FILMKRITIKA – Igazi családi mozinak ígérkezik a Sonic, a sündisznó, a Sega halhatatlan mascotja főszereplésével készült film. A felnőttek felidézhetik gyerekkoruk Sega MegaDrive élményeit, viszontláthatják a gumiarcú Jim Carrey-t Robotnik szerepében, míg a fiatalabbak is egy látványos trükkökkel és technikai megvalósítással teli mesefilmet kapnak, egyszerű, sokszor együgyű történettel.

A nyolcvanas, kilencvenes évek korai játékkonzoljaira tömérdek mascotot teremtettek és ezek egyike volt 1991-ben Sonic, a kék sündisznó, aki irányításunk hatására úgy futott, mint a kilőtt nyíl, miközben kis, aranyszínű gyűrűket tudtunk vele felszedni. Egyéb kombókat is tudott, de a lényeg a hihetetlen sebessége volt, amely szájtátásra késztette az akkori gamereket. Azóta a Sega már rég nem gyárt konzolokat (a ’98-ban piacra dobott Dreamcast volt az utolsó mohikán, utána a Sega már csak szoftverfejlesztéssel és kiadással foglalkozott), Sonic viszont szerencsére nem tűnt el és ha népszerűsége nem is maradt annyira topon, mint Máriónak, a Nintendo mascotjának, azért még mindig készülnek újabb és újabb játékrészek, mint például a 2017-es Sonic Mania. A filmes adaptáció azonban eddig váratott magára – majdnem 30 évet kellett várnunk, mire a kék sünit a filmvásznon is viszontláthattuk. Vajon jól jártunk vele?

Száguldás, gyűrű, szerelem?

Akik általában amiatt ostorozzák a videojátékos adaptációkat, hogy nem hűek az eredeti műhöz (persze a legtöbbször jogosan) szerintem most elég nehezen érvelhetnének, mert azért nagyon itt – történeti szinten – nincs mihez hűnek lenni… Van egy kék sündisznónk, akivel teperni kell, aranyszínű gyűrűket felvenni, illetve időnként mennydörgéshez hasonló extraképességeket hajthatunk vele végre. (Haha, azt hitted, nem passzol az alcímemben a szóvicc a tartalomhoz, csak üres poénkodás? Tévedtél, barátom!) Mellette vannak még másféle cuki karakterek (ők most ebben a filmben nem szerepeltek) illetve a gonosz Dr. Robotnik, aki el akarja kapni Sonic-ot, de persze ő nem hagyja magát. Nagyjából ennyi. Nem nagyon van ezen mit megmásítani, nem igaz? Nos, nézzük akkor milyen történetet kínál nekünk a film forgatókönyve, ha már nagyjából szabad kezet kapott annak írója…

A film elején valamilyen elképesztően összecsapott, még felvezetésnek is rövid jelenetben megtudjuk, hogy a még gyerek Sonic-nak (magyarhangja: Szabó Máté) miért kell menekülnie bagoly öhm… – anyja? nagyanyja? nagynénje? nevelője? – otthonából, egy másik bolygóról, mert furcsa idegen lények meg akarják ölni (?) őket. Nem is kap mást, csak egy zsák aranygyűrűt, amellyel egy másik dimenzióba teleportál, de nézőnek is meg kell ennyivel elégednie, mert semmit sem tudunk meg arról, hogy Sonic amúgy honnan származik, ki volt a bagoly külsejű… felnőtt, aki vigyázott rá, meg a gonosz lények, akik vadásztak rá. Erről a film végéig sem derül ki semmi.

Sonic új otthona a Föld, azon belül is egy amerikai, vidéki kisváros, ahol az emberek mellett úgy él, hogy nem is találkozik velük, pusztán a távolból figyeli őket, különösen Tom Wachowski (James Marsden) helyi rendőrt, aki feleségével, Maddie-val (Tika Sumpter) amint nyugodtan éldegélnek, filmet néznek, illetve Tom időnként a fánkjaival beszéli meg élete problémáit.

Visszatért a gumiarcú?

Aztán Sonic-nak egy energiakisülése révén az ország nagy részében megszűnik az áramszolgáltatás, emiatt pedig a kormány Dr. Robotnikot (Jim Carrey) kéri fel, hogy szuperkütyüi révén találja meg a „támadás” forrását. Innentől kezdve a sztori – egyébként is elég hézagos – logikája szinten megszűnik létezni, miután a figyelmesebb (és a Sonic franchise-t nem ismerő) nézőben olyan kérdések merülhetnek fel, mint hogy: „kicsoda Robotnik?”, „honnét tudja kapásból, hogy Sonic-ról van szó?”, de a gyerekeket ez valószínűleg úgy sem nagyon érdekli, lényeg, hogy az 58 éves Jim Carrey tényleg jópofa, még ha azért kicsit meg is kopott az a nagy komikusi tehetség, de szerencsére nem vészesen.

„Tudják, kölyköknek”

A Sonic egy egyszerű, de tényleg aranyos mese, Sonic egyszerre szerethető és jól kidolgozott, a filmes trükkök is a helyükön vannak. Túlzottan tehetséges színészi alakítást, vagy kacagtató gegeket azért ne várjunk, bár Jim Carrey hozza a maga szintjét és meglepő módon James Marsden is egész tehetséges komikus.

Alapvetően azért ez egy mókás mesefilm, gyerekeknek, faék egyszerűségű és kicsit összecsapott történettel, cuki főszereplővel, mókás párbeszédekkel és akciójelenetekkel, sokat felnőtteknek nem szabad tőle várni. Egyszer nézős kategória, csemetével, popcornnal és kólával nem szabad spórolni.

-BadSector

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!