FILMKRITIKA – Egy teljesen eredeti koncepcióra épülő, megabüdzsés blockbuster egyre ritkább jelenség a modern korban, amikor a franchise mindenek felett uralkodik, így némileg kár, hogy A holnap háborúja kizárólag az Amazonon látható a széles filmvászon helyett. A film tele van elsöprő látványvilággal, bombasztikus akcióval és hihetetlen kreatúra-dizájnnal, de hiányzik egy-két kulcsfontosságú összetevő is, ami miatt végül nem gondoljuk, hogy a nagyszabású koncepció kivitelezése megfelelne az történetben rejlő határtalan lehetőségeknek.

Valójában A holnap háborúja első felvonása teljes mértékben jelképezi a film egészének problémáit. A film azzal kezdődik, hogy Dan Forester (Chris Pratt) lezuhan a magasból, miközben testek hullanak körülötte, ami azt ígéri, hogy rengeteg effektekkel tarkított látványosságot fogunk látni, majd hirtelen váltanak az események az „igazi” nyitójelenetre. Dan egy középiskolai természettudomány-tanár, aki a következő szintre akarja emelni a karrierjét, és egy csomó embert hívott meg a házába, hogy megnézzenek egy focimeccset. Ez eleinte szépen megalapozza, hogy főhősünk egy családcentrikus átlagember, bár jóképű és szimpatikus, sőt, kiterjedt katonai harci múlttal rendelkezik, így ennek révén aztán egy csapásra megszünik átlagemberi mivolta.

Kommandósok a jövőből

Aztán  a semmiből egy csapat időutazó jelenik meg, hogy figyelmeztessék 2022 polgárait, hogy három évtizeddel a jövőben az emberiség elveszít egy intergalaktikus háborút, és azért jöttek vissza az időben, hogy katonákat toborozzanak, és még a fordulat előtt megállítsák az áradatot. Ez egyenesen egy montázsba vezet, amely kitölti a narratív hiányosságokat, és nagy vonalakban lefesti a történetet, mielőtt újra belevetnénk magunkat a Forester család életébe.

Feleségéhez és lányához nagyon közel áll, apjától azonban elhidegült. Miután behívják harcolni a címadó konfliktusba, meglátogatja az öregét, akit J.K. Simmons alakít bozontos szakállal és domború bicepszekkel. Kettejük dinamikája is kialakul, mielőtt Simmons a következő két óra nagy részében azonnal teljesen eltűnik A holnap háborújából. Azzal, hogy az első 45 percben többször váltakoznak az események az akció, a családi dráma és az expozíció között, a cselekmény csak a film majdnem harmadánál találja meg a ritmusát, viszont ezt a nyitányt sokszor kissé vontatottnak éreztem.

A dolgok azonban később alaposan felpörögnek, amikor megérkezik az első nagyobb háborús helyszín. Ezt megelőzően azonban megismerkedünk a többi behívottal, akiknek többsége nem igazán számít, mert mindenki tudja, hogy végül csak kötelező áldozat lesz belőleük. Ennek ellenére Sam Richardson Charlie-ja ironikus módon és vitathatatlanul sokkal eredetibb karakter, mint Dan, mert ő az, aki hajlandó megkérdőjelezni a fizikát és a logisztikát mindazok mögött, ami történik, még akkor is, ha nagyrészt csak azért van ott, hogy némi komikumot vigyen a filmbe.

Pirotechnika par excellence

Az élőszereplős rendezői debütálása során Chris McKay meglepően ügyesnek bizonyul a pirotechnika kidolgozása terén, a feszültséget az eltűnt orvosi csapat keresése közben növeli, és a Fehér Tüskék felfedezéséig még tovább fokozza. Nem lenne túlzás az idegen megszállókat az egyik legjobban kinéző teremtménynek nevezni, amit az utóbbi évek hollywoodi blockbustereiben láttunk, a dizájn és az effektek csapata hatalmas dicséretet érdemel az arctalan és rendkívül veszélyes intergalaktikus ragadozók félelmetes csapatáért.

A Holnap háborúja legerősebb része kétségtelenül a középső rész, amely tovább folytatja Dan családi drámáját, és a bolygónk sorsáért vívott időutazó háborút másodlagosnak tekinti a lányával való kapcsolatteremtés, az apjával való megromlott kapcsolat helyreállítása és általában véve a második esély megszerzése mellett, ami lenyűgöző teljesítmény egy ilyen nagyszabású közönségszórakoztató filmben. A Holnap háborúja mechanikája a történet keretein belül nagyrészt rendben van, bár elkerülhetetlenül egy kicsit túlzásba viszi a túlmagyarázást bizonyos pontokon, és az egyik legfontosabb felfedezés, amely a behívási folyamat indoklását övezi, végül erősen csökkenti az érzelmi tétet.

Nem akarok túlságosan spoileres területre merészkedni, de amint Dan felbukkan 2052-ben, már messziről látszik, hogy merre tart a történet íve, de McKayt ez nem zavarja. Lényegében A holnap háborúja egy 1990-es évekbeli blockbuster, amelyet 21. századi effektekkel dobtak fel, ahol a karakterszínészek egy sora kerül egy megnyerhetetlen helyzetbe, ahol csak a csapatmunka, a család ereje és a szerencsés véletlenek nem kis része mentheti meg a helyzetet.

Kiszámítható melodráma

Ez messze nem rossz ötlet, de ezáltal nagyon kiszámíthatóvá válik a film, még akkor is, ha az akció elég változatos ahhoz, hogy a melodrámát megszakítsa. Nagyon modern probléma, ami a Holnap háborúját érinti, az a tény, hogy legalább 20 perccel, ha nem fél órával hosszabb a kelletténél, mivel a producerek az utolsó fillért is ki akarták sajtolni a költségvetéséből, így még egy felesleges finálét is ráhúztak, miután a cselekmény legtöbb fejleménye már megoldódott.

A film elején Dan és az egyik tanítványa közötti találkozás végül beteljesedik, és egy rendíkvül erőltetett és fárasztó osztálytermi jelenethez vezet, amely a régi és új katonák vegyes csapatát egy utolsó leszámolásra készíti fel. Igaz, ez lehetőséget ad arra, hogy láthassuk J.K. Simmons-t ismét előkerülni, hogy szétrúgjon egy rakás idegen segget, ami pont annyira király, mint amennyire hangzik, de a dolgok nagy rendszerében A holnap háborújának már tényleg le kellett volna zárulnia, mire ez egyáltalán megtörténik, így nagyrészt feleslegessé válik ez a rész is.

Zach Dean talán olyan forgatókönyvet írt, ami nem a meglévő IP-re épül, de A holnap háborúja erősen hasonlít James Cameron Aliens és Tom Cruise A holnap határa című filmjére, még ha közel sem olyan jó, mint ezek az alkotások. Ettől függetlenül ez még mindig egy szolidan szórakoztató popcorn-film, amely büszkélkedhet az időutazás képletének ötletes felforgatásával, egy eléggé magával ragadó példabeszéddel a család fontosságáról és a klímaváltozás veszélyeiről, és egy olyan izgalmas, szórakoztató kalandot nyújt, amely nem foglalkozik egy közös univerzum felépítésével vagy bővítésével, amit manapság nem túl gyakori.

-Zardoz-