TESZT – A Chivalry II-vel eltöltött 15 óra után sikerült lángoló csirkék, üllők, lándzsák, más játékosok fejei, sziklák, botok, ballistacsapdák, pajzsok, törött létradarabok és vasvillák dobálásával öldökölnöm. Aztán lerúgtam az ellenséget a sziklákról, 300-as stílusban; felültem egy katapultra, és az ellenséges vonalak mögé lőttek, hogy megöljem az íjászokat; megnyertem egy párbajt, miután elvesztettem egy karomat ugyanattól az ellenségtől. A Chivalry II középkori harci közösségi játéka egyszerre megkapóan ostoba, őrülten kaotikus és rendkívül szórakoztató.

De a Monty Python abszurditás mögött egy meglepően összetett első személyű kaszabolós játék lapul. A közelharcban játszók három alapvető támadástípus – vízszintes vágások, fej feletti csapások és szúrások – között válogathatnak, és a megfelelő gombot lenyomva tartva bármelyiket nehéz támadássá alakíthatod, ami praktikus, ha meg akarod zavarni az ellenfeled időzítését, és extra sebzést akarsz okozni.

Kombózhatsz, ha a három támadástípus bármelyikét egymás után összekapcsolod, de megszakíthatod a kombót az ‘R’ billentyű lenyomásával is, hogy egy gyors ütést dobj. Rúgással remekül meg tudod törni az ellenfél blokkját, vagy hátralökni őket, néha tüskecsapdákba vagy lefelé tartó kutakba. Egy másik gomb egy speciális támadást szabadít fel, ami majdnem halálos és elkábítja a blokkoló ellenfelet.

Lenyűgöző, nem? De van még más is! Ha az alapokat már elsajátítottad, extra mozdulatokat alkalmazhatsz, ami azt jelenti, hogy gyorsan az ütésed irányába fordulsz, így hamarabb érsz célba. Aztán ott vannak a cselek, mint például a csapás visszatartása, mielőtt szúrásra váltanál, hogy az ellenséget ne jöjjön rá, hogy akarsz suhintani. A rohanás lehetővé teszi, hogy gyorsan kitérj vagy hátrálj egy érkező támadás elől, de a támadás irányát jól be kell állítani, hogy működjék – el sem tudom mondani, hányszor rohantam véletlenül egy vágás felé, és szó szerin elvesztettem a fejemet emiatt.

Blokkolnám!

Végül ott van a blokkolás. A Mordhau-val ellentétben a Chivalry II-ben a blokkolással bármilyen fegyverrel kivédheted a bejövő sebzést, bár ez gyorsan lemeríti az állóképességedet. A blokkolás biztonságban tart, és ezután riposztolhatsz, ha a bejövő ütést célba veszed, és azonnal támadással folytatod. Tökéletes hárítást is végezhetsz, ha előre látod az ellenfeled támadását, és tükrözöd azt – ez utóbbi az egyetlen módja annak, hogy garantált találatot érj el, hacsak nem merül le az ellenfeled állóképessége.

Vágod? Ha a fentieket is figyelembe vesszük, a Chivalry II-ben rengeteg különböző módon lehet megnyerni egy harcot. Kardos játékokhoz képest nem olyan precíz és gördülékeny, mint a Mordhau. Az alapok azonban jól alkalmazhatóak és könnyen elsajátíthatóak, és még egy mester is hibázhat, így sosem érzed úgy, hogy elveszítettél volna egy harcot, még mielőtt az elkezdődött volna. Az is segít, hogy a 64 játékos által vívott ostromcsaták káoszában bőven van hely a sunyulásra és a gankingre, ha nem akarsz becsületes párbajt vívni.

Egy egyszerű osztályrendszer választja el az alapvető játékos-szerepeket, és némi fejlődéssel segíti a játékost az első 15 órában. Négy osztály van – lovag, gyalogos, előőrs és íjász -, és mindegyikben találsz három alosztályt és egy sor feloldható fegyvert, amelyek illeszkednek a tervezett játékstílushoz.

Enyém a vár, tiéd a lekvár!

A pályaszerkezet a Chivalry II másik erőssége. Három team deathmatch pálya és öt team-objektív pálya van, amelyek grandiózus, több szakaszból álló csaták, amelyekben egy sor célpontot kell megtámadnod vagy megvédened. Ez utóbbiak jelentik a fő attrakciót, olyan látványt nyújtanak, mint amilyet egy hollywoodi blockbustertől várnál, amikor a csapatod minden egyes centimétert ledarál, ostromfegyvereket nyom a városfalakhoz, harcol a kapuk kinyitásáért, kifosztja a várost odabent, megtámadja a várat, és végül megöli a királyt.

Az öt pálya mindegyikének megvan a maga kis narratívája, és amikor betöltöd a meccset, egy lelkesítő csata előtti beszédet kapsz, amely ismerteti a sereged célját, mielőtt a két csapatot egymás ellen indítanád egy kiélezett csatában. A célok változatossága minden egyes szakaszon biztosítja, hogy minden összecsapás kielégítően alakuljon, és még azokban a meccsekben is, ahol úgy éreztük, hogy le vagyunk győzve, mindig volt olyan szakasz, amikor majdnem a mi javunkra fordítottuk a dolgokat – és néhány olyan is, amikor valóban sikerült.

Többféle játékmód

Az abszolút kedvenc célpontom az öt pálya közül az Escape from Falmire végén található. Miután harcoltál a katonák kiszabadításáért egy fogolytáborból, elfoglaltál egy hidat és megrohamoztál egy erődöt, sikerül kiszabadítanod a sereged bajnokát. Ekkor egy véletlenszerű játékos a csapatodból az említett bajnokként fog megjelenni, és a végső célod az, hogy biztonságosan kikísérd őket az erődből.

A tudat, hogy az egész meccs eredménye azon múlik, hogy a csapatod képes-e megvédeni egy személyt, olyan adrenalinlöketet ad, amely tiszta káoszt teremt a csatatéren. A csapattársak egymásra zúdulnak, hogy életben tartsák bajnokukat, míg az elkeseredett ellenségek világrekordokat döntögetve lóbálják a fegyvereiket, abban a reményben, hogy a vereség torkából ragadják ki a győzelmet.

A kisebb team deathmatch pályák sokkal kevésbé érdekesek, ami illik az egyszerűsített célhoz, bár a The Fighting Pit kivételt képez. Ennek a gladiátor arénának a középpontjában egy tüskékkel szegélyezett kút van, középen egy platformmal, amely alig elég nagy ahhoz, hogy két játékos megálljon rajta. Vannak tűzcsapdák és csapóajtók, amelyeket aktiválhatsz, hogy megbüntesd azokat a játékosokat, akik elvesztik szem elől a környezetüket, és a spawn-pontok olyan gyakran változnak, hogy én már úgy léptem be az arénába, hogy egy ellenség mellett rohamoztam. Teljes a káosz.

Káoszelmélet

A káosz egyébként az elsődleges problémám a Chivalry II-vel, és talán az online többjátékos játékokkal általában. A halál bármelyik pillanatban bekövetkezhet, függetlenül a helyzettől. És arra bármikor számíthatsz, hogy alkalmanként egy csapattársad keze által vagy a kameranézeteden kívülről halhatsz meg, akkor nem érzed fairnek a játékot. Ez a kaotikus játékmenet természete. Amikor győzöl, a káosz táplálja az ellenség elpusztításának örömét. Ha veszítesz, nevetséges bohózatnak érzed, mert nincs mögötte ráció egy egyszerű kockadobásnál. Hogy ez a játék varázsának részévé vagy a játékmenet frusztráló elemévé válik-e, az játékosonként eltérő lesz.

Végső soron azért viszonylag jól szórakoztam a Chivalry II-vel. Az eredeti játék minden egyes aspektusán javít, és sokkal stabilabbnak és csiszoltabbnak tűnik, mint amilyen a Chivalry valaha is volt. Van némi bénaság a játékban (nem vagyok benne biztos, hogy a fent említett önkatapultálás tényleg lehetőség), de ez nem vesz el a fantasztikus harcból. A gyilkolás a káosz ellenére sem unalmas, a csaták kiszámíthatatlanok és emlékezetesek, és látszólag végtelen sok módja van annak, hogy leszámolj az ellenségeiddel.

-Zardoz-

Kiadó: Deep Silver

Fejlesztő: Torn Banner Studios

Stílus: Középkori kaszabolós multiplayer

Megjelenés: 2021. április 22.