TESZT – Merülj el Razputin, az ambíciózus fiatal pszichonauta világában, ahol az elme legmélyebb, furcsán eltorzult tájain bolyonghatsz. A Psychonauts 2 nem csupán látványos és ötletes folytatás, hanem minden forgatókönyvét a kreativitás és meglepetés hatja át. Egyetlen pályája, egyetlen karaktere sem sablonos – mindegyik más és más dimenzióba kalauzol. Ez a játék egyszerre bohókás és elegáns, ahogy az elmék rejtett zugait egyfajta gyönyörű, pszichedelikus kalandként tárja fel. A PS Plus Essential szeptemberi kínálatában szerepel a játék és ebből az apropóból frissítettük ezt a cikket. 

A Psychonauts 2 annak a fajta folytatásnak a tökéletes példája, amiről már rég letettünk volna, ha nem bízunk vakon Tim Schafer kreatív őrületében. Egy közel húszéves klasszikus szellemi örököse, ami úgy nyúl vissza a kétezres évek elejének platformer-aranykorához, hogy közben mégsem ragad benne a múltban. Az ugrálós-gyűjtögetős sablonjátékok korszakából érkezett, amikor még minden második cím valami színes túlvilágban játszódott, és a fejlesztők egymásra licitáltak kreativitásban. A Psychonauts 2 viszont nem próbálja meg letagadni a származását – inkább diadalittasan ünnepli azt. Egyszerre furcsa, bájos, szándékosan bumfordi és mégis okos – ritka párosítás, amitől egyszerűen lehetetlen nem szeretni.

A játék bátran merül el a mentális egészség témáiban is, ami a stílusához képest meglepően komoly vállalás. Lehet, hogy nem ez a videojátékos pszichológia csúcspontja, de az biztos, hogy az üzenetei és metaforái nem sablonosak. Néhol kényelmetlenül őszinte, máshol abszurd módon kíméletlen, de sosem közhelyes. Ez a fajta kettősség – a bohóckodás és a mélység egyidejű jelenléte – adja a Psychonauts 2 valódi varázsát.

Razputin, vagyis Raz, a történet főhőse egy tízéves kis zsenipalánta, aki egy vándorcirkuszos családból származik, és akit egészen konkrétan nem lehet leszedni a magasból – legyen szó kötélről, pszichikai lebegésről vagy morális magaslatokról. Ő az, aki hátat fordít a porondon csillogó múltjának, hogy belépjen a Psychonauták titkos szervezetébe, ahol nem a porhintés, hanem az elmébe ugrás a szakma csúcsa. A mutatványos múlt nem vész el: Raz mozgása könnyed, mint egy artistáé, miközben az agylézerek és a telekinézis világában úgy lavíroz, mintha gyerekkorától erre készült volna.

Az irányítása néha kicsit esetlen – mintha néha megbotlana saját lendületében –, de ez is csak hozzátesz a karakter bájához. És valljuk be: ha már úgyis mások tudatalattijában ugrálunk, legyen benne némi szándékos lököttség, nem igaz?

Pszichedelikus, elborult és néha finoman beteg

Nem csak mások fejében turkálunk – a Psychonauts 2 világa kívülről is legalább annyira őrült, mint belülről. A Motherlobe, vagyis a főhadiszállás szolgál központi hubként, amelyet erdők, kempingek és kőfejtők ölelnek körül, és minden zugában valami fura vagy szokatlan történik. De az igazi műsor az agyak mélyén kezdődik: ott, ahol az egyes karakterek szorongásai, rögeszméi és traumái elevenednek meg kézzelfogható szintekké. Egyik pillanatban baktériumokkal és bowlinggolyókkal teli agyakban bolyongunk, máskor egy kaszinó és egy kórház torz szerelemgyereke között kell lavíroznunk. Lehetne még spoilerezni, de ezek a felfedezések olyan jutalomjátékot kínálnak, amit bűn lenne elvenni a játékostól.

Stílusát tekintve a Psychonauts 2 úgy néz ki, mintha egy LSD-tripet vázoltak volna fel zsírkrétával. Ez a játék nem Pixar, és pláne nem DreamWorks – inkább egy obskúrus francia animációs film, amibe gyerekként véletlenül belenéztél egy VHS-en, és máig nem tudod eldönteni, hogy tetszett-e vagy örök nyomot hagyott benned. A karakterek szándékosan groteszkek: aszimmetrikus arcok, szürreálisan nyúlánk vagy összezsugorodott testrészek, mintha Tim Burton egy Picasso-filterrel próbálna életet lehelni a pszichoanalízisbe.

Minden agy egy új világ. Nem csak díszletként funkcionál, hanem egyedi, kreatívan megalkotott ökoszisztémaként, ahol a vizuális stílus mindig passzol a karakter mentális állapotához. És ami igazán lenyűgöző: több mint harminc évnyi videojátékozás után is úgy tudott meglepni ez a játék, ahogy nagyon kevés más. Nem tudtam, mit várjak tőle – és épp ez volt benne a legjobb.

Fanyar humor a la Tim Schafer

A történetvezetés és a párbeszédek végig élnek, lélegeznek, és ami a legfontosabb: nem erőlködnek. A Psychonauts 2 humora nem az a fajta, amit rádragasztanak – ez a játék a DNS-ébe kódolta az abszurditást. Ehhez persze kell a színészi játék is, amelyben minden szereplő fanyar, rezignált stílusban szórja a jobbnál jobb beszólásokat. „Minden alkalommal, amikor hazudsz, egy napot veszel el az anyád életéből” – jegyzi meg lazán Razputin anyja, amikor a fiú megpróbálja kimagyarázni, hogy miért is mászkál a sátor körül. És ez csak a jéghegy csúcsa.

Humor terén a játék a The Mighty Boosh és a Monty Python hagyományait követi: furcsa szituációk, elszabadult ötletek, önreflexív marhaságok és teljes közöny afelől, hogy a játékos vajon érti-e a poént. Az alkotók nem kérnek elnézést, nem magyaráznak, csak bedobnak egy ötletet – és ha érted, jó, ha nem, az is jó. Ez totálisan szembemegy az amerikai játékok tipikus, túlszinkronizált, vaskos szarkazmusával, ahol minden poénhoz külön neonreklám is jár.

Ritkán játszunk olyan címmel, ami ennyire pofátlanul önazonos. Nincs két egyforma óra benne, nincs két egyforma karakter, és minden új tudatalatti terep olyan, mint egy agyba oltott Disneyland – csak épp tükrök, metaforák és traumák között kell utat találnod. Igen, vannak benne kissé poros mechanikák is: a gyűjtögetés mániája vagy a túlkomplikált képességfa például a 2000-es évek elejéről szökött meg. De ezekkel együtt is olyan címről beszélünk, amely emlékeztet rá, miért szerettük meg a 3D platformereket anno – és miért lenne ideje újra imádni őket.

Platform és kaland kéz-a-kézben

Ami a játékmenetet illeti, a Psychonauts 2 nem próbál újra feltalálni a spanyolviaszt – és milyen jól teszi. Ehelyett fogja azt, amit a rajongók már az első részből ismernek és szeretnek, és addig csiszolja, míg az egész élmény szinte hibátlanná nem válik. A hangsúly továbbra is a klasszikus 3D platformingon és Tim Schafer sajátos kalandjátékos örökségén van: felfedezés, karakterekkel való csevegés, rejtvények és jó adag elborult kreativitás. Amikor épp nem valaki tudatalattijának bugyraiban ugrálsz, akkor a játék központi hubját, a Motherlobe-ot járhatod be – ami elsőre kicsinek és csalódáskeltőnek tűnhet a régi Campgrounds tágasságához képest, de pár óra után kiderül, hogy sokkal több rejlik benne, mint hinnéd.

A Motherlobe egy igazi játszótér, ahol a felfedezés soha nem megy ki a divatból. Régi ismerősökbe botlasz, új karaktereket ismersz meg, rejtett zugokat kutathatsz át képességbővítő apróságokért, és ha épp úgy tartja kedved, akár egy kis telekinézises bowlingra is benevezhetsz. Órákig el lehet itt bolyongani, miközben csak gyönyörködsz a zseniálisan megalkotott építészeti részletekben és a groteszk, mégis szerethető karaktermodellekben. Az egész hely kicsit olyan, mintha a Men in Black főhadiszállását kereszteznék egy pszichedelikus nyári táborral – és igen, ez bók volt.

Persze, a valódi nagy dobás továbbra is az, hogy újra és újra beleugorhatsz valaki más fejébe – szó szerint. Ez az a pont, ahol a Psychonauts 2 nemcsak hogy eléri, de messze túl is szárnyalja az elődjét. Az agyak belső világa most még elborultabb, még személyesebb és még látványosabb. Egyik pillanatban egy szerencsejáték-függőség által megbomlott elme kaszinójában lavírozol, a következőben pedig egy hatalomtól rettegő fogorvos fogászati horror-univerzumában próbálsz meg túlélni. Mindegyik elme egy új világ – és egyik sem az, amire számítanál.

A klasszikus platforming itt kiegészül minijátékokkal, kreatív fejtörőkkel és olyan grandiózus látványvilággal, hogy az eredeti rész gyakorlatilag visszaszáll a startmezőre. Egyik kedvenc korai küldetésünkben például egy bankrablást kell végrehajtanod a szó legelborultabb értelmében – izgalmas, látványos, de még ebben az őrületben is megmarad a játék érzékeny üzenete arról, mit jelent pszichésen terheltnek lenni. Mert a Psychonauts 2 nemcsak szórakoztat, hanem mondani is akar valamit – és ez talán a legnagyobb erénye.

Ha harc, hát legyen pszichotikus

Ha a harcról van szó, a Psychonauts 2 sajnos nem váltja meg a világot. Nem katasztrófa, de nem is ez fogja eladni a jegyet az őrült agyak hullámvasútjára. Az összecsapások már a játék elején is tudnak izzasztóak lenni, de nem azért, mert annyira izgalmasak – hanem mert ha vakon lövöldözöl a PSI-Blastekkel vagy csak úgy dobálod a környezeti tárgyakat telekinézissel, hamar a földön találod magad. A gond nem az ötlettel van, hanem azzal, hogy az ütéseknek nincs súlyuk, a visszajelzések tompák, és az egész olyan, mintha műanyag pálcákkal csapkodnánk egymást egy játszótéren.

Pedig az eszköztár nem kevés. A klasszikus Pyrokinesis, Levitation vagy Clairvoyance mellett most már olyan újdonságokat is bevethetsz, mint a Mental Connection, amivel nemcsak platformokra rántod magad, hanem egy jól irányzott csuklómozdulattal az ellenség képébe is becsúszhatsz. Minden képesség megkapja a maga színpadát, egyik sem tűnik feleslegesnek vagy elfeledettnek, és az egész rendszer valahogy sokkal kiforrottabb, mint az első részben volt. Itt nem a képességek a gyengék – a harcrendszer egyszerűen nem tudja elérni azt a szintet, amit a játék többi része gond nélkül hoz.

Ahogy haladunk előre Raz pszichonauta-karrierjében, úgy nyílnak meg az egyre ütősebb lehetőségek a fejlődésre is. A világban elrejtett gyűjtögetnivalók nem csak a százalékokat növelik, hanem konkrét ranglépést is hoznak, amit aztán különféle perk pontokra válthatunk be a naplónkban. Itt követhetjük nyomon minden küldetésünket, képességünket, rangunkat, mellékágunkat – a menürendszer elsőre talán kicsit retrós, de kellően átlátható ahhoz, hogy ne ijeszthesse el azokat sem, akik most merészkednek először más agyába.

Aki pedig tovább akarja finomítani Raz stílusát, az irány a bolt, ahol különféle kitűzőkkel lehet feldobni a pszichikai repertoárt. Egyszerre három darab viselhető belőlük, és az effektek egészen elmebetegek: van, amelyik az égő ellenségeknél hosszabb ideig tartja fenn a tűzvészt, mások lehetővé teszik, hogy telekinézissel megsimogasd az állatokat. Nem, ez nem vicc. Ezek a kis extrák adnak egy jó adag személyre szabhatóságot a játéknak, miközben pont annyi játékteret hagynak, hogy bátran kísérletezhess: vajon te milyen pszichotikus kombóval hasítasz a legjobban?

Ez a játék Xbox Series X-en és PS5-ön egyaránt zseniális

Nem utolsósorban érdemes megemlíteni, hogy a Psychonauts 2-t eredetileg még 2021-ben teszteltük Xbox Series X-en, ahol már akkor is valódi vizuális csemegének bizonyult. Bár nem tartalmazott mindenféle csilivili, újgenerációs grafikai extrát, amit a mai konzolos közönség elvárhat, a játék karakteres, kézzel foghatóan egyedi művészeti stílusa önmagában is kiemelkedett a mezőnyből. A 60 fps-es teljesítmény stabilan tartotta magát, ami különösen a gyors, intenzív platformer-szekvenciáknál tette simává és élvezetessé az irányítást. A színvilág kifejezetten élénk, szinte túlcsordulóan kreatív: olyan érzést keltett, mintha egy Pixar-film elevenedne meg a képernyőn – csakhogy némi Tim Burton-féle groteszkséggel fűszerezve.

Most, hogy a Psychonauts 2 bekerült a PS Plus Essential szeptemberi kínálatába, izgatottan várjuk, hogy újra belevethessük magunkat ebbe a különös kalandba, ezúttal már PlayStation 5-ön. Kíváncsian figyeljük majd, hogyan teljesít a játék a Sony konzolján, és vajon tud-e ugyanilyen meggyőzően brillírozni technikai és vizuális téren, mint tette azt annak idején az Xbox zászlóshajóján. Egy ilyen színpompás, ötletekben tobzódó univerzum minden platformon megérdemli, hogy teljes pompájában ragyoghasson.

Hihetetlen elvárások teljesítése: pipa!

Őszintén szólva, még mindig nehéz felfogni, mennyire jól sikerült a Psychonauts 2. Egy olyan folytatásról beszélünk, amit tizenhat éven át dédelgettek a rajongók – és amikor végre megérkezett, az elvárások szó szerint az égben voltak. Mindenki azt gondolta, hogy lehetetlen lesz megugrani ezt a lécet… de a Double Fine csapata nemcsak hogy elérte, hanem játszi könnyedséggel kettétörte azt, majd bohóckodva hátraszaltózott a helyére.

A Psychonauts 2 mestermunka. Nem túlzás, tényleg az: egyensúlyt teremt a mély és sokszor kényes témák – mentális egészség, trauma, önismeret – és a játék harsány, szürreális világának könnyedsége között. Olyan húron pendít, amelyen kevés játék mer játszani, és ha ez egy kevésbé tehetséges csapat kezébe kerül, könnyen válhatott volna belőle egy stílusos, de súlytalan katyvasz. Ehelyett a Double Fine minden elemhez nyúlt, amit az első játékban megszerettünk, majd bátran továbbgondolta, miközben végig tiszteletben tartotta azt, amiért a rajongók eddig is imádták ezt az univerzumot.

Ha rangsorolnunk kellene a 2021-es év legemlékezetesebb játékélményeit, a Psychonauts 2 nálunk simán ott trónolna a dobogó tetején. Ez nemcsak egy jó folytatás – ez a „hogyan kell folytatást csinálni” tankönyvi példája. Minden más csak próbálja utolérni.

-Herpai Gergely „BadSector”-

A játék kódját 2021-ben a Microsoft Magyarország bocsátotta rendelkezésünkre.

Kiadó: Xbox Game Studios

Fejlesztő: Double fine

Stílus: akció-kaland

Megjelenés: 2021. augusztus 25