam, rövid ideig Franciaországban éltünk kint a szüleimmel és a Star Trek egyike volt azoknak a kedvenc tévésorozataimnak, amelynek minden epizódját tágra nyílt szemmel néztem. A klasszikus – mai szemmel nézve talán vicces – sci-fi epizódok sokkal jobban szívemhez nőttek, mint a későbbi sorozatok, vagy akár a legutóbbi reboot részek. Justin Lin filmjének legnagyobb érdeme, hogy egy végre kicsit visszaadta ezt az élményt: megint az a tágra nyílt szemű kiskamasz voltam, mint a nyolcvanas években.

Kirk kapitány ismét képen töröl egy idegent

Simon Pegg (a filmben: Scotty) forgatókönyve ezúttal nem ódzkodik az egyszerűbb, klasszikus Star Trekeket idéző fordulatoktól. Chris Pine Kirk kapitánya például épp úgy vágja pofán az idegeneket, mint ahogy anno William Shatnertől is láthattuk – igaz, a női egyenjogúság nevében azért Uhura sem fél a közelharctól.

De a film sztorija is a klasszikus tévéepizódok egyszerűségét idézi: az Enterprise legénysége egy rejtélyes űrhajótámadás kapcsán egy idegen bolygóra keveredik, ahol a cselekmény zöme játszódik majd. A legénység párokban és csapatokban is egymás segítve veszi fel a harcot a félelmetes, gyíkszerű idegen lények ellen, melyek vezetője: Krall egy rejtélyes tárgyat akar megtalálni és nagyon sokáig érthetetlen gyűlölettel viseltetik az emberi faj iránt.

A film forgatását, illetve moziba kerülését két haláleset is beárnyékolta: Leonard Nimoy, az egykori Mr. Spock még a forgatás előtt nem sokkal halt meg 83 évesen, Anton Yelchin viszont tragikusan fiatalon, 27 évesen egy hónappal ezelőtt egy furcsa autóbaleset során. Nimoy halála konkrétan a forgatókönyvben is szerepet kapott, Yelchin pedig a kevésbé jelentős szerepéhez képest többször szerepelt a vágásoknak, kameranézeteketeknek köszönhetően, illetve a film végén is elbúcsúztak tőle a stáb tagjai.

Remek hangulat, elnagyolt főgonosz

A tragikus események ellenére a film hangulata rendkívül pozitív: a klasszikus Star Trek részek óta nem volt ennyire jellemző a bajtársiasság ábrázolása. A történet és az akciójelenetek szintén régi Star Trek tévésorozat kalandjait idézik. Justin Lin korábbi rendezői rutinját, amelyet a Halálos iramban részek terén szerzett, nagyszerűen tudja kamatoztatni: az akciójelenetek zöme – különösen az űrhajós részek – rendkívül látványosak és jól komponáltak.

Ugyanakkor azt is hozzá kell tenni, hogy egyes jeleneteknél azért a kamerakezelés, illetve a vágás kicsit kaotikus képsorokat eredményezett: ezeknél például nem nagyon látni, éppen ki lő és kire.

A film legnagyobb hibája pedig, hogy a főgonoszt egyértelműen összecsapták: hiába alakítja nagyszerűen Idris Elba a karaktert, motivációi nem derülnek ki igazán, a film végéig homályos marad, hogy igazából mi baja volt az emberiséggel és a föderációval.

Azonban ezt az elég nagy bakit – és pár egyéb rosszul kidolgozott, logikátlan történetelemet – leszámítva a Star Trek: Mindenen túl az egyik legjobb mozis epizód, remek karakterekkel, helyenként hátborzongató, máskor tényleg vicces űrlényekkel, rendkívül látványos és invenciózus akciójelenetekkel, jól kidolgozott karakterekkel, remek alakításokkal. Mi mást is várnánk egy Star Trek filmtől?

-BadSector-