Így vagy tökéletes – Egy nem tökéletes magyar filmvígjáték, tökéletlen írókról

FILMKRITIKA – A klasszikus amerikai romantikus vígjáték jól bejáratott komponenseit próbálja magyar miliőbe ültetni az elsőfilmes Varsics Péter filmje. Az Így vagy tökéletes közel sem „tökéletes”, de legalább fejlődni tudott az elmúlt évek magyar filmvígjátékos felhozatalához képest és már ez is szép eredmény.

 

Jean-Paul Belmondo A káprázatos című francia 1973-as filmvígjátékában volt egyszer egy olyan jelenet, ahol Belmondo egy James Bond-szerű szuperkémet alakít, aki halomra lő egy rakás ellenséges ügynököt a tengerparton, majd, amikor már nagyjából mindenki elterült, akkor váratlanul egy takarítónő nekiáll porszívózni a világ legnagyobb nyugalmával a hullákkal teli tengerparton. A valóság betört az alkotás fantáziájába. Belmondo másik szerepe a „káprázatos”, izmos, jóképű ügynök mellett ugyanis a balek, láncdohányos, ápolatlan, borostás bestseller ponyvaíró, aki Bob Sinclair szuperügynök kalandjait kitalálja egy elhanyagolt kis párizsi lakásban, ahová a takarítónő naponta jön a munkáját végezni.

Hogy miért hoztam fel ezt a francia klasszikust az Így vagy tökéletes című magyar film kritikájához? Mert A káprázatos ténylegesen a „tökéletes” filmvígjátékos megvalósítása az könyvkiadókkal, a valósággal küszködő író történetének, egy zseniális filmvígjátékon keresztül. Az Így vagy tökéletes még nagyon messze van attól, hogy olyan szinten szórakoztatva tudjon elmesélni egy sok szempontból hasonló történetet, mint A káprázatosé, bár el kell ismerni, hogy még így is fényévekkel jobb, mint a mostanában készült pocsék magyar komédiák. (Igen, Kölcsönlakás, éppen rád nézek.)

 

 

Ezotéria és köldöknéző dögunalom könyvek íróinak harca és románca

 

Az Így vagy tökéletes nem egyetlen író, hanem mindjárt kettő történetét meséli el: Tordai Kata (Béres Márta), a napjaink „bestseller ponyvájának” megfelelő önmegvalósító ezoterikus könyv írónője az egyik és Somos András (Fekete Ernő) a befelé forduló, depressziós, sikertelen dráma írója a másik. Egymással ellentétben álló férfi és nő egy romantikus filmvígjátékban, természetesen a klasszikus amerikai kellékek nem maradhatnak el és a forgatókönyv nagyjából műfaj kötelező fordulatait követi. Amiben mégis más Varsics Péter filmje, hogy váratlan – sokszor a valóságunkba jól illeszkedő fordulatokkal – tudja a bejáratott sémákat kicsit felborítani és ez tényleg rengeteget emel a film színvonalán.

Rendkívül erős pozitívum még, hogy a színészeket a rendező ügyes kézzel igazgatta a film során és ez különösen igaz Fekete Ernő és Béres Márta főszereplőkre, akik egyébként is brillíroztak szerepeikben, de Trokán Nóra alakítása is kiemelkedő volt a csinos reklámmodell szerepében, akinek szerelmi szálai erős (bár megszokott…) bonyodalmakat okoznak a történetben.

 

 

Sz*rral dobáljuk a kritikust

 

Különösen viccesek a filmben az olyan kikacsintások, amelyekben például a két főszereplő kutyaürülékkel dobálja (bosszúból) a megkeseredett és mindenkit lehúzó Csoknyai nevű Magyar Narancs könyvkritikus (Hegedűs D. Géza) ablakát. Problémám ezzel a jelenettel csak annyi akadt, hogy kétszer is (sőt, egy flashback során röviden háromszor) is bekerült a filmbe, és sokadszorra már kicsit fárasztó volt.

A film egyébként is előszeretettel sulykol és ismétel meg jeleneteket, motívumokat ilyen, vagy olyan szemszögből és ezek a túlságosan is szerteágazó történet egésze szempont nem mindig annyira érdekfeszítők, mint amennyire Csurgó Csaba forgatókönyvíró annak gondolta ezeket. Különösen lankasztó ebből a szempontból Somos drogos drámájának rettenetesen sekélyes filmes megvalósítása, amelyet újra, újra és újra végig kell néznünk, holott Somos tényleg pocsék író, mert hát erről is szól ez a film, ugye.

 

 

A regényrészek nem kellettek volna

 

Ráadásul az Így vagy tökéletes a Somos könyvdrámát – az említett Belmondo filmmel ellentétben, ahol a ponyvaregényes fantáziarészek a James Bond-filmek kacagtató paródiái – halálosan komolyan veszi és ezek a giccses, „mélyenszántó” jelenetek már-már elviselhetetlenül irritálók. Mindezt úgy, hogy Somos könyvének történetét ráadásul nem is ismerjük, így csak újra és újra végig kell néznünk pár kontextusából kiragadott, értelmetlen és idegesítően ostoba, művi jelenetet.

Végül nem fog semmilyen díjat kapni Csurgó Csaba a dialógusokért sem, amelyek helyenként szintén teljesen életszerűtlenek, erőtlenek és gyengék. Korántsem igaz ez azért az összes párbeszédre, szóval épp azért tűnnek fel ezek a bénább dialógusok, mert a többi azért általában véve rendben van.

 

 

Így vagy tökéletlen – de azért nem vagy rossz

 

Az Így vagy tökéletes bakijai ellenére is azért a jobbféle magyar romantikus vígjátékai közé tartozik, messze jobb, mint azok a trashfilmek, amelyeket az utóbbi években a magyar filmgyártás elénk lökött. (Kölcsönlakás, Pappapia 1-2, stb.)

A magyar valóságot helyenként tényleg sikerült ügyesen, hatásosan és viccesen beleszőni ebbe a „romkomba”, és bár a narratíva alappilléreit már kívülről fújjuk más filmekből, mégis, van elég vicces, váratlan csavar, amely pozitív értelemben zökkent ki a műfaj határait azért nagyon nem feszegető filmből.

-BadSector-

Így vagy tökéletes

Rendezés - 7.2
Színészek - 8.1
Történet - 7.6
Dialógusok/humor - 6.4
Hangulat - 7.2

7.3

Az Így vagy tökéletes bakijai ellenére is azért a jobbféle magyar romantikus vígjátékai közé tartozik, messze jobb, mint azok a trashfilmek, amelyeket az utóbbi években a magyar filmgyártás elénk lökött. (Kölcsönlakás, Pappapia 1-2, stb.) A magyar valóságot helyenként tényleg sikerült ügyesen, hatásosan és viccesen beleszőni ebbe a „romkomba”, és bár a narratíva alappilléreit már kívülről fújjuk más filmekből, mégis, van elég vicces, váratlan csavar, amely pozitív értelemben zökkent ki a műfaj határait azért nagyon nem feszegető filmből.

User Rating: Be the first one !

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu