FILMKRITIKA – Újabb rebootot ért a Pókember, ezúttal Tom Holland főszereplésével, aki már megmutatta, mit tud a hálóvető szerepében az Amerika kapitány: Polgárháború című film néhány jelenetében. A Pókember: Hazatérés egyszerre illeszkedik szorosan a Marvel Cinematic Universe világába, ugyanakkor egy tényleges „arculatváltás”, amelyben kamaszkori filmvígjáték vonal is rendkívül erős. A cím pedig nem is lehetne találóbb: ez a Pókember tényleg „hazatérés” – visszatérés a szuperhősfilm gyökereihez…
Mint minden szuperhősnek, Pókembernek is van eredettörténete, amelyet a legtöbben már nagyon jól ismerünk. A „barátságos, szomszéd Pókember” egy okos, de azért eléggé átlagos kamasz srácot, aki a bácsikájával és a nagynénjével él, megcsíp egy rádioaktív pók és így válik „mutáns” szuperhőssé, aki hálót vet a kezéből, felhőkarcolókra mászik fel és köztük repked. Az eredettörténetben és adaptációkban a Ben bácsikát („a nagy hatalom nagy felelősséggel jár) mindig megölik és Peter Parker persze mindig megbosszulja, mielőtt szembeszállna a film főgonoszával.
Ez egy másik sztori
Hál istennek, a Hazatérés nagyon ügyesen elkerüli, hogy megint lenyomja a torkunkon a Ben bácsis, nagy hatalmas, nagy felelőséges, zsebkendős, szomorú mellékszálat, és May Parker sem egy kontyos, bölcselkedő, aranyos néni, hanem Marisa Tomei alakításában egy negyvenes, csinos, sokkal lazább hölgy. Persze, őt már láthattuk az Amerika Kapitány: Polgárháborúban…
Bizony, amennyire kerüli szokásos Pókember kliséket a film, annyira szorosan kötődik viszont a Marvel Cinematic Universe-hez. Tony Stark, a Vasember (Robert Downey Jr.) nem csak kameóként szerepel a filmben, hanem egy nagyon fontos „apafigurája”, illetve mentora is Peter Parkernek (Tom Holland). Peter a Bosszúállók csapatának aktív tagja szeretne lenni, miután már egyszer oly sikeresen részt vett az előző, az Amerika Kapitány: Polgárháborúban látható küldetésükben. A folyton morgó, morózus Happy Hogannal (Jon Favreau – ő rendezte a két első Vasember filmet is) tartja a kapcsolatot, aki Tony Stark asszisztense és legszívesebben elküldené Parkert melegebb égtájakra. Peter viszont állandóan reménykedik, hogy maga Stark, vagy Happy majd keresi telefonon (ahogy meg is ígérte) de persze nagyon sokáig nem törődnek a sráccal.
Forró rágógumi
Amíg Parker kénytelen várni, mi nézőként bepillantást nyerhetünk kamaszkorába, iskolai mindennapjaiba. Ez a Pókember film nem veszi félvállról azt a tényt, hogy a 15 éves Parker voltaképpen egy fiatal, iskolás fiú, akinek spanyol dolgozatokkal és kémiaórákon folytatott kísérletekkel kell megküzdnie, mielőtt a bűnözők nyomába ered. Nem hiányzik persze a történetből a kamaszkori szerelem sem: fülig szerelmes a pár évvel idősebb Lizbe (Laura Harrier), aki az iskolai tanulmányi versenyek vezetője is. A film nagyszerű érzékkel domborítja ki Peter Parker legfőbb dilemmáját: hogyan lehetsz egyszerre New York bűnüldöző szuperhőse, Pókember, miközben egy 15 éves kamasz mindennapjait kell élned és ezek kihívásainak megfelelned.
Tom Holland nagyszerű választás volt erre a szerepre: egyszerre jeleníti meg hitelesen a kezdő, zöldfülű szuperhős karaterét, aki még fél felmászni egy toronymagas emlékmű tetejére és többek között autót sem tud vezetni, illetve az iskolás fiúét, aki a kamaszkor és az iskola kihívásaival küzd. Tobey Maguire-nél és Andrew Garfieldnél is egyaránt jobb, pedig a két előző színész is jó volt Parker szerepében. Egyértelműen kijelenthetjük: Tom Holland az eddigi legjobb Pókember és Peter Parker.
Keserű keselyű
A másik nagyszerű választás Micheal Keaton volt, aki a Keselyű szerepében ismét megmutatja, hogy mennyire nagyszerű színész. Ahogy Holland, Keaton is kiválóan adja vissza Adrian Toomes, valójában elég kispályás bűnöző szerepét, aki nem vágyik világhatalomra, nem akar legyőzni senkit, csak egyszerű, becsületes indítékú ember, aki a családja fenntartása érdekében illegális szuperfegyverekkel kereskedik.
Ahogy Peter Parker, Toomes is Tony Stark mindent átszövő befolyása révén kerül képbe. Toomes egyszerű vállalkozó, akit eleinte megbíznak azzal, hogy takarítsa el azokat a romokat, és űrhajó roncsokat, amelyek még a Bosszúállok film története idején az idegen lények támadása során keletkeztek. Stark azonban ebbe is beleszól: elveszi Toomes-tól a munkát, aki viszont nem nyugszik és kereskedni kezd olyan szuperfegyverekkel, melyeket az űrhajóroncsok idegen anyagjából készítenek. Toomes lehetőleg nem akar senkivel sem balhét, viszont aki az útjába áll, azt kíméletlenül elintézi.
Amellett, hogy Keaton zseniális a szerepben, a film remekül állít párhuzamot a Pókember és a Keselyű karaktere között. Mindketten kisemberek, akiket a dúsgazdag és hatalmas Tony Stark befolyása lök a szuperhős és szupergonosz pályára. A jól kidolgozott szuperhősfilmben a főgonosz a főhős szupermegfelelője: az egyiket a krízis, a válság a világmegmentő szerepkörbe penderíti, a másik viszont a sötét utat választja. Ez a Pókember/Keselyű párosítás és konfliktus ereje és a film nagy erőssége, hogy emellett Toomes még emberi, tulajdonképpen szimpatikus figura, aki a kényszerpályán mozogva, csak a családja miatt válik a konfliktusokat kerülő, illegális fegyverkereskedő Keselyűvé.
Starknak mennie kell
Ugyanakkor a jót és rosszat összekötő Tony Stark figurája – aki egyben erős kapocs többi Marvel Cinematic Univers-hez is – a film talán legnagyobb gyengesége. Stark egész egyszerűen irritáló figurává vált: egy mindenbe belekotyogó, szeszélyes, gyakran logikátlanul cselekedő figura. Mindig mindenhol ott kell lennie, Parker magánéletébe, szuperhős karrierjébe is állandóan belekotyog. Ő készítette azt a túlságosan is szofisztikált Pókember gúnyát is, amelyben nemcsak beszélő mesterséges intelligencia van (az eredeti szinkronban Jennifer Connelly a hang, sajnos a magyar szinkron elég tré lett) hanem 15 fajta hálóvető beállítás is. Stark mindent és mindenkit irányítani akar, de sokszor fellengzős, ostoba döntéseket hoz és miközben ez a motívum általában passzolt a saját filmjeihez, vagy a Bosszúállók/Amerika kapitány-részekhez, egy Pókember filmben valahogy erőltetett. Állandóan ott kell mindig lennie, osztania az észt, és beleszólni mindenbe, sohasem olyankor ad, vagy vesz el valamit, amikor igazán kellene. Ráadásul ugye a film főgonoszát is a saját ostoba döntésével „teremtette”.
Az a tény, hogy egy Stark lényegében egy irritáló, minden lében kanál, autoriter pojáca lett, csak látszólag erőssége is a történetnek, valójában kicsit lehúzza azt. Nem vészes még ebben a filmben a helyzet, de ha lesz újabb Pókember film, remélem visszavesznek a szerepéből, mert ez már sok a „jóból”.
A technika ördöge
Végül meg kell még említenem, hogy sajnos technikai téren sem minden tekintetben remekelt a film. Maguk az akciójelenetek is eléggé átlagosak – még akkor is, amikor nem „viccelődnek” Pókember kezdő képességeivel, hanem tényleg epikusnak szánták őket. Az Amerika kapitány: Polgárháború akciójelenetivel köszönőviszonyban sincsenek.
Nem nagyon segít ezen a 3D látvány sem, amelytől inkább csak sötét, homályos lesz a kép, de 3D-élményben nem igazán lesz részünk. Egyébként nagy 3D fan vagyok, de mostanában elszomorodva látom, hogy nemcsak nem nagyon tudják kiaknázni ezt a technológiát, de sokszor még vissza is ütnek a hátrányosságai.
Végül a negatívumok közé tartozik az eléggé gyengus magyar szinkron is, ráadásul hab a tortán, hogy feliratos verziót mintha nem vetítenének most a magyar mozikban. Ha mégis ilyennel találkozol és beszélsz angolul, akkor mindenképpen a feliratos verziót válaszd.
Egy tényleg csodálatos Pókember
A fenti apró hiányosságok sem tudják azért elhomályosítani (még a 3D sem, haha), hogy a Pókember: Hazatérés nemcsak a nyár egyik legjobb filmje, de egyben a legjobb Pókember és az egyik legjobb szuperhősfilm is. Tom Holland remek Pókember, Micheal Keaton szintén nagyszerű Keselyű, a többi színész is szórakoztató, hiteles alakítást nyújt. A sztori egyaránt jól, izzadságszag nélkül domborítja ki Pókember kezdő karrierjét és civil, iskolás, kamasz élete mindennapjainak viszontagságait. Az izgalmak, az akció és a tini bonyodalmak mellett nem hiányzik a filmből a jól adagolt humor sem, melynek forrásai leginkább a Jacob Batalon által alakított Ned, Parker iskolatársa és haverja és a Chris Evans-féle Amerika kapitány „oktatófilmjei”.
A Wonder Woman mellett tehát ez a második szuperhősfilm meglepetés, úgy tűnik, a nyarunkat most már „megmentették”, köszönjük Csodanő és Pókember!
-BadSector-
Pókember: Hazatérés
Rendezés - 8.6
Színészek - 9.2
Történet - 9.4
Látványvilág - 7.6
Hangulat - 8.5
8.7
KIVÁLÓ
A fenti apró hiányosságok sem tudják azért elhomályosítani (még a 3D sem, haha), hogy a Pókember: Hazatérés nemcsak a nyár egyik legjobb filmje, de egyben a legjobb Pókember és az egyik legjobb szuperhősfilm is. Tom Holland remek Pókember, Micheal Keaton szintén nagyszerű Keselyű, a többi színész is szórakoztató, hiteles alakítást nyújt. A sztori egyaránt jól, izzadságszag nélkül domborítja ki Pókember kezdő karrierjét és civil, iskolás, kamasz élete mindennapjainak viszontagságait. Az izgalmak, az akció és a tini bonyodalmak mellett nem hiányzik a filmből a jól adagolt humor sem, melynek forrásai leginkább a Jacob Batalon által alakított Ned, Parker iskolatársa és haverja és a Chris Evans-féle Amerika kapitány „oktatófilmjei”. A Wonder Woman mellett tehát ez a második szuperhősfilm meglepetés, úgy tűnik, a nyarunkat most már „megmentették”, köszönjük Csodanő és Pókember!