FILMELŐZETES – A Hang nélkül című thrillerben egy négytagú család teljes csendben küzd a túlélésért, mert hang után tájékozódó szörnyek vadásznak rájuk. Akit meghallanak, azt elkapják.

Amikor John Krasinski elolvasta Brian Woods és Scott Beck forgatókönyv-vázlatát, az ijesztő történet különösen megrázta. Krasinski felesége, Emily Blunt angol színésznő nem sokkal korábban szülte meg második kislányukat, és a színész-rendező sokat virrasztott teljes csöndben a csecsemő mellett. Ebben a hangulatban rendkívül fogékony volt egy olyan történetre, ahol egy család élete attól függ, mennyire tudnak összetartani és képesek-e teljes csöndben élni, mert egyetlen szó vagy egy hangosabb csosszanás azonnali halált jelenthet. A sztori mintha csak a szülői lét összes félelmét koncentrálta volna – hatványozottan.

Színész, rendező és forgatókönyvíró

A projekt elindulásakor Krasinski már befutott drámai színész volt (Detroit, 13 óra: Bengázi titkos katonái), forgatókönyvíróként is elismeréseket szerzett (Az ígéret földje /Promise Land/) és rendezőként is elkezdte már szárnyait bontogatni (Brief Interviews with Hideous Men, Szeretteink körében /The Hollars/). A Hang nélkül azonban rendkívüli lehetőséget kínált számára: egyszerre lehetett színész, rendező és forgatókönyvíró. Átdolgozta Woods és Beck történetét, és megragadta a lehetőséget, hogy új szemlélettel közelítsen a thriller/horror műfajához. Természetesen a klasszikus thriller eszközeivel akarta másodpercről másodpercre az elviselhetetlenségig fokozni a feszültséget. Ám számára leginkább arról szólt ez a történet, hogyan küzd egymással a zörej és a csönd, a félelem és a szeretet – s azt akarta, mindez úgy jelenjen meg a moziban, hogy a közönség a saját bőrén is magáénak érezhesse az eseményeket.

„Már nyakig benne ültem abban a slamasztikában, amit apaságnak neveznek – emlékszik vissza Krasinski. – Egyik félelemből a másikba estem, azt latolgatva, miként óvhatnám meg a lányomat minden bajtól és hogyan lehetnék jó apa. Ekkor jött ez a forgatókönyv és mélyen megérintett. Úgy találtam, hogy az alapsztori mélyén ijesztő metafora lappang – arról szól, hogy milyen érzés szülőnek lenni. Érzelmileg teljesen felfokozott állapotban voltam, tehát a legjobbkor csapott belém a gondolat, milyen lehet, ha a szülők mindent meg akarnak tenni a gyerekeikért, még a lehetetlent is vállalva: hang nélkül élve. Valósággal felrobbant a fantáziám, rengeteg ötlet tolult fel, amiket mind meg akartam valósítani.”

Apokalipszis most

Krasinski minél jobban elképzelte magát apaként az apokaliptikus viszonyok közepette, az ötlet annál rémisztőbb és erőteljesebb lett. A történet tele volt sokkoló fordulatokkal, miközben fokozta a hangulat feszültségét, hogy a család tagjai mindenképpen kommunikálni akarnak egymással, legyenek bármilyen rettenetesek a körülmények. „A normális életben minden szülő arra törekszik, hogy a gyerekei boldogok, egészségesek és jól tápláltak legyenek, semmilyen téren ne szenvedjenek hiányt és megfelelő oktatásban részesüljenek – magyarázza Krasinski. – Már ez is éppen elég tipródásra ad okot a nap minden percében, de a film rémálom-világában a gondok tízezerszeres erővel jelentkeznek. Abbotték világában egy rossz lépés azzal járhat, hogy elveszítjük szeretteinket, amit minden karakter a saját kárán volt kénytelen megtapasztalni.”

A thriller és a horror eddig ismeretlen műfajok voltak a forgatókönyvíró és rendező Krasinski számára, de nézőként már régóta nagyon is lelkesen viszonyult hozzájuk. „Azok a kedvenc filmjeim, mindegy, hogy horror-e, vagy más műfajba tartozik, ahol erős metafora rejlik a történet mélyén – mondja Krasinski. – Például a Cápa Spielbergtől nagy kedvencem. Számomra igazából nem is a cápáról mesél. Három emberről szól a történet, akiknek le kell győzniük valami nagy dolgot az életükben, és a cápa ebben a felállásban csak a katalizátor. Ilyennek láttam ezt a mostani történetet is. Horrorfilm a maga nemében, de valójában attól lehet megrémülni, hogy egy igazi család kerül veszélybe. Úgy éreztem, egy hasonló történet elmeséléséhez megvan a saját személyes tapasztalatom.”

Szimpatikusak

Mint minden vérbeli horror, a Hang nélkül is legrosszabb rémálmaink egyikét tekinti kiindulópontnak. Ám Krasinski más irányt szabott a filmnek: összekapcsolta a szeretetet és a félelmet, és a közönséget is bevonta ebbe a kombinációba. Az elgondolása az volt, hogy a horror egyenes arányban növekszik azzal, ahogy a közönség megkedveli az Abbott családot.

„Ha érdekel, mi történik Abbottékkal, meglepődsz, amikor ők meglepődnek, szomorú leszel, amikor ők szomorúak és kétségbeesel, amikor ők kétségbeesnek – magyarázza a rendező. – Ezt akartam elérni: a közönség essen szerelembe azzal, ami az Abott családot olyan szerethetővé teszi. A néző halálra fog rémülni, mert tökéletesen a helyükbe tudja képzelni magát.”

Annak érdekében, hogy a közönség minél jobban bele tudja élni magát az Abbott család helyzetébe, a film alkotói innovatív módon használták a különféle zajokat és zörejeket. Krasinski a forgatókönyv alapos átírásakor részletes listát készített a hétköznapi zörejekről, biztonságosakra és vészjóslókra osztva őket. Izgalmas és tanulságos volt olyan világot felépíteni, amely teljesen különbözik a mi zajos létezésünktől, mert bármilyen zörej életveszélyes lehet.

„Ki akartam nyomozni, hol húzódik a határ, amikor odabent a házban még lehet olyan apró zajt csapni, amit a lény nem hall odakint – folytatja Krasinski. – Hosszú időn át kutattam, milyen zörejeket idéz elő egy család egy elszigetelt tanyán, és törtem a fejem, hogyan próbálhatják tompítani a zajokat. Rendkívül gondolatébresztő és szórakoztató folyamat volt.”

Zörejek… zörejek mindenütt…

A természetesnek gondolt hétköznapi zörejek hirtelen új jelentésre tettek szert Krasinski számára. „Elkezdtem mindenre odafigyelni. Hegyeztem a fülem, hogyan csilingel az ezüst a tányéron és miért úgy puffan a cipő, ahogy, amikor vetkőzéskor ledobod a lábadról. Elkezdtük azt játszani a feleségemmel, hogy mindent teljes csöndben csinálunk a házunkban, és ha egyikünk megszegte a szabályt, a másik azt mondta neki: ’meghaltál’. Ez a játék nagyszerű felkészülésnek bizonyult.”

Krasinski azt is magukon tesztelte, mely ötletek kelthetik a legrémisztőbb hatást a közönségben. „Emilyvel sokat beszélgettünk az egyes jelenetekről, és ő időnként azt mondta: ’ez olyan borzasztó, hogy nem is akarok rágondolni’. Mire én: ’na, ezt beleírjuk a forgatókönyvbe’”.

Abbotték kifinomult módszereket dolgoztak ki, hogy a zörejek tompításával távol tartsák maguktól az állandóan leselkedő veszélyt. Homokösvényt hintenek végig a házban, hogy lépések zaját elnyomják, jeleket festenek a padlódeszkákra, hogy ne lépjenek a nyikorgó részekre és különleges villanykörte-függönnyel kommunikálnak.

Mivel Abbotték lánya, Regan süketnéma, az egész család ismeri a jelnyelvet, ami a túlélés egyik eszközévé válik. Ám Krasinski a forgatókönyv kidolgozása során ezzel nem elégedett meg, sokat dolgozott a család multifunkciós kommunikációs stratégiáján. Ott van két kisgyerek, akik teljesen kiszámíthatatlan jövő elé néznek, úton a harmadik gyerek, ezért Abbottéknak rengeteg a megbeszélnivalójuk, lehetőségeik azonban korlátozottak.

Alapvető emberi érzelmek

Krasinski az alapvető emberi érzelmek bemutatását helyezte egy olyan világba, ahol az emberség halálos veszélybe került. „Különösen azok a meghitt pillanatok érdekeltek a forgatókönyv megírása közben, amikor a család együtt van és csak egymásra figyelnek. Aztán később, a forgatáson a színészek is ráéreztek ezeknek a meghitt pillanatoknak a szépségére, a szavak nélküli kommunikáció tisztaságára. Szeretet, gondoskodás, félelem a holnaptól: pillantásokkal, apró gesztusokkal mondták el, mit éreznek egymás iránt.”

„A forgatókönyv újraírása rendkívül termékeny alkotófolyamat volt számomra, mert közben már egyfolytában arra gondoltam, hogyan rendezem majd meg a filmet – folytatja Krasinski. – Pontosan láttam magam előtt az egyes jeleneteket, és még a kamerák látószögeit is meg tudtam határozni.”

-PS4Pro- (Folytatjuk)