„Nem lenne az erősebb Nintendo Switch kapacitása kihasználva”

Ezt az Engine Software társalapítója állítja a már hosszú ideje pletykált, de hivatalosan (még?) be nem jelentett, erősebb Nintendo Switch-ről.

Ruud van de Moosdijk, az Engine Software társalapítója és alelnöke a Nintendo Everythingnek azt nyilatkozta, hogy sok ember számára ellenkező véleményük lehet, mert a csapat nem nagyon van oda ezért az állítólagos Nintendo Switch Pro konzolért.

Kiemelte, hogy bár jó lenne, ha gyorsabb GPU-ra és CPU-ra dolgozhatnának az alapkiadáshoz képest, ennek ellenére biztosítania kellene a fejlesztőknek, hogy az erősebb modell mellett ugyanúgy a „régi” Switch-en (és a Switch Lite-on) is megfelelően fusson a játék. (Ezzel amúgy a Microsoft plusz munkát adott nekik, amikor az Xbox Series X és az Xbox Series S eltérő teljesítménnyel lépett a piacra novemberben…)

A kompatibilitási okokból kifolyólag a játékuk teljesítménye a legalacsonyabb specifikáción van megmérve, és ezt szoktuk a legkisebb közös nevezőnek hívni – a multiplatform játékok esetében a fejlesztőknek az a céljuk, hogy a leggyengébb platformra megfelelő alkotással álljanak elő (de mondjuk a CD Projekt RED-nek ez nem jött össze: a Cyberpunk 2077 pont az alap PlayStation 4/Xbox One pároson futott igazán kifogásolható módon), állítja van de Moosdijk. Hozzátette, hogy a korábbi „erősebb rendszerek” az extra teljesítménnyel nem mindig használták ki a plusz teljesítményt a motorháztető alatt.

Január elején már írtunk erről az állítólagos erősebb Nintendo Switch-ről: „a nagy N egy új Switch modellen dolgozik már másfél-két éve, és ez egy fejlettebb kijelzővel rendelkezik majd. […] 4K felbontásra lesz képes a firmware-ben található jelekből kiindulva […] Az új hardver kódneve Aula, és egy Mariko SoC-t (egylapkás rendszert – System-on-a-Chip) használ. A forráskódban több referencia van, és tisztán megnevezi a handheld módot, úgyhogy nem csak dokkoltan használható ez az elméletileg már létező új modell.”

Majd meglátjuk: de mivel a Nintendo így is tarol rendesen, talán nem látják ők sem célszerűnek, hogy mihamarabb a piacra dobjanak egy erősebb modellt – elvégre az alapáron sem csökkentettek 2017 óta.

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu