TESZT – Eddig úgy tűnt, a közel két évtizedes szolgálata után Lara Croft végleg szögre akasztotta legendás két pisztolyát. Az archeológiai munkássága mára már lassan kezd ködbe veszni.  De várjunk csak, nem, ne temessük el ilyen könnyen, ugyanis a Lara Croft and the Guardian of Light után négy hosszú évvel most bizony Lara kisasszony újratöltötte a stukkereit és látványos pompák között visszatér az élők sorába.

A Lara Croft and the Temple of Osiris visszatérése után meglehetősen nagyra méretezett lett. A készítők láthatóan tisztában vannak a hatalmas világ fogalmával, és ezúttal körülöttünk mindent sokkal nagyobbra terveztek. A környezeti fejtörők szinte teljes egészében kitöltik a sírokat, sokkal összetettebbek, nagyobbak és bonyolultabbak lettek. A lehetséges kooperációs mód bővült négy főre, most már végre megoszthatjuk kalandjainkat barátainkkal is. Csatlakozik hozzánk a haver sírrabló Carter Bell személyében, valamint az elégedetlen egyiptomi Istenek Isis és Horus. A játékosok száma most igen sokat számít, ugyanis nem csak egymás segítségére számíthatunk, hanem a pályákon létező lények száma is arányosan több lesz. Ez néhol kaotikussá válhat, amit maga a négy ember rohangálása jelent a pályákon, ez erősen nehezíti majd az átláthatóságot, de a fejtörők megoldásában is erősen együtt kell majd működnünk, ha sikeresen végig akarjuk csinálni a pályákat.

Ide egy közcím kell

Gondoljunk úgy a Temple of Osirisra mintha egy twin-stick-shootert játszanánk totál berúgva, miközben elolvasunk egy használati útmutatót a platform játékokhoz, majd felkiáltunk: „Héj, de hát ezt könnyen meg tudom csinálni!”. Ez azért nem azt jelenti, hogy a készítők játék legtöbb részét összecsapták volna, a Crystal Dynamics sokkal okosabbak annál, ha sikerül egy bizonyos platformra eljutnunk, akkor a játék azt megjutalmazza. A twin-stick-shooter egy izometrikus lövöldözéssé válik, mint a Dead Nationsbe, csak itt sokkal több fegyver arzenálunk lesz. Irthatjuk az ellent a jól megszokott pisztolyok mellet még shotival, gránátvetővel, visszatérnek a nagy élvezetet nyújtó távirányítású bombák, de ezek csak megfűszerezik a pályákon található fejtörők által nyújtotta játékélményt.

Anyám, mennyi csapda

Nyomás érzékelő padlólapokra állva, persze a csapdákkal teli szobában, felemelhetünk egy platformot a partnerünknek, vagy addig forgatunk egy fogaskereket, amíg össze nem illesztjük a fényes portál képét, ezek a fejtörők emelik mind azt a komplexitást, amivel a többjátékos mód színesebbé és érdekesebbé válik. De ha mindezt a pályát egyedül játsszuk, akkor billentyűnyomkodós egyensúlyozás lesz, Isis botját használva emelhetjük fel a platformokat, gazella módjára átszökellhetünk a csapdák felett, majd a végén le kell küzdenünk egy halom ellenfelet.

Egyszóval, mindkét eset szórakoztató és teljesen egyedi megoldást nyújt a motor, ugyanarra a pályára. Tüzeljük fel a játékot egy partival. Ekkor a pálya szerves része megváltozik, hirtelen minden veszély egy multi gondolkodásmódra átvált, ugyanis ha valaki hibázik, akkor az egész csapatot visszalöki egy lépéssel.

Sírrablók vagyunk, vagy mi a szösz?

Igen, a sírok visszatértek! Ez lehetne egy ponyva horror regény címe is, de esetünkben ez rengeteg megoldandó fejtörőt, és élőhalott ellenfelet jelent. Ezek lehetnek óriások, akik felrobbannak, ha a közelünkbe érnek, íjászok, akik célkövető nyilakat zúdítanak ránk. A mennyiségük függ a játékosok számától, vagy egyjátékos üzemben, a beállított nehézségi szinttől. Viszont az ellenfelek számát sose vegyük félvállról, mert simán felgyülemlenek a fejtörős részeknél, és akkor bizony komoly gondot jelenthetnek.

A loot rendszerről is essen pár szó, mert ugye a Diablo óta ez is a katakombákban húzódó játékok szerves részévé vált. Különféle drágaköveket lehet összegyűjteni, amiket el lehet költeni az amulettektől vagy gyűrűktől töltött ládákért cserébe. Az amulettek buffokkal szolgálnak számunkra, míg a gyűrűk különböző hatásokat fejtenek ki ránk. Ezek lehetnek negatívak és pozitívak is egyaránt, ez még egy réteggel szolgál a stratégiánk felépítéséhez, ha esetleg meg szeretnénk támadni egy csapat ellenfelet.

Nyílt világ, a Tomb Raiderben?

A készítők a játék legfontosabb központi részének tartották, a nyílt világ alapos kidolgozását. Minden egyes pálya rengeteg csapdával, kihívással, és egy extra gyűjthető tárggyal rendelkezik. A nagy előd szinte sírt valami hasonló kiépítésért, ezért a Crystal Dynamic megpróbált egy egyveleget alkotni a különböző témájú katakombák kiépítéséből és azoknak a felderítési élményeiből.

A sors iróniája az, hogy a játék legnagyobb értéke pont az Achilles sarka is egyaránt. Minden játékos egyedi színkóddal van ellátva, a könnyebb azonosítás miatt egy képernyőn, de a folyamatos bombadobálás, robbanások miatt egy idő múlva teljesen követhetetlen lesz a történés. Arról nem is beszélve, a kisebb helyeken történő harc szabályosan frusztráló lesz a helyhiány miatt kialakuló tumultusból. Ha egynél több játékos mozog egy pályán, annak mérete nem igazodik annak igényeihez, csak az ellenfelek száma sokszorozódik.

A fejtörőkkel teli katakombák mellett, a Temple of Osiris minden pályája végén találkozunk egy emlékezetes főellenség harccal. A Crystal Dynamic mentalitását tekintve ezek a harcok lesznek olyan élvezetesek, mint a hozzá való eljutás az egész katakomba fejtörői leküzdéseivel. Ezek a harcok lesznek olyan emlékezetesek, mint a Diabloban, és hála az égnek azt is el lehet róluk mondani, hogy rendesen kidolgozottak és egyáltalán nem összecsapottak.

Ilyen ruhában Lara kisasszonyt még nem láttuk

Azt ugye említettem már, hogy a Temple of Osiris kooperatív módja egyedi a játék történelmében. Nahát, a barátod éppen most robbantotta fel alattad függőhidat egy bombával. Milyen kínos. Ezt az élményt lehet fokozni, ahogy együtt próbáltok feljutni a csapdákkal teli platformokon, eközben azért egy-két trollkodás simán becsúszhat. A végtelen számú élet és a gyors újraéledés sokat lendít a folyamatos előrehaladáson, de még a vicces vagy kínos szituációk kialakulásán is könnyen át tudunk lendülni sértődésmentesen.

A játék igazán négyjátékos üzemmódban éri el a maximális élvezeti faktorát. Őszintén szólva, nem él az a játékos, aki nem tanítja meg repülni haverját egy jól elhelyezett robbanó töltettel. A versenyelőnyt nem a pontszámok végső mennyisége jelenti, a drágaköveket a személyes sikereink száma befolyásolja, minél többet tudunk belőlük elkölteni, annál nagyobb esélyünk lesz egy hasznos gyűrűre váltanunk.

Jó lett ez!

A Temple of Osiris nem mutat kimagasló különbséget az elődjéhez képest, de mindazok az újítások amiket beleültettek kimondottan a jó irányba lendítették. Nagyobb sírok, összetettebb fejtörők, Diablo stílusú dinamikus lootolások, néhány emlékezetes főellenség harcok jellemzik. Mindezt megfűszerezi a kiemelkedően jó, mini kihívásokkal rendelkező négyfős kooperatív mód, ami nagyon jó délutáni szórakozást nyújt.

-Malachit-

Kiadó: Square Enix

Fejlesztő: Crystal Dynamics

Stílus: akció, felülnézetes, izometrikus, platformer

Megjelenés: 2014 December