FILMKRITIKA – Látta már Londont kerekeken gurulni? Nincs ki a négy kerekünk? Nem, nem erről van szó: a Ragadozó városokban tényleg láthatjuk a hatalmas nagyváros steampunk verzióját, amint egy hatalmas, guruló, önellátó erőd formájában mindent elnyel, ami az útjába kerül. Philip Reeve ifjúsági steampunk regényeinek adaptációja a mozikba került…
Egy steampunk és sci-fi elemekkel tűzdelt posztapokaliptikus fantasy történetbe csöppenünk bele ebben a filmben, amelyben a városok önálló, önellátó, mozgó, az erőforrásokért egymás ellen harcoló entitások, szövevényes társadalmakkal, érdekekkel, viszonyokkal és kalandokkal. A 2001-ben megjelent Philip Reeve regény hatalmas sikert aratott és a később folytatásokkal (Predator’s Gold, Infernal Devices, A Darkling Plain), illetve előzménytrilógiával (Fever Crumb, A Web of Air, Scrivener’s Moon) hétkötetesre bővített regényfolyam meghozta szerzője számára a széles körű ismertséget és elismerést.
Igazából csak az volt a csoda, hogy eddig ebből az univerzumból semmilyen adaptáció sem született, így nem csoda, hogy Peter Jackson úgy döntött, hogy Christian Rivers rendezésében, és Hugo Weaving, Hera Hilmar és Robert Sheehan főszereplésével producerként látványos kalandfilmet készít belőle. A kérdés már csak az volt, hogy vajon az amúgy is túlzsúfolt karácsonyközeli időszakban helyet talál-e magának ez az eddig a filmvásznon kiaknázatlan franchise, vagy megbukik, illetve megüti-e azt a mércét, amelyet a regények alapján várunk tőle…
Taposs a gázra, London!
Hogy ki mennyire vevő egy ilyen igencsak hajmeresztő ötletként is felfogható steampunk világra, az egyéni ízlés kérdése, nekem nagyon bejön ez az univerzum, különösen az állandó Marvel és DC szuperhősadaptációk tengerében szinte friss fuvallatként hatott. Bár ezt a filmet 2D-ben láthattuk a sajtóvetítésen (sajnos…) a látvány még így is egészen elképesztő.
A poszt-apokaliptikus steampunk világ, illetve a városok harca furcsa módon a Mad Maxre emlékeztett leginkább: a film rendkívül hatásos kezdeti képsoraiban mindjárt egy gyilkos hajszát láthatunk, amint egy kisebb keleteurópai guruló város menekül a ragadozó London elől. A film vizuális világa egész végig elsőrangú, akár a tényleg ütős akciójeleneteket, akár a kosztümöket nézzük.
Az akció egyébként egy pillanatig sem hagy fel, hőseinknek: Hester Shaw-nak (Hera Hilmar), Tom Natsworthy-nek (Robert Sheehan) mindvégig szinte esélytelenül kell szembe szállniuk Thaddeus Valentine-nal, akit Hugo Weaving a szokásos rutinjával, nagyszerűen alakít.
A filmnek egyébként erős „steampunk Star Wars” hangulata van és a történet is jó pár fordulatot és klisét csent el a George Lucas eredeti Star Wars trilógiájából, de vannak itt más franchise-ból is áthallások: ha már Smith ügynök szelleme is ott lebeg Hugo Weaving szerepeltetésével, akkor Jihae (Anna Fang) karaktere mintha maga lenne a távol-keleti Trinity a Matrixból.
Egy városnyi klisé
Hommage? Lopás? Mindig a történet minőségétől függ, hogy az említett más franchise-okból (még egyszer: van itt ugye egy kis Mad Max, Star Wars és Matrix is) a sok „áthallás” miatt mennyire érzünk zavart az Erőben”. Engem ezek kevésbé zavartak, az elég vaskos történetbeli klisék és nem túl eredeti főszereplő karakterek annál inkább. Hester Shaw figurája még érdekes, de leginkább a lány szép arcát örökre elcsúfító csúnya hegek és a Hera Hilmar tekintetében megjelenő fájdalom, amiért ez a szintén elég sablonos karakter igazán érdekes – az eléggé klisés párbeszédek ellenére is.
A többi hősnél viszont már jobban kiakadt a kliséméter: Tom „mindig is pilóta akartam lenni és majd az is leszek” Natsworthy egyfajta műanyag, sokkal idegesítőbb Luke Skywalker az első filmből és ezen nem sokat segít Robert Sheehan bárgyú alakítása sem. Katherine Valentine-t, Thaddeus lányát a rendkívül dekoratív, szőke Leila George alakítja, de szegény annyira egydimenziós és semmilyen, hogy inkább egy Barbie baba jutott róla eszembe. Bevis Pod (Ronan Raftery) pedig vergődik a „hős akarok lenni” és a „mégiscsak érdektelen történeti kellék maradok” között, végsősoron karaktere a történetben teljesen feleslegessé válik.
Hester Shaw mellett az egyedül igazán erős karakter „Sikoly”: egyfajta biotech, értelemmel rendelkező zombi, akit a felismerhetetlenné maszkírozott Stephen Lang alakít. Sikoly melléktörténete érdekes, sőt, üdítően izgalmas mellékszál lehetett volna, ha végül nem fullad bele az is a könnyfakasztó klisék tengerébe.
Ha steampunkra vágysz…
A látvány egészen elképesztő, és ez a steampunk univerzum igazi friss fuvallat a tömérdek DC és Marvel mozi után, de sajnos a vaskos klisék, gyenge pábeszédek, erőltetett deus ex machinák mégis lehúzzák a film egészét. Nem olvastam a regényt, szóval nem tudom, mennyire követik hűen az eredeti sztorit, de ha igen, akkor talán ez volt az az adaptáció, ahol megérte volna alaposan hozzányúlni…
-BadSector-
Ragadozó városok
Rendezés - 6.8
Színészek - 6.3
Történet - 4.8
Látvány/audio - 8.2
Hangulat - 8
6.8
KORREKT
A látvány egészen elképesztő, és ez a steampunk univerzum igazi friss fuvallat a tömérdek DC és Marvel mozi után, de sajnos a vaskos klisék, gyenge pábeszédek, erőltetett deus ex machinák mégis lehúzzák a film egészét. Nem olvastam a regényt, szóval nem tudom, mennyire követik hűen az eredeti sztorit, de ha igen, akkor talán ez volt az az adaptáció, ahol megérte volna alaposan hozzányúlni…