Megengedőbb Németország a náci szimbólumokkal a játékokban is! [VIDEO]

Eddig erősen cenzúrázott változatban jelentek meg Németországban az olyan játékok, amikben például egy horogkereszt volt (pl. Wolfenstein) – viszont lassan kezdenek a németek elkanyarodni a tiltástól.

A filmek és az irodalmi művek már több éve használhatják a szimbólumokat (pl. a horogkeresztet), ám a játékok esetében eléggé szigorúan betartották a cenzúrát – ha csak egy példát kellene mondanunk, a Wolfenstein II: The New Colossus megtenné.

Ebben a videóban láthatjuk, hogy még Adolf Hitlert is bajusztalanította az USK, azaz a német korhatárbesoroló bizottság kérésére a Machine Games, a játék fejlesztői. Sőt, a Führer szót is kivették a játékból – helyette Kanzler (kancellár) elnevezést kapott Hitler, és az érintett jelenetben a színészt nem zsidónak, hanem árulónak hívják. Megismételjük: ez egy tavaly ősszel kiadott játék, tehát még 2017-ben is erősen ellenkeztek a náci jelképek, jelzők használata ellen, ugyanis az NSDAP pártot és minden hozzájuk köthető szimbólumot alkotmányban is eltiltottak Németországban.

A Game, a német játékipari kereskedelmi társulás szerint viszont az USK már ma is besorolhatja módosítás nélkül a játékokat, amik „alkotmányellenes szervezetek szimbólumait” ábrázolják. Az USK minden érintett esetet egymástól függetlenül fog kezelni, és figyelembe fogja venni, hogy a „szimbólumok művészeti vagy tudományos indokból” vannak-e jelen a játékban, illetve „jelenlegi vagy történelmi eseményeket mutat-e be”. Itt a német büntető törvénykönyvre hivatkozhatnak, hogy szociálisan megfelel-e a játék, avagy sem.

Tehát lassan búcsút inthetünk a komoly cenzúrázásnak: korábban olyat is láthattunk, hogy zöldre színezték a vért (vagy en bloc kivették azt), esetleg az ellenfeleket robotokra/földönkívüliekre módosították – érdemes belenézni a Half-Life cenzúrázott kiadásába!

A cenzúra pedig nem mindig hasznos – a németek esetében pedig felettébb zavaró lehetett. Most már csak a hatalmas korhatárlogótól kellene megszabadulniuk…

Forrás: GamesIndustry, Comicbook

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu