TESZT – Itt egy játék, ami jó. Főleg azoknak jó, akik szeretik az RPG-ket, meg a nyomozósdit. Akinek a Planescape: Torment bejött, ez is tetszeni fog. És aki eddig kihagyta az egészet, most már talán érdemes lenne megfontolnia a pótlást, ugyanis most már konzolon is elérhető a Disco Elysium „végső vágata”.

Tipikus: másnapos magunkhoz térés egy hotelszobában, megfejelve egy amnéziával. Így természetesen teljesen rajtunk múlik a mély RPG során – beleértve a Planescape párbeszédrendszeréhez hasonló komplexitással rendelkező dialógusokat -, hogy mit formálunk hősünkből, és bizony itt is az történik, hogy amit mondunk és amit teszünk, az hatással lesz a cselekményre. Arra a cselekményre, ami kicsit bővült az eredeti, 2019-es megjelenés óta.

Disco

A párbeszéden túl a karakterünk képességei is számítanak, ugyanis belőle nem kevesebb mint huszonnégy van, és eléggé széles skálát lefednek (logikától a fennhatóságig – fizikai, mentális található egyaránt), és mivel az intró bekezdésben a nyomozás kifejezés nem volt véletlen, bizony vannak olyan képességek, amik itt-ott kifejezetten kapóra jöhetnek (például a nagyobb logikával könnyen átlátható a bűneset), de hátrányként kimaradhatnak olyan tényezők, amiket amúgy jobb érzékeléssel (újabb skill) láthatunk. És akkor még nem volt szó arról sem, ahogy a karakterünk alkotásakor a skillek az alap statjaink révén épül fel (értelem, testalkat, mozgás, és psziché), és mivel RPG-ről van szó, a szintlépések sem maradnak el, amivel lehet a skilleket tuningolni. Aztán ezeken túl a gondolatok is megemlítendőek; ezek (eleinte maximum három) a másokkal való beszélgetések során juthatnak a fejünkbe, és idővel buffolhatják a statjainkat, és a lelki állapotunk is módosulhat rajtuk keresztül. Ennek a bekezdésnek lényegében az a célja, hogy kihangsúlyozza: elképesztően eltérő élményben lehet részünk két végigjátszás között.

És ezt alátámasztja a Revachol városában játszódó történet is, amit szerintem egészen korrekt módon megírták, még úgy is, hogy sokszor a város Martinaise körzetében fogunk tartózkodni. A karakterek nem fogják vissza magukat. Számomra szórakoztató volt a már-már anarchikusan mocskos megnyilvánulások tömkelege, s ennek révén a hangulat nagyon is kiemelkedő. És bárhová megyünk (mert erősen szabadságra törekedtek a fejlesztők), megmarad ez a sötét, elvont stílus, ami legtöbbször csak írásban fog kitárulni előttünk, mivel nincsen teljes szinkron a Disco Elysiumban, aminek talán ez a legnagyobb hibája, ugyanis lényegében az ősi, reptilián agyunkat, továbbá Kitsuragit, a partnerünket halljuk megszólalni – ám ezeket sikerült eltalálni. A többi nem olyan jó.

Elysium

És úgy oldjuk meg az ügyet, ahogy tudjuk, vagy inkább ahogy akarjuk. Pontosan emiatt lehet rávágni a játékra, hogy az újrajátszhatóság miatt felhúzta az értékelést, mert pont ez a cím az, amiről lehet beszélni és tapasztalatokat megosztani, hiszen nekem lehet, hogy X élményem volt, de másnak meg inkább Y, vagy esetleg Z tapasztalata volt X helyett. És mindez ott bontakozik ki, hogy a képességeink nem fognak erős mértékben megállítani, hanem azok révén máshogy is megközelíthetjük a feladatokat, szóval itt is több variáció van, nem kevés. Csak túl kell tenni magunkat a vizualitáson, ugyanis véleményem szerint pont ebben az aspektusban gyenge egy picit a Disco Elysium, úgyhogy a grafikahuszárok valószínűleg két screenshot után lehordják, holott lehet, hogy pont bakot lőnek, hiszen nem túlzás: ez a játék az év egyik legdurvább meglepetése PC-n. Csak PC-n, mivel a Steam és GOG párosán túl másutt még nem találjuk meg az igencsak furcsa nevű csapat, a ZA/UM játékát.

Szóval a grafika lehet talán a játék másik gyenge pontja, de itt ki kell még emelnem azt, hogy a fejlesztők a CRPG-k stílusát tökéletesen átemelték, és név szerint az Infinity Engine-t hozták fel. BioWare? BioWare. De nem a mai, már-már, és bocsánat, de ez az igazság, elfajult BioWare, hanem az, ami akkoriban a kőkemény Baldur’s Gate-et és az Icewind Dale-t összerakta. Aztán aki esetleg az asztali RPG-ket szereti (és szerintem az ezekből készülő játékadaptációk mintha ismét erősen fellendülőben lennének, lásd Werewolf és Vampire – The Masquerade…), szintén otthon fogja érezni magát. Még úgy is, hogy itt nincs harc.

Mivel bővült a The Final Cut kiadás?

Egy politikai iránytűnk van, ami új utakon vezethet el a célunkhoz. Van egy új helyszín, ami még inkább kihangsúlyozza, hogy mekkora mértékben hagyjuk ott a kézjegyünket. A politikai töltet lehet, hogy megosztó lesz egyeseknek. Én ezt az értékeléshez egyszerűen nem adom hozzá, mert attól tartok, hogy valakinek ez nem tetszik. Nem baj, így mindenkinél vagy senkinél! Emellett még meg kell említenem, hogy most már teljes körű szinkronnal rendelkezik a ZA/UM játéka. Ha kontrollerrel toljuk, egyszerűbb lesz kezelni, aki pedig mondjuk PlayStation 5-ön játszik, lazán számíthat 4K-ra és 60 FPS-re. Előbbinél azért kell az ehhez kellően izmos kijelző. Akinek pedig már megvolt az eredeti, ingyen frissíthet a The Final Cut kiadásra. Úgyhogy a PC-seknek nem kell félni: itt nincs az, hogy plusz pénzt kell kidobni! Korrekt.

Number 9, Number 9, Number 9, Number 9…

A Disco Elysiumra dobok egy kilencest (a The Final Cut ezt meg is tartotta!), mert ez a játék tesz a divatra, tesz a jelenre, és inkább úgy mutat fel egy korrekt CRPG alkotást, ahogy az manapság illik. Ha egy kicsivel jobb látványa, illetve bővebb audiója lett volna, akkor ez őszintén 9,5 lenne. Szóval egy korrekt történet, remek játékélmény, tökéletes hangulat – bátran tudom ajánlani, és a gépigény is eléggé korrekt, úgyhogy egy mikrohullámú sütőn is elfutna. Szerencsére a bővített kiadás semmit sem csorbított az élményen.

-V-

Kiadó: ZA/UM

Fejlesztő: ZA/UM

Stílus: CRPG

Megjelenés: 2021. március 30.