MOZI – A Mad Max filmek eredeti rendezője, George Miller ismét visszatér az országúti harcos új kalandjaival, amely továbbra is a jól ismert poszt-apokaliptikus világban játszódik. Bár az nem világos, hogy a Mad Max: A harag útja vajon a Mad Max sorozat negyedik részének tekinthető-e, vagy a második rész egyfajta remake-jének, vagy esetleg teljes újragondolás, egy dologban viszont biztosan lehetünk: ez az utolsó rész hatalmas mestermunka, egyértelműen a sorozat megkoronázása és az év akciófilmje.

Állati ösztön. Túlélés. Őrület. Hidegszívű kegyetlenség. Ezek a kulcsszavak jellemzik George Miller legújabb Mad Max filmjét. Az országúti harcos eredeti filmjeinek rendezője visszatért és annak ellenére, hogy a jövőnk víziója egy csöppet sem változott, a modern technológia által kínált vizuális világnak köszönhetően még sokkolóbb és brutálisabb, mint valaha.

Letisztult, egyszerű, kegyetlen történet

Mad Max története – mint mindig – szándékosan leegyszerűsített. Max most is magányos országúti harcos, egy ex-zsaru, akit kísért a lányának és feleségének halála. A „kísért” szót szinte szó szerint is érthetjük, ugyanis állandóan lányának és feleségének démoni víziói gyötrik. Egy kicsit a japán horrorfilmekre emlékeztetnek ezek a „jelenések” – talán a film ezen aspektusa egy picit már el van túlozva és nem is egészen ide való.

„Miközben úgy harcolnak, mint az állatok a náluknál is jobban elállatiasodott vademberek ellen – akaratuk ellenére – saját emberiességükre döbbennek rá.”

Ezt leszámítva a történet egyszerűsége a film előnyére válik. Szerencsére nem kell visszaemlékezős jeleneteket látnunk Max elhunyt felesége és lánya szerepeltetésével, sem hosszú monológokat hallgatnunk Immortan Joe, a film főgonosza szájából. (Akit a film egyébként az a Hugh Keays-Byrne alakít, aki Toecutter, az első film bandájának elmebeteg vezére volt.)

Ebben a világban teljes diktatúra dúl, melyet Immortan Joe és szadista, fehérbőrű, tetovált katonái és rabszolgái tartanak fent. Joe hatalmát a víz birtoklásán keresztül tudja érvényesíteni, amely ebben a poszt-apokaliptikus világban az egyetlen igazi érték. (Tehát átvette a benzin szerepét az előző Mad Max filmekből.) Ezen az egy támponton kívül semmi sincs elmagyarázva, de erre nincs is semmi szükség: tökéletesen ismerjük Mad Max világát.

Adj vért, vagy megdöglesz

Bár az első három Mad Max mozi szintén topon volt a vizualitás szempontjából, a csúcspontot ez a legutolsó rész érte el. Miközben manapság tobzódunk a rajzfilmszerű CGI effektusokban és villámgyors vágásokban, igazi felfrissülés, hogy a Harag útja úgy képes lehengerlő akciójeleneteket mutatni, hogy folyamatos, megszakítás nélkül látványban van részünk, döbbenetes távoli és közeli kameranézetekkel, svenkekkel.

Egy torokszorító üldözéses jelenet után Maxet elfogják az eltorzult külsejű, halálfejet viselő Immortan Joe emberei és a Citadellába kerül, amely egy külön erődítmény és városrész a kanyonok között. Itt rémálomszerű, agymosott tömegek lesik Joe parancsait, és gyönyörű, szupermodell szépségű nők elégítik ki egyszerre vágyait és szülnek neki utódokat is.

Maxnek ezen a helyen nincs más szerepe, minthogy „vérzsákként” működjön: univerzális donorként lógatják, miközben vérével több száz fiatal háborús fiút táplál, akik Immortan Joe-t szinte istenként imádják, abban reménykedve, hogy harc közben feláldozhatják magukat érte, ezáltal a Valhalla kapujába kerülve, ahol aztán Immortan Joe szeme láttára születnek újjá. Egyszóval: elmebetegek mind.

Mad Max és Mad Maxine (Furiosa)

Most már túl sok mindent nem szeretnénk elárulni a történetből, elég annyi, hogy Max és Furiosa (Charlize Theron) Immortan Joe egyik női „imperatorja” (kvázi tábornoknak felel meg) szövetkeznek és megszöknek Joe-tól a gyönyörű nőkből álló háremével egyetemben. Innentől kezdődik, az őrült, szűnni nem akaró száguldás, hiszen a Mad Max most is 100%-osan igazi, vérbeli road movie.

A filmben mindegyik színész és színésznő ott van a topon, de azért egyértelműen Tom Hardy a legjobb. Hardy láthatóan nagyon keményen dolgozott, hogy Mel Gibson alakítását úgy tudja túlszárnyalni, hogy egyszerűen lemásolná, és ez tökéletesen sikerült is. Ő az igazi, par excellence országúti harcos: csak akkor beszél, ha már nagyon muszáj, és a végletekig brutális és hatékony, ha az életét fenyegetik. Ez a világ a túlélésről szól és Max egyetlen célja, hogy túléljen mindent és hagyják békén a démonaival.

A másik oldalon ott van a karrierje legjobb alakítását nyúltó Charlize Theron, aki nemcsak kiváló Furiosaként, de az egész Mad Max sztorinak egészen más perspektívát is nyújt. Sokak szerint Furiosa és a film történetét érintő más aspektusok miatt is (melyeket nem akarok elárulni) ez a Mad Max feministává vált, de ez szerintem bullshit.

Ebben a kegyetlen poszt-apokaliptikus világban minden tökéletesen passzol és ebbe Furiosa szerepe is beletartozik. Furiosa öntudatos és gyakran önfejű is, ugyanakkor rendkívül hatékony harcos és annak ellenére, hogy műkeze van, mégis valahogy vonzó nő tud maradni.

Igaz, tökéletesen megfelel Maxnek szinte mindenben, de mégis emberi, sőt, igazán feminin karakter, ettől függetlenül nem nevezném a Harag útját feminista filmnek. Max tökéletes partnere minden tekintetben és saját jellemfejlődésük mellett a „kapcsolatukat” is kiválóan alakítja, íveli a történet. Egyértelmű, hogy Max és Furiosa az utóbbi idők legjobb akció párosa.

A legszebb talán a filmben mégis az, hogy állandó, őrületes tempót diktáló országúti összecsapások közepette a Harag útjában meglepően sok a mélység és karakterfejlődés. A filmben alig találunk dialógust, ennek ellenére Max, Furiosa, Nux (a „csapathoz” később csatlakozó fiatal Immortan Joe-féle harcos) és a lányok szavak nélkül, tekintetekből is megértik egymást. Miközben úgy harcolnak, mint az állatok a náluknál is jobban elállatiasodott vademberek ellen – akaratuk ellenére – saját emberiességükre döbbennek rá.

-BadSector-