Josef Fares véleménye az Xbox Series konzolok elnevezéséről

Ezúttal sem csalódtunk Josef Faresban – mondjuk azok után, hogy a The Game Awardson korábban azt mondta, hogy b____a meg az Oscar-díjátadósdi, már valahol számíthattunk a vissza nem fogott nyilatkozatokra.

Fares (aki korábban a Hazelight nevű stúdiójával a kötelező co-op A Way Outot hozta össze, és most szintén hasonló stílusú játékot készít, aminek a neve It Takes Two lesz) az IGN-nek adott egy interjút, és hozta a formát, nem is kicsit. Beismerte, hogy a konzolok nem nagyon keltik fel a figyelmét, mert ő inkább a játékokra koncentrál. Hozzátette, hogy talán jobban is átnézhették volna az It Takes Two esetében, hogy az új konzolok mire képesek.

Fares örül annak, hogy a PlayStation 5 és a két Xbox Series jóval erősebbek az elődjeikhez képest, mert sok munkálatra van szükség, ha egy nem kellően erős konzolra kell fejleszteni, de mivel ez (legalábbis jelenleg) nem probléma, most lehet velük is foglalkozni. De gyorsan hozzátette, hogy a játék fejlesztésének kései szakaszában bukkantak fel a fejlesztőkészletek, viszont ennek ellenére is szebben fest majd az It Takes Two a PlayStation 5-ön és az Xbox Series X-en. Csak nem volt idejük arra, hogy különlegessé tegyék a next-gen verziókat, akárhogy is hívják az Xbox Series konzolokat.

És itt ment át a rá jellemző stílusra Fares, és ezt szó szerint kell idézünk, mert tényleg ezt mondta: „ez egy kib____ottul zavarba ejtő elnevezés. Mi a f___ folyik a Microsoftnál? Elgurult a gyógyszerük. Mi a f___ történik? Series S, X, Mex, Next. Ki tudja ezt? Ugyan már, ez őrület. Nevezzék Microsoft Boxnak, és ennyi. Nem tudom, ez k___ára összevisszaság. Hidd el, szerintem még ők maguk is zavarodottak az irodáikban. Mi ez az X, S… nem tudom, mi a franc ez.”

Az It Takes Two amúgy március 26-án jön PlayStation 5-re, Xbox Seriesre (vagy Fares szavaival élve Microsoft Boxra…?), PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra, remélhetőleg kevesebb káromkodással, mint amit Fares megejtett.

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu