Feltűnően dolgozik valamin a 2018-as God of War fejlesztőcsapata

A Sony Interactive Entertainment Santa Monica, mely csapatnak a God of War legutóbbi részét is köszönhetjük, valamit már fejleszt a háttérben – efelől nincs kétségünk.

A God of War 2018. április 20-án jelent meg PlayStation 4-exkluzívként, amely mind a mai napig igencsak minőségi akció-kalandnak nevezhető. Kratos és Atreus kalandja egész biztosan folytatódni fog, erre utal ugyanis a játék valamelyest titkos befejezésében lévő cliffhanger. Csakhogy az már majdnem két éve volt (azóta az apa-fia páros szerzett pár év játéka díjat és néhány egyéb elismerést is…), és így a Sony Interactive Entertainment Santa Monicának megvan az ideje és kapacitása arra, hogy valami újnak nekiállhasson.

Ez már megtörtént a kulisszák mögött, ugyanis a Twitteren motion capture (mocap) öltözékben láthatjuk Kim Newmant. Az ő kiléte pedig azért jelentős, mert ő a narratívával kapcsolatos animátorok egyike épp a SIE Santa Monicánál…), és nem véletlenül viselhet olyan gúnyát, amivel a mozgáskultúráját digitalizálni lehet. Itt már valami készül, és gyanús az időzítés is: január 10-ei a tweet, ami azt jelentheti, hogy egy-másfél hónapja lehet a fejlesztőknek, hogy összehozzanak egy trailert a következő játékukhoz, és ebben a videóban felhasználhatják Newman munkáját is.

Az az egy-másfél hónap pedig a februárban erősen pletykált PlayStation 5-ös rendezvényig hátra levő időtartamig eltarthatna. És ott bemutathatja a Sony, hogy a santa monica-i csapat pontosan min is dolgozhat. Tegnap szó esett egy újabb rengeteg új PlayStation 5-ös pletykáról, és ott szóba került, hogy a SIE Santa Monica következő játéka Legendz névre hallgathat, azaz a stúdió a God of War azonnali folytatása helyett egy új IP-vel kezdheti a következő konzolgenerációt. (És erősen feltételes módban kell fogalmaznunk, mivel semmi sem hivatalos ebből – merő spekuláció az egész ebben a pillanatban. Az is lehet, hogy mégis a God of War 2-t csinálják.)

A Sony a kiadóknak, forgalmazóknak szánt zárt ajtós rendezvényét, a Destination PlayStationt pedig eközben lepattinthatta egy „nagyobb forgalmazónak”, állítja a Twitteren Mike Futter, egy újságíró. És az februárban kerül általában megrendezésre… gyanús az időzítés.

Forrás: PSU, PSU

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu