FILMKRITIKA – Furcsa módon egy új zsáner kezdetét jelentheti a Joker, amely bár műfaját tekintve képregényes eredetfilm, mégis, egészen másmilyen, mint amelyhez eddig volt szerencsénk ebben a kategóriában. Sokkal inkább olyan filmtörténeti klasszikusok jutnak az eszünkbe róla, mint az Aljas utcák, vagy a Száll a kakukk a fészkére. És mégis: a Joker tökéletesen illeszkedik a Batman-univerzumba. Vajon, hogy tudta ezt elérni Todd Phillips az általa rendezett filmmel, melynek forgatókönyvét is ő írta?

Persze, először is kellett hozzá Joaquin Phoenix Joker szerepében, aki jelenkorunk egyik legtehetségesebb színésze. Ő nem vállal soha „bóvli” szerepeket, mindegyik karaktere összetett, súlyos személyiség. Volt ő már elmebeteg római császár a Gladiátorban, vagy Johnny Cash, a zenész életrajzi filmjében. Most pedig csontsoványra fogyasztotta magát Joker szerepéért, tehát legalább annyira „rákészült”, mint Heath Ledger, a másik legendás Joker-színész, aki végül utólag belehalt a hatalmas erőfeszítésbe, amit a szerepe igényelt. (Reméljük, Joaquin Phoenixet nem éri hasonló tragédia, hiszen már az bátyját, River Phoenixet is elveszítette, amikor a karjában halt meg 1993-ban. De vajon elég-e az üdvösséghez és a film sikeréhez?

Phoenix = Joker

Gyorsan le kell szögezni, hogy a Joker erősen megosztja azért a kritikusokat, és nagy eséllyel nem lesz másként a nézőkkel sem. Bár a trailerben is láthattuk, hogy Bruce Wayne gyerekként szerepel a filmben, de aki itt a Denevérember árnyát keresi, az csalatkozni fog. Ez a film csak és kizárólag Joker karakterére fókuszál, egy egészen egyedi eredettörténeten keresztül, melynek egyben semmi köze a képregényekben, vagy filmvásznon megismert korábbi Jokerekhez – és Phoenix mégis tökéletesen átadja az örökké vigyorgó és nevető „bohóc” figuráját.

Sőt, igazság szerint Joaquin Phoenix ennél sokkal-sokkal többet tesz. Olyan mélységekre megy le Arthur Fleck lelkivilágának poklába, az őrületének, magányának, szeretetre, szere vágyakozásának, gyilkolási ösztöneinek legsötétebb bugyraiba, hogy az empatikus néző szinte beleszédül. Nem, nem válik tőle Fleck szimpatikussá, de mélységesen átérezzük fájdalmát, tehetetlenségét, miközben verik, megalázottságát, amikor egy nő leteremti, hogy ne „majomkodjon” a buszon a fiának. Állandó kudarcai egyszerre szánalomra méltók, fájdalmasok és szinte félelmetes, ahogy ezeket a mély érzelmeket Phoenix át tudja adni elképesztő színészi játékának és a zseniális forgatókönyvnek és briliáns dialógusoknak hála. És akkor még nem is említettük a híres Joker idegbeteg nevetést, amelyet Phoenix a saját stílusában, saját interpretációjában hallat – egyszerűen hátborzongató ez is. Ha ezért nem fogja megkapni az Oscar-díjat, akkor semmiért.

Phoenix persze mindenkit lejátszik a vászonról, de az ő alakítása mellett a többiek is brillíroznak. Különösen a másik színészóriásról, Robert De Niróról mondható ez el, aki szintén kiváló Murray Franklin, talk show-sztár szerepében: a szokásos rutinján kívül ismét valami egyedit, különlegest adott a szerepéhez a színészlegenda.

Nyolcvanas évek, ahogy még sosem láttad

A Joker története egy nagyon konkrét korszakban, a nyolcvanas évek elején játszódik, de igazából a mostani korunk nyomasztó hangulatát adja vissza a vissza a film. Todd Phillips azért is választotta ezt az időszakot, hogy a jelenlegi DCU filmektől teljesen elhatárolódjon. A korszak, a nyolcvanak évek eszközei, ruhái, járművei egészen sajátos atmoszférát teremtenek a képregényekből és a korábbi filmekből jól ismert Gotham városában. A Batman-univerzum gótikus, barokkos, sötét hangulata keveredik a Scorsese-filmeket (Aljas utcák, Taxisofőr) képi világát idéző színesebb, nagyobb tömeget bemutató utcái, vagy lepukkant épületbelsőket, lakásokat ábrázoló jelenetekkel. Bruce Wayne elegáns partijait, arisztokratikus kastélyát itt leginkább Arthur Fleck és anyjának nyomorúságos lakása váltja fel és bár egy (a trailerekben is látható) jelenetben láthatjuk a Wayne majort, de csak kívülről, lévén a szegény Fleck számára eleve le vannak zárva a gazdagok rezidenciái.

Ehhez kapcsolódóan a filmnek van egy saját „üzenete” is (konkrét politikai állásfoglalás nélkül), amelyben a szegény népréteg elég konkrét lázadása sokkal nagyobb hangsúlyt kap, mint bármelyik DC filmben. A társadalmi elit itt megveti a szegény népréteget, amely részéről a gyűlölet és az általa kiváltott reakciók sem maradnak el. Míg a DC filmekben eddig csupán a szuperhősöknek a bűnözők és idegen lények elleni harc domborodott ki, addig itt ez a sokkal realisztikusabb történeti elem kap hangsúlyt és így a filmet lényegesebben közelibbnek érezzük, mint korábban bármelyik DC alkotást – beleértve Nolan Batman filmjeit is.

Egy elmebeteg egy őrült világban

A Joker minden egyes képkockájára ez az előbb említett realizmus és árnyalt ábrázolások a jellemzők. Arthur Flecket, illetve a tetteit nem akarja a film „szerecsen-mosdatni”, nem is egy Öngyilkos Osztag-féle 180 fokos nézőpontváltásról van szó, hanem arról, hogy Jokerré válása sokkal érthetőbb, emberibb és logikusabb ebben a hozzá hasonlóan kegyetlen és bekattant világban.

-BadSector-

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!