Ready Player One – Ez a Player nem volt Ready

FILMKRITIKA – Steven Spielberg legújabb filmjét olyan hisztérikusan várták az emberek, hogy A pentagon titkait szinte suttyomban küldte be az Oscarra, ami meg is látszódott a minőségen. Ugyanakkor sajnos a RPO is megsínylette azt, hogy kedvenc rendezőnk két filmet akart egy csapásra, holott már sajnos hírből sem ugyanaz az ember, aki a Cápát, vagy a Jurassic Parkot készítette.

 

Sőt, Spielberg utolsó igazán jó filmje, a 2002-es Különvélemény, azóta csupa gagyit, művészkedős baromságot, vagy egyszerűen unalmas, érdektelen filmeket kalapálgatott, amiket egy tehetséges iparostól talán még elfogadnánk, de nem attól az embertől, aki nekünk adta Indiana Jonest, E.T.-t és megannyi klasszikus filmet. Erről a mostaniról is ordít, hogy mennyire szeret geeknek lenni, mert ilyen filmet nem tud összerakni olyan, aki csak szeretné mindezt megmutatni, de ugyanakkor az is üvölt a vászonról, hogy mennyire nem tud mit kezdeni mindezzel. Például miért úgy képzeli el a jövőt, ahogy kb. pár éve már most is az, értem ez alatt a drónok és VR cuccok végtelen használatát.

Press Start!

Az egész Oázis, a WoW tükörképe, csak abban nem úgy léteznek az emberek, hogy egy szemüveg van a fejükön, de kb. ugyanazt lehet benne csinálni, és a WoW rakta le ennek az egésznek az alapját, ahol lehet magányosan pénzt tarhálni, vagy éppen klánokban grindelni szüntelen, pont azért, mert nem szürke hétköznapként éli meg az ember a létezését.

De akik igazán sokat nyomták ezt, azok pontosan tudják, hogy egy idő után már nem játék a játék, mert ha valamiben jó vagy, akkor híred lesz, és beszélnek rólad, sőt az emberek tisztelni fognak, szalutálnak neked, vagy éppen elismerősen csettintenek, mert megszereztél olyan cuccokat, amiket egyesek megszerezhetetlennek tartottak. És ez nagyon jól benne van a filmben.

It belongs to a museum

Ahogy a tömérdek popkulturális utalás is, csak győzzük kapkodni a fejünket, és pipálni miket ismerünk. Ugyanakkor maga a történet már korántsem ilyen jó, és a karakterek se mentik a mundér becsületét. Én pl. nem szerettem az Elysiumot, de ha valamit az a film felépített, hát a tapintható nyomor tényleg az volt. Itt meg úgy akarják elhitetni, hogy mennyire rossz az embereknek, hogy minden rakás lakásban ott figyel azért egy bőrkanapé, egy LED tévé, meg persze a legmodernebb VR cuccok.

A sokat idézett Vissza a Jövőbe azért bátrabb mert lenni, amikor a jövőt kellett ábrázolni, nem sok mindent talált el, de volt amire ráhibázott, és az 30 év távlatából nagyon is elképzelhető volt. Itt viszont mindenki úgy öltözik mint tegnap, és mindenki a 80-as évekért van meghülyülve, mint… most?

Look behind you a three-headed monkey!

A karakterek legtöbbje nem is létezik, főhősünk ugyan nem rossz, de lehet ez csak azért van, mert az Avatar megtestesülése sokkal szimpatikusabb. Tye Sheridan hozza a kötelezőt, ahogy Olivia Cooke meg persze cuki, és persze a valóságban is jó nő, mert azért ha nem így lenne, a film komolyan vehetetlenné válna. De ők lennének a főszereplők nem igaz?

Ilyen béna mellékszereplőket viszont az életemben nem láttam, még a legjobb talán a csak sztoikusan H-nak nevezett, de valójában ő is egy merő klisétenger. Aztán ott van még a két ázsiai (Win Morisaki, Philip Zhao), akik közül az egyik szamuráj, a másik meg nindzsa, és összesen szólnak tíz mondatot. A főgonosz (Ben Mendelsohn) elképesztően hülye, de őt legalább ki lehet figurázni, akiben viszont volt potenciál az a Csontvázkoponyafej, aki Beebop És Rocksteady óta a legsíkhülyébb bérenc, akit csak kitalálni lehet.

I am your Father!

Komolyan annyira hülyének tartják a nézőt, hogy elhigyjük H meg a főszereplő ennyire jó barátok, akkor az elmúlt öt évben nem tudták meg egymás valódi személyazonosságát? De a nőbe indokolatlanul gyorsan beleszeretünk? És bár öt évig tartott rájönni az első próbára, utána két nap a másik kettő… merthogy ezek egyre nehezednek. De kukacoskodok, vannak olyan játékok, ahol az elején a legnehezebb minden, mert mondjuk nincs egy Zemeckis kockád, vagy egy Antiópiai Szent kézigránátod.

Game Over Man!

Sajnos a film utolsó harmada totális érdektelenségbe és téttelen lövöldözésbe fullad, úgyhogy amilyen jól kezdődött ez az egész olyan balul sült el a végére. Kapunk zöld, meg kék durranásokat, meg hatezer utalást különböző filmre és játékra (csak éppen nem Star Warsra, vagy Indiana Jonesra, mert azok a jogok már a Disneynél vannak, azért ez is milyen már), és a végén a nagy tanulság, amivel ez a film is beáll a sok játékos életérzést/kultúrát bemutatni kívánó film közé, miszerint, menj ki a zöldbe. Ehhez bizony már komoly fejlődés amit az Oázis teremtője mond: ha tetszik a lány, csókold meg (legfeljebb elfordítja a fejét, N000B).

-Scal-

Ready Player One

Rendezés - 6.5
Színészek - 6.1
Történet - 5.5
Látvány/audio - 9.6
Hangulat - 9.4

7.4

Sajnos a film utolsó harmada totális érdektelenségbe és téttelen lövöldözésbe fullad, úgyhogy amilyen jól kezdődött ez az egész olyan balul sült el a végére. Kapunk zöld, meg kék durranásokat, meg hatezer utalást különböző filmre és játékra (csak éppen nem Star Warsra, vagy Indiana Jonesra, mert azok a jogok már a Disneynél vannak, azért ez is milyen már), és a végén a nagy tanulság, amivel ez a film is beáll a sok játékos életérzést/kultúrát bemutatni kívánó film közé, miszerint, menj ki a zöldbe. Ehhez bizony már komoly fejlődés amit az Oázis teremtője mond: ha tetszik a lány, csókold meg (legfeljebb elfordítja a fejét, N000B).

User Rating: 4.65 ( 1 votes)

Spread the love
Avatar photo
Scal is an expert and avid movie buff and critic, not missing out on any of the latest movie releases. He was working on a movie website in the past, before joining theGeek. He's also a gamer and likes retro games very much.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu