FILMKRITIKA – Roman Polanski (Rosemary gyermeke), David Lynch (Lost Highway), Stanley Kubrick (A ragyogás) és más veterán rendezők klasszikus pszichológiai thrillerjeit és horrorfilmjeit idézi a pályakezdő Ari Aster legújabb horrorfilmje. Az Örökség egyszerre szívszorító dráma egy családi haláleset után széthulló családról és egy hátborzongató horror-thriller, egy elképesztően profi Toni Collette-tel az egyre kétségbeesettebb és az idegösszeroppanás szélén álló anya szerepében.

Mi történik olyankor, amikor a családban meghal egy olyan idős személy, akit igazából nem szerettünk? Feszengünk a temetésen, keressük a halotti beszédnél a megfelelő szavakat… aztán a család nagy része megkönnyebbülve hazamegy, hogy az elhunyt emlékét azért megőrizve (csak nem feltétlen pozitív értelemben) nélküle élje tovább a hétköznapokat. Nagyjából ez történt volna Annie (Toni Collette) és Steve (Gabriel Byrne) esetében is, miután részt vettek Annie elég „zűrös”, elhunyt, idős anyjának temetésén. A problémák és drámai események azonban nemhogy eltűntek volna az idős asszony halálával, de épphogy sokkal súlyosabb fordulatot vesznek…

Diszfunkcionális családtörténetből…

Az Örökség eleinte egy diszfunkcionális család ismerős történetét vázolja fel. Annie viszonya sem fiával, Peterrel (Alex Wolff), sem az elég különös (és különc) kislányával, Charlie-val (Milly Shapiro) sem túl rózsás. Míg Peter szeretné a szokásos lázadó kamaszok életét élni, (füvezés, csajozás, bulizás), az anyja ebben elég nagy szigorral próbálja gátolni, az elég furcsán viselkedő Charlie pedig még mindig kötődik (hátborzongató látomásokon keresztül is) az elhunyt nagyanyjához, Steve pedig nem igazán találja a helyét ebben az egész konfliktussorozatban. Aztán bekövetkezik egy hirtelen sokkaló drámai esemény, amely a kezdetben lassan csordogáló történéseket alaposan felpörgeti…

…igazi horrorsztori

Ebben a pillanatban válik világossá, hogy az Örökség tényleg igazi horrorfilm, nemcsak pszichológiai thriller, árnyalt jellemábrázolással. A paranormális, misztikus és túlvilági elemeket rendkívül ügyesen keveri a forgatókönyv az egyre súlyosbodó családi drámával. Míg a hátborzongató eseményeket Ari Aster rendezése kiválóan tálalja, addig a két felnőtt főszereplő közötti, fokozatosan erősödő feszültségeket Toni Collette és Gabriel Byrne nagyszerű színészi játéka teszi hitelessé.

A főszerephez ritkábban jutó Toni Collette-ről (akit sokan leginkább A hatodik érzékből ismernek) szerintem senki sem gondolta volna, hogy micsoda elképesztően jó színésznő, mindenesetre ebben a filmben annyira jól adta vissza az extrém helyzetbe kerülő, egyébként is komoly pszichológiai problémákkal küzdő anya figuráját, hogy alakításáért nálam bőven indulhatna az Oscar-ért.

A zsáner újraértelmezése

Nagyon nehéz manapság – különösen olyan alacsony költségvetésből, melyből ez a film készült – igazán sokkoló és hatásos horrorfilmet készíteni. Az Örökség talán egyedül a feszültség felépítése terén inog meg egy kicsit – a klasszikus hitchcocki hagyományok, illetve jump scare-ek helyett némileg újraértelmezte a horror műfaját: nagyobb hangsúlyt fektetve a néző sokkolására, illetve a szereplők sokkos állapotának bemutatására.

Ez hol sikerül, hol nem – tény, hogy Az Örökség inkább hátborzongató, finomabban ható pszichológiai thriller, és nem egy annyira hatásosan félelemkető horror, mint például a Démonok között 2. Ezért viszont bőségesen kárpótolnak a remekül felépített történet, a nagyszerű képi megoldások, illetve a Toni Collette kiváló színészi alakításának is köszönhetően, nagyszerűen kidolgozott Annie karaktere.

Ez is egy „hitgyülekezet”…

A sztoriban szerepet kap egy nagyrészt idős emberekből álló, rémséges szekta is, akik nem amiatt válnak félelmetessé, hogy vicsorognak, emberáldozatokat hajtanak végre, vagy élő testből kitépett dobogó szíveket esznek meg. (Ilyen eseményeket nem láthatunk, bár a levágott fej visszatérő motívum, szóval a horrorjelenetek sem hiányoznak.) Mosolygós, idős nénik és bácsik, tele nagy-nagy meggyőződéssel, hogy a hitük jobbá teszi a világot. Nap, mint nap találkozunk ilyen nénikkel és bácsikkal, ha kimegyünk az utcára. Köztünk élnek…

-BadSector-